Az Európai Unió állam- és kormányfői megegyeztek abban, hogy folytatják a tárgyalásokat az oltási bizonyítványok bevezetéséről, amelyek lehetővé tennék a polgárok közlekedését az unión belül, főleg az üdülési szezonban.
Miközben a fontos turisztikai ágazattal rendelkező dél-európai országok vezetői az igazolványoknak még a nyári idény előtti bevezetését szorgalmazzák, mások, például Emmanuel Macron francia államfő azt mondja, nincs semmi sietség, mert egy ilyen dokumentum nem adhat különleges jogokat a beoltott személyeknek. Az oltási bizonyítványt orvosi célokra kellene felhasználni, hangsúlyozta Klaus Iohannis román államelnök. Az Európai Tanács rendkívüli ülésén, amely távkonferencia formájában zajlott csütörtökön és pénteken tárgyaltak az új közös védelmi stratégiáról is, amelyet a jövő év elején szándékoznak aláírni. Az ezzel kapcsolatos megbeszélésen jelen volt Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára is.