Ki hitte volna? Shakespeare észrevette a magyarokat. A Székely Mágus című színdarab és könyv szerzője, Dr. Nagy Attila világít rá erre. A színdarab A vihar magyar darabként megírt változata, amelyben Prosperót Fénylő(tekintetű) Miklósnak hívják.
A darab megírásához Doktor Nagy tizennyolc Shakespeare-drámából használt fel szöveget, amihez hozzáadta saját szövegét is. Nyíltan bevallja ezt. És nem kell szégyellnie. Nem plagizált, „csupáncsak” azt művelte, amit az antik szerzők tettek. Vagyis: elődjeik műveit felhasználva alkották meg saját műveiket. És ha tőlük elfogadjuk, akkor másnak, még Nagy Attilának sem lehet megtiltani ezt. Bevált módszer és gyakorlat. Az eredmény a fontos.
Állítólag Prosperónak van középkori magyar előképe is. Erre a Skakespeare-dráma magyarra való átírása közben jött rá Nagy Attila. Csakhogy Prospero magyar előképét „a századok során folyamatosan lejáratták. Az általa képviselt mágikus tudást hiteltelenítették, és személyét szándékosan befeketítették”. Vajon miért tették ezt vele? – kérdeznénk mi. Doktor Nagy Attila leszögezi: „A darabban igyekeztem igazságot szolgáltatni neki.” – Szép tőle. És jól tette. Mert az általa idézett Szerb Antal megállapítja: „Lehet a népek mitikus emlékezete igazabb, semmint a történelem. /…/ Mert jól ismerjük királyaink történetét, de a magyar nép történetéről még oly keveset tudunk.”
Persze, jegyeznénk meg, ez a jelenre is érvényes, nem kell érte visszamenni a középkorba. Számos Fénylő(tekintetű) Miklós él közöttünk. Nem akarjuk észrevenni őket. És ez még a jobbik eset – ha a rosszban egyáltalán lehet valami jó. És rendszerint meghazudtoljuk, befeketítjük őket. És ugyan miért? Talán azért, mert tesznek valamit, mert jót cselekednek. Nem sunyítanak és várják, hogy mások dolgozzanak helyettük. A jót és többet akarók mindig kényelmetlenek. Saját semmirevalóságunkra figyelmeztetnek. De hagyjuk ezt. Térjünk vissza Shakespeare-hez. Doktor Nagy Attila könyvében vagy tíz olyan mozzanatra hívja fel a figyelmet, amelyekben Shakespeare műveiben szó van a magyarokról. A Periclesben például megjelenik az a szegény erdélyi fiú, aki a bordélyházban folyó vérmérgezésnek lett áldozata. A Windsori víg nők-ben egy éhenkórász vagy magyar fickót emlegetnek. Hogy éhenkórász-e vagy magyar, attól függ, hogyan fordítjuk le a hungariant. Az V. Henrik-ben Zsigmond királyt emlegetik, aki békeközvetítőként járt Angliában. A Szeget szeggel-ben is utalás van rá: „Az ég adjon nekünk békét – mondja az egyik szereplő -, de ne a magyar király békéjét.” A vihar sakkozni tudó szereplője, Miranda „némi hasonlóságot mutat Mátyás király második feleségével, Beatrixszal” – és így tovább. Shakespeare korában Angliában nagyon tisztelték a magyarokat. Erzsébet királynő hetente háromszor imát mondatott a kereszténységet „erős falként” védelmező magyarokért – és elrendelte, hogy Angliában minden délben zúgjanak a harangok a nádorfehérvári győzelem emlékét idézve. – Érdekes dolgokat tudhatunk meg Doktor Nagy könyvéből. De jó lenne, ha ma is így szeretnék a magyarokat.