Amennyiben beigazolódik a szakértők félelme, és ősztől újabb járványhullám alakul ki, megtörténhet, hogy a diákok a tanintézetek udvarán felállított konténerekben, sátrakban vesznek részt a tanórákon.
Continue ReadingJeruzsálemben tárgyal a német külügyminiszter
Németország nem ért egyet azzal, hogy a zsidó állam bekebelezze Ciszjordánia zsidó telepesek lakta részeit és a Jordán völgyét.
Continue Reading3D nyomtatóval készült Y csőcsatlakozó adomány a SMURD-nak
A Renault Alapítvány 700 Y alakú lélegeztető gépekhez szükséges csatlakozó csövet adományozott a SMURD Alapítványnak.
(tovább…) Continue ReadingMa ér véget a rendkívüli állapot Franciaországban
A francia elnök és a kormányfő szerint ellenőrzés alatt van a helyzet, és az egészségügyi körülmények is kedvező irányt vettek az országban.
Continue ReadingSzabadesésben az autópiac
Jelentősen csökkent a romániai autópiac, májusban jóval kevesebb gépkocsit írattak be forgalomba a közlekedési korlátozások miatt – közölte a Vezetői Engedélyeket és Gépkocsikat Nyilvántartó Igazgatóság.
(tovább…) Continue ReadingNyolc megyében kérték a tűzoltók segítségét a viharkárok miatt
Az ítéletidő Hargita megyét érintette a leginkább. Kiöntött a medréből a Nagy-Homoród és károkat okozott Kápolnásfalun és Szentegyházán.
Continue ReadingFelfelé ível a fertőzések száma Bulgáriában
Bulgáriában a hónap végéig meghosszabbítják a járványügyi szükségállapotot a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében, miután ismét növekvő trendet mutat a fertőzöttek száma – jelentette be Boiko Boriszov miniszterelnök.
(tovább…) Continue ReadingHelyrehozhatatlan károkat szenvedhet a vendéglátóipar
Ha a vendéglők július elsején sem nyithatnak meg, a vendéglátóipar helyrehozhatatlan károkat szenved, százezrek maradnak munka nélkül.
Continue ReadingMeghosszabbítanák a készenléti állapotot
Klaus Johannis államfő a döntést azzal indokolja, hogy a szükségállapot megszűnte után nem csökkent számottevően a koronavírus-fertőzöttek száma.
Continue ReadingBűnügyi kivizsgálás kezdődik Franciaországban
Az egész országra kiterjedő vizsgálatot indított a francia igazságszolgáltatás a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatban, miután bűnügyi feljelentések sokasága érkezett a hatóságok ellen.
(tovább…) Continue ReadingWHO: Mégis terjesztik a koronavírust a tünetmentesek
Módosította az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt a korábbi álláspontját, miszerint a koronavírussal fertőzött, tünetmentes személyek csak nagyon ritkán adják tovább a fertőzést.
Continue ReadingEgyre több a számítógépes támadás
Elszaporodtak az utóbbi három hónapban a cégek elleni internetes támadások Romániában. A próbálkozások célpontjában a fizetések elvégzésére jogosult alkalmazottak voltak – közölte a Kiberbiztonsági Országos Központ.
(tovább…) Continue Reading