Az egész világ a szó szoros értelmében lélegzetvisszafojtva követi az amerikai választási kampányt. A tét óriási. A helyzet szerfelett bizonytalan.
Trump és Biden (utóbbi jobbára volt főnökével, Barack Obamával az oldalán) az utolsó adóikat vetik be. Az utóbbi napokban mindketten az úgynevezett ingadózó államokat, angol kifejezéssel a Swing States-eket járták végig. Főként a két legfontosabbat: Michigent és Pensylvaniát, de Iowát és Észak-Carolinát is.
A közvéleménykutatásokban mindenütt Bidennek van némi előnye, ez azonban nem jelent garanciát a győzelemre, hiszen Hillary Clinton az előző választási kampányban több szavazatot szerzett, mint Trump, az úgynevezett elektorok döntései nyomán mégis Donald Trump lett az Egyesült Államok elnöke.
A korábbi elnökválasztások során már a választások éjszakáján eldőlt, hogy ki lesz az elnök. Ezúttal ez nem látszik valószínűnek, hiszen a világjárvány miatt idén mértéktelenül megnövekedett a levélszavazatok száma, ez pedig a vele járó bonyodalmak következményeként hetekre hosszabbíthatja meg a bizonytalanságot.
Mindkét fél erre a helyzetre rendezkedett be. Hillary Clinton, aki még mindig tekintélyes tagja a demokrata párti elitnek, arra szólította fel a demokrata választókat, hogy ha Trump ismét csekély többséggel nyeri meg a választást, ne fogadják el az eredményt. Maga Trump is arra hívja fel a figyelmet, hogy „a levélszavazatok rendszere választási csalások egész sorára teremthet lehetőséget, ami megingathatja a választás legitimitásába vetett hitet”. Azaz: „kaotikus összevisszaság” következhet…
Jeles jogtudósok és választási szakértők is azt jósolják, hogy a választások után „a jogrendszer totális összeomlása” következhet be. Lawrence Douglas alkotmányjogász és szakíró is azt hangsúlyozza, hogy Trump nyilatkozatai, miszerint a választási rendszer korrupt (azaz kijátszható), valóban erodálhatják a választási rendszer legitimitásába vetett hitet. Trump azt a látszatot szeretné teremteni, hogy ez a legitimitás csak akkor állhat vissza, ha ő nyeri meg a választásokat.
Mivel mind a két tábor a végletekig polarizálódott és nagyvonalakban paritás van köztük, óriási a veszélye annak, hogy a – jelenleg is folytonos – zavargások polgárháborúvá fajulnak. A rivális választási eredmények végül is a Kongresszus elé kerülhetnek. De ha a Kongresszus továbbra is olyan megosztott marad, mint ezekben a napokban, a végső döntést a Legfelső Bíróságnak kell meghoznia, ahol a republikánusok épp a napokban betonozták be – épp Trump jelöltjének beiktatásával – a republikánus többséget.
Valóban bármi megtörténhet.
Márpedig – véli Douglas – egyetlen politikai rendszernek sincsenek halálbiztos garanciái arra, hogy megvédelmezze magát egy olyasvalakivel vagy valakikkel szemben, akik a rendszer alapszabályait is elutasítják.
A szakember szerint csak valamelyik fél egyértelmű győzelme akadályozhatja meg a „katasztrófát”. Egy ilyen vereséget már Trump narcizmusa sem lenne képes elviselni. De ha veszít, akkor sem biztos, hogy tisztulhat a helyzet. Az amerikai társadalom túl messzire ment el az engesztelhetetlen gyűlölködés és az ideológiai összeférhetetlenség kiélezésében. Akárcsak a világháborúk előestéjén, ezúttal is az értelmiség árulása az, ami katasztrófába taszítja a világ leghatalmasabb államait (jelesül az Amerikai Egyesült Államokat), s ezzel talán az egész világrendszert. Az értelmiség ugyanis a komplementer igazságok keresése helyett az antagonisztikus (tehát összeegyeztethetetlen) gazdasági és politikai érdekek szolgálatába szegődött. Az elvakult ideológiák politikai eszközökkel többé nem domesztikálhatók, csak az erőszak teremthet „rendet” közöttük.
A közvéleménykutatásokban – mint már említettem – szinte mindenütt Biden kerül ki győztesen, bár a koronavírus-helyzet európai alakulása az utóbbi napokban Trump pozícióit is erősítette.
Sajnos azonban, amint azt Allan Lichtman professzor, akinek korábban minden választás eredményét sikerült tévedhetetlenül megjósolnia (még Trump – mindenki által teljesen valószínűtlennek tekintett – négy évvel ezelőtti választási győzelmét is), úgy véli, hogy a közvéleménykutatások nem lehetnek mérvadók, hiszen „tényeik” csak pillanatfelvételek, melyek folyamatosan változnak. Arról nem is beszélve, hogy a közvéleménykutatók nem a választókat, hanem az úgynevezett „lehetséges választókat” szólítják meg, ami ismét ronthatja a felmérések megbízhatóságát. Az amerikai választások Lichtman véleménye szerint voltaképpen népszavazások, melyek a kormányzat teljesítményét minősítik. Márpedig a koronavírus-járvány a Trump-kormányzat megítélésében az amerikai történelemben példátlan zuhanást idézett elő. Ezért aztán Lichtman kénytelen Trump vereségét jósolni. Prognózisának értékét azonban ezúttal – az európai helyzet súlyosbodása nyomán – az amerikai koronaválság trumpi kezelésének megítélésében beállt módosulások alapjaiban kérdőjelezhetik meg. Így aztán, ha Trump valóban elveszítené is a választást, tényleg szoros eredmény születhetne. Következésként a politikai rendszer Douglas által prognosztizált összeomlása továbbra is talonban marad.
Beláthatatlan következményekkel.
Ahhoz ugyanis, hogy a választást ne két – arra meglehetősen érdemtelen jelölt – Biden vagy Trump, hanem az arra jóval érdemesebb amerikai nép nyerhesse meg, a domináns ideológiáknak és társadalomelméleteknek kellene radikálisan megváltozniuk.
Erre azonban egyelőre semmi remény. Sőt!