Elfogadta a cseh kormány pénteken azokat a további szigorításokat, amelyek célja az új típusú koronavírus további terjedésének megakadályozása – jelentette be Jan Hamácek cseh belügyminiszter.
A hétfőn életbe lépő, egyelőre három hétre meghirdetett újabb korlátozások értelmében a kormány korlátozza az emberek mozgását: elengedhetetlen utazásoktól eltekintve senki sem hagyhatja majd el lakókörzetét, még bevásárlás céljából sem. Sétálni, kocogni csak nappal lehet, kutyát sétáltatni pedig a lakhely 500 méteres körzetében szabad este. Bezárnak az óvodák, az általános iskolák első és második osztályai is digitális oktatásra állnak át. Csehországban jelenleg a legmagasabb az új fertőzöttek aránya az Európai Unióban, és a hatóságok szerint az ország egészségügyi rendszere teljesítőképessége határára ért, ezért a kormány pénteken március 28-ig tartó szükségállapotot hirdetett. Görögországban is március 8-ig meghosszabbították az Athénban és az ország több tartományában érvényes korlátozásokat a koronavírusos fertőzések miatt. Görögországban ezen a héten 12 százalékkal emelkedett az intenzív osztályokon ápoltak száma.
Szerbiában szigorítottak az intézkedéseken. Rövidített munkaidővel, 14 óráig tarthatnak nyitva a vendéglátóhelyek és a bevásárlóközpontok a hétvégén Szerbiában a koronavírus-járvány miatt – a járvány kezelésével megbízott válságstáb döntése egyelőre csak erre a hétvégére vonatkozik, de ha nem javulnak a mutatók, a következő hétvégékre is kiterjeszthetik az intézkedést. A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában szombatra 3339-cel 453 240-re emelkedett. A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában 4414.