Boldog Új Évet! A mai Észpresszóban Örkény István Egyperces novelláiból hallhatnak néhányat Mácsai Pál előadásában, valamint Krúdy Gyula Madame Louise délutánjai című művét, amelyet Ambrus Attila József olvas fel. A Madame Louis című elbeszélést a szerző 1907-ben közölte a Budapesten megjelenő Hét szépirodalmi folyóirat szeptemberi illetve októberi számában. A műsorban elhangzó szövegek a Magyar Klasszikusok válogatott művei című hangoskönyv részei, – a felvételek a felovasó.wordpress. megbízásából készültek, 2013-ban, Pécsett.
Gyertyagyújtás
Vasárnap meggyújtottuk az adventi koszorún az első gyertyát. Az advent a karácsonyra való készülődés időszaka, a gyertyagyújtás ennek az időszaknak…
Tovább...Fragmentált parlamentet hozott a vasárnapi választás
Az elnökválasztás egy héttel korábbi első fordulójához képest valamelyest csökkent a szélsőjobboldali erők támogatottsága, de összességében így is a parlamenti…
Tovább...Észpresszó,november 30
Nemrég ért véget a 18. Bukaresti Magyar Filmhét, ahol a közönség a magyar filmes termés színe- javát láthatta, illetve felújított…
Tovább...Kis ablakok
Azon tűnődöm, ha én lennék Kadarkai Endre, mivel bővíteném a kínálatot. A Nagy Mű ugyanis, ez a remek rádióműsor, a…
Tovább...