Törvényben szabályozott határidőhöz képest mindössze négy hónapos késéssel elkészült a költségvetési törvény tervezete. Vérmes reményeink ugyan nem lehettek, ha arra gondolunk, hogy a kormány csak az utóbbi két hónapban 23 milliárd lej hitelt vett fel a pénzpiacokról, az átlagosnál nagyobb kamatokkal, amit majd nekünk állampolgároknak kell kiperkálnunk, de az büdzsé tervezetének, még a legborúlátóbb előrejelzéseket is sikerült alulmúlnia. Hogy mire kell ennyi pénz a kormánynak, s ha már kell, akkor miért nem lakossági kötvényeket vásárol, hogy a kamatot legalább saját állampolgárainak és ne a külföldi bankoknak fizesse, azt most ne firtassuk.
Elégedjünk meg azzal, hogy ez már nem takarékossági költségvetés, még csak nem is szükségmegoldás a világjárvány okozta nehéz gazdasági helyzetben, hanem cinikus lenullázása azoknak a munkavállalói jogoknak, amelyeket az elmúlt évtizedekben sikerült megvalósítani. A bérpótlékok eltörlése, vagy drasztikus csökkentése már nem takarékosság, hanem politikai üzenet, amely akként értelmezendő, hogy a kormány büntetni akarja azt a közalkalmazotti réteget, amelyiknek feladata, hogy érvényt szerezzen a törvényeknek és ezzel valamelyest korlátozza a hazai, de főleg a külföldi munkaadók, multinacionális vállalatok mindenhatóságát a munkaerőpiacon. Ugyanakkor a nemegyszer törvénybe ütköző elvonások az állami szektorban csökkentik a nyomást (rossz szóviccel: a bérnyomást) a munkáltatókon a magánszférában is, amely – egyre inkább úgy tűnik – nemcsak partnere, hanem felettese is a jelenlegi kormánynak.
A költségvetés másik mondanivalója a társadalmi szolidaritás fogalmának a kiürítése. A törvényben szabályozott 40%-os nyugdíjemelés, a gyereknevelési pótlék megkétszerezése Cîţuék számára nem más, mint a szociáldemokraták gonosz ármánykodása a kormány ellen, amelynek forradalmi hevülettel véget kell vetni. Jó adag cinizmus kell ahhoz, hogy a nyugdíjemelést politikai játéknak tekintve a kormány ne vegye észre azoknak a kiszolgáltatottságát, akik egy élet munkája után hó végén azt kell eldöntsék, hogy élelemre, gyógyszerre vagy fűtésre költik megmaradt pénzecskéjüket.
Az elvonásokért, bérbefagyasztásokért a kormány szerint természetesen a volt szociáldemokrata hatalmat terheli a felelősség, amelyik felelőtlenül ígérgetett, no meg a világjárványt, amelyik padlóra küldte a gazdaságot. Nos, ha eltekintünk a politikai felhangoktól és a statisztikai adatokat nézzük, akkor azt tapasztaljuk, hogy a járvány nyomán a hazai gazdaság valóban visszaesett 4,7%-ot. Csakhogy a mutatók gazdasági ágazatonként rendkívül nagy különbségeket mutatnak. Miközben a vendéglátóipar volt az amelyik leginkább megsínylette a korlátozó intézkedéseket, addig az információs technológia fejlesztői 12,4% növekedést könyvelhettek el a tavalyi év első hat hónapjában. A járvány nem csökkentette, csak átalakította a lakosság vásárlási és beruházási szokásait. Az emberek kevesebbet költöttek utazásokra, viszont sokkal többet lakásfelújításra, munkát adva ezzel az építőiparnak. Összességében a fogyasztás Romániában tavaly 2,2%-al, a lakossági megtakarítások pedig 15,4%-al nőttek, tehát a gazdasági helyzet nem indokolja azokat a sokkoló intézkedéseket, amelyeket a Cîţu-kormány bevezetni készül.
És akkor még nem is beszéltem arról, hogy a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozására Románia közel 80 milliárd eurót kapott az Európai Uniótól, amelyet várhatóan már az idén nyáron elkezdenek folyósítani. Csakhogy ez nem ingyen-pénz, hanem olyan, amelynek lehívására pályázatokat, programokat kell készíteni. Ehhez tudás, kreativitás, szakmaiság és nem feltétlenül párthűség, még kevésbé nepotizmus kell. Például az, hogy a vízügyi hatóság ne egy pincérnőt alkalmazzon vegyészmérnökként, hogy a prefektusok, akárcsak az egészségügyi miniszter rendelkezzenek felsőfokú végzettséggel, hogy a miniszterek ne a családtagjaikat vegyék fel kulcsfontosságú tisztségekbe és a sort még folytathatnám.
A Cîţu-kormány viszont az állampolgárokon akarja behajtani azt a pénzt, amelynek lehívására – szakmaisága híján – képtelennek tűnik.