Akik az utóbbi években az ország nyugati részében autóztak, vonatoztak, láthatták, hogy a nagyvárosok, Temesvár, Nagyvárad, sőt Szatmár is mennyire meglódultak. A városokat övező metropolisz övezetekben egymást érik a zöld mezős beruházások, a jobb közlekedés érdekében majd mindenütt körgyürűket képeztek ki, melléjük telepednek le a nagy üzletházak és bevásárló központok, az új lakónegyedek. Egyáltalán, mintha megbillent volna az ország: itt már-már nyugat-európai életvitellel kacérkodnak, miközben keleten a helyzet ha nem is változatlan, de a növekedésnek ezzel a ritmusával egyelőre képtelenek lépést tartani.
Persze, mindennek meg vannak nem csupán a jelenkori, hanem a történelmi magyarázatai is. Mindennél jobban bizonyítja ezt a Kolozsváron megjelenő Korunk legfrissebb, decemberi száma, amely százharminc oldalon át közös témát talált: Temesvár és a Bánság. Szakemberek mutatják be régészeti és történelmi szempontből a vidéket, az évszázadok távlatában is rá jellemző nyitottságot és a nemzeti-nemzetiségi együttélést, azokat a társadalmi és szellemi életformákat, amelyek a legfontosabb céljuknak mindig azt tekintették, hogy a régió a gazdasági-műszaki-kulturális fejlődés élvonalában maradjon.
Ez a folyóirat-szám mindenekelőtt a kulturális vonatkozásokkal foglalkozik. Szekernyés János, miközben a huszadik század második felében a neoavangárd törekvéseiről jól ismert, magyar, román és német alkotókból álló Sigma csoportot mutatja be, arra is sort kerít, hogy a képzőművészeti élet egészét mérje fel, a kezdetektől napjainkig. Ugyancsak olvasmányos, tanulságos részletekben is igen gazdag, ahogyan Csutak István, a Garabonciás együttes egykori frontembere a korabeli cenzúráról szól, és az összeállításból az is kiderül: még a diktatúra éveiben is, ahol nyitottságra törekedett a város, ahol nem az elzártságban kapaszkodtak fel ilyen meg amolyan vezetők a hatalom uborkafájára, ott még a cenzúra is elviselhetőbb és megengedőbb volt.
Igen gazdag az irodalmi rész. Vallasek Júlia Méliusz József, Temesvárról szóló, és sokáig az asztalfiókban maradt, Város a ködben című regényét vizsgálja korszerű irodalomtudományi eszközökkel és már ezekkel a sorokkal is figyelmeztet, hogy ezt az európai rangú írót-költőt jóval nagyobb mértékben kellenne visszahozni nem csupán a magyar irodalmi élet, hanem általában az erdélyi és a romániai közbeszéd homlokterébe. Természetesen nem maradhat ki az összeállításból a Nobel-díjas Herta Müller sem. András Orsolya a munkásságáról megjelent német, román, lengyel és más esszék tükrében elsősorban azt vizsgálja, hogy az írónő regényeiben, novelláiban hogyan határozta meg a hely szelleme az alkotói látásmódot, és egyáltalán milyen szerepe van ennek a mai bánsági közösségi struktúrák kialakulásában. Azaz: hogyan esnek egybe és miként térnek el az egyéni tudatban is rejtőző különböző Temesvár- és Bánság-térképek. A Korunk decemberi számában a térséggel kapcsolatos több irodalmi alkotás, vagy annak részlete is helyet kap, miközben roppant izgalmas Marossy Boglárkának és Magyari Sárának az a vizsgálata, amely azt elemzi, hogy a multikulturális nagyváros mai valósága miképpen illeszkedett ahhoz az Európa Kulturális Fővárosa projekthez, amelyet a vírusjárvány miatt ugyan egyelőre el kellett halasztani, de előbb-utóbb megvalósul.
Fórum-Kultúra-Tudomány. Ez a hármas szókapcsolat áll a Korunk fejlécében és a legfrissebb szám nem csupán azt bizonyítja, hogy ezt az ötvöződést sikerült elérni, hanem annak az óhajnak a kifejezése is, hogy hasonló, régióközpontú számokra nagy szüksége van a hazai valóságnak.