Az erdőkben szeretünk kirándulni. Fáit még ma is értékes éptőanyagnak, bútoraink nyersanyagának, vagy egyszerűen csak tüzelőfának tekintjük. De még azok sem mindig vannak tudatában értéküknek, akik erdőinkben a Föld tüdejét látják.
Német statisztikusok azonban kiszámolták, hogy az erdők, melyek a föld felületének mintegy 30 százalékát borítják, értékesebbek a világ minden aranyánál és értékpapírjánál.
A Föld összes erdőterületének értékét szakértők 150 billió dollárra becsülik. Az eddig rendelkezésre álló aranykészletek csupán 12 billió dollárt érnek, s a világ összes tőzsdéinek részvényei sem haladják meg a 87 billió dollárt.
A 150 billió dollár azonban csupán a faanyag ára. Az igazi érték a fák által végzett mindennapi munkában, a hatalmas mérvű fotoszintézisben rejlik. A fotoszintézis során ugyanis a fák a számunkra, emberek számára veszélyes méreganyagnak számító széndioxidot az emberi és állati élet fenntartásához nélkülözhetetlen oxigénné alakítják át, s az utóbbit a légkörbe lehelik vissza.
Ezt persze nem csak az erdők teszik, de – alapterületeikre számítva – a gyakorta közel tíz méter magas lombkoronáikkal a fák messze a legjelentősebb teljesítményt nyújtják.
Ekként pótolhatatlanok számunkra. Még akkor is, ha elkorhadásuk vagy éppenséggel elégetésük a széndioxid egy részét vissza is juttatja a légkörbe. De korántsem annyit, mint amennyit az épp elégetett fa – teljes élettartama alatt – lebontott.
S akkor még nem is beszéltünk arról az élvezeti étékről, amit az erdei séta vagy a fák árnyékában való pihenés, a fény és árnyék csodálatos játékában való gyönyörködés jelent.
Feleségemmel, főként fiatalabb korunkban, amikor még a lábunk is bírta, folytonosan az erdőket bóklásztuk. Gombásztunk. Felfedeztünk. Gyönyörködtünk. Manapság is meg-meg tesszük, immár a gyerekek nélkül. Ők már önállósultak. De ma már nem csak az fáj, hogy nem mindketten vagyunk képesek kilométereket gyalogolni, hanem az is, amit látnunk kell. Már elég kinéznünk az ablakon, hogy egy csíkokban pusztuló fenyőligetre lássunk. S mivel ma már autóval is legfeljebb a Kolozs megyei Jegenyét övező erdőségekig jutunk el, ott is belefájdul a szívünk a pusztulásba.
A feleségem ilyenkor a Székelyföldet siratja. (Váradiként. Onnan költözött gyerekeink után a kalotaszegi Magyarvistára. Én a Székelyföld – nevében is Erdővidékként emlegetett – tájain születtem.) Próbálom vigasztalni, hogy már utolsó székelyföldi lakhelyünkön, a Sepsiszentgyörgy körüli erdőkben sem azt találnók, amit egykor ott hagytunk.
Románia egyike azoknak az országoknak, melyek – talán épp a még meglévő bőség miatt – a legfelelőtlenebbül pusztítják is erdeiket, mindez mégsem csupán romániai kérdés.
Az említett német statisztikák szerint világszerte minden egyes másodpercben 30 futballpályányi erdőfelület tűnik el a Föld színéről. Ez egyetlen esztendő alatt 946 millió (!) futballpálya.
Hátborzongató.
Szerencsére vannak országok, mint Magyarország vagy Németország is, ahol nem csak pusztulnak, de folyton születnek is erdők, ha nem is éppen erdőségek.
S az erdőket sajnos mi, emberek nem csak közvetlenül fenyegetjük, de közvetve is. A klímaváltozás miatt mind gyakoribbak és mind nehezebben megelőzhetők az erdőtüzek. A pusztulás jelentős részét ezek okozzák.
S a probléma az, hogy az egyik baj a szó szoros értelmében szüli a másikat. Minél több erdő pusztul, annál gyorsabb a felmelegedés és minél nagyobb a meleg, annál nagyobb a szárazság és annál gyakoribbak az erdőtüzek is. S ami legalább ennyire szomorú, az utóbbiakat nem egyszer puszta emberi felelőtlenség idézi elő.
Nem mindig vagyunk képesek elemi szabályokat betartani. Mint ahogy egyebekben sem. Lásd: korona-vírus!
A mai válságos időkben mind aktuálisabb a József Attila-i parancs: „Légy fegyelmezett!”
S ha már József Attilánál tartok, legokosabb vele is folytatom: „…dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.” És élni is tehetném hozzá. Azaz továbbra is a természettel összhangban élve, nem annak puszta kizsákmányolójaként, hanem teremtményként, sőt társként is.
Hogy utódaink az emberiség értékét is az erdőkéhez mérhessék majdan.