Immár hét éve vagyok az egyik szervezője a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet, ismertebb nevén a TEMISZ Mikulás-napi ünnepségének. Ebben az időszakban általában száz-kétszáz gyereknek készítünk elő ajándékcsomagot, egyeztetünk a fellépőkkel, és természetesen szólunk a Mikulásnak, mert nélküle nem lenne igazi… Idén kénytelenek voltunk megváltoztatni az eddig jól bevált forgatókönyvet: a személyes találkozó helyett egy körülbelül félórás videóval készülünk december 5-ére.
Elsőként Lábadi Éva bábművész A Mikulás és a rendetlen nyulak című előadását lehet megnézni a TEMISZ Facebook-oldalán, majd a várva várt Nagyszakállú és a segítő manója üzen a nézőknek. Az előadás felvétele tegnap volt a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban, és tulajdonképpen ez adta az ötletet a mai témához.
Ha megkérdezném egy csoport tagjait arról, hogy ki szokta megajándékozni a jó gyerekeket minden év decemberében, feltehetően a nagy többség azt felelné, hogy a Mikulás, de az is meglehet, hogy valaki a Télapót említené meg. Mindkettő kitalált személy, a Mikulás viszont szorosan kapcsolódik Szent Miklós püspök alakjához, aki időszámításunk szerint a 4. században élt az egyik római provinciában, és rendszeresen támogatta a szegényeket. Egy róla szóló történet szerint a szomszédjának is segített: a férfinak volt három lánya, de nem tudta férjhez adni őket, mert képtelen volt összekuporgatni a hozományukat. A lányok bordélyházba kerültek volna, azonban Miklós püspök három egymást követő éjjelen egy-egy aranyrögöt dobott be a szomszéd ablakán, és így megmentette őket a prostitúciótól. A történet természetesen több változatban is elterjedt, de az éj leple alatt történő ajándékozás mindegyikben visszatérő elem.
A mi Mikulásunk is általában éjjel indul útnak, és a december 5-ről 6-ra virradó éjszaka rakja az ajándékokat az ablakba vagy az ajtó előtt lévő csizmákba, cipőkbe. A Miklós-napi ajándékozás csupán a 19. század végén és a 20. század elején kezdett elterjedni a ma ismert formájában, a pirospozsgás, kicsit túlsúlyos, kedves öregként ábrázolt Mikulás-alak pedig a 1920-as, 1930-as években jelent meg, és valószínűleg nyugatról került a mi vidékünkre.
A szlovák eredetű Mikulás kifejezés az első világháború után már korántsem volt annyira népszerű Magyarországon, mint azelőtt, ezért az emberek igyekeztek más szóval helyettesíteni. Így került a képbe a Télapó, amelynek egyes források szerint orosz gyökerei vannak. Az ötvenes években még erőteljesebben próbálták visszaszorítani a Mikulás-kultuszt, ugyanis a szovjet hatalom mindent elkövetett azért, hogy teljesen eltörölje a vallási hátterű ünnepeket. Mielőtt befejezném, szeretném megemlíteni, hogy a Mikulás tulajdonnévként nagy kezdőbetűvel írandó, például ebben a mondatban: „A gyerekek idén is nagyon várják a Mikulást.” Köznévként azonban kis kezdőbetűs, például itt: „Kapott egy tejcsokoládé mikulást”. Ugyanakkor egyebek között a mikulásvirág és a csokimikulás összetételekben is kisbetűkkel írjuk.