New York állam demokrata párti kormányzója, Adrew Cuomo leszögezte: Azoktól a rendőrségektől, amelyek 2021. április elejéig nem készítik el a reformterveket, New York állam megvonja a pénzügyi támogatást.
Continue ReadingSokakat őrizetbe vettek Hongkongban engedély nélküli gyülekezés és erőszak okán
A jelentés nem szól arról, hogy mi ellen tüntettek többtucatnyian, de az elmúlt hetekben több demonstráció is volt Hongkongban.
Continue ReadingJohns Hopkins Egyetem: Több mint 7 és fél millió a fertőzöttek száma a világon, a gyógyultaké pedig 3,63 millió
A belga közegészségügyi hivatal tegnapi bejelentése szerint a „vírus kezd eltűnni” az országban.
Continue ReadingBNR: Súlyos gazdasági visszaesésre kell számítani a második negyedévben
A testület tegnap este tette közzé monetáris politikájáról szóló ülésének jegyzőkönyvét. A jegybank szerint az infláció mértéke idén 3 százalék fölé emelkedhet.
Continue ReadingMegtámadta a PNL az Alkotmánybíróságon az állami vállalatok eladását tiltó törvényt
A liberális képviselők megtámadták az Alkotmánybíróságon a képviselőház által döntő házként szerdán elfogadott törvénytervezetet, amely többek között tiltja, hogy az állami vállalatok, társaságok két évig eladják az állami részesedéseket.
Continue ReadingAláírták a Bihar-Bisztraterebes autópályaszakasz kivitelezési szerződését
A román Trameco által vezetett konzorcium áfa nélkül 326,5 millió lejért vállalkozott a munkára. A tervezést hat hónap alatt, az építkezést további másfél év alatt kell befejeznie, és tíz éves garanciát kell vállalnia a munkálatokra.
Continue Reading2020. június 12.
A műsor témái: Öt hónap múlva elnökválasztás lesz az Amerikai Egyesült Államokban. Bocsánatkérésre szólította fel a magyar kormány a nyugati…
Continue ReadingA válság nyomasztó hatása, és a kérdéses jövő (Sajtószemle, 2020. június 12.)
A hazai lapok egyik fő témája az, hogy míg egyes kórházakban alig van egy-két páciens, máshol nagy a torlódás –…
Continue ReadingKoronavírus: 222 új esetet jelentettek
Romániában 21.404-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 222 új esetet jelentettek. A fertőzés következtében az elmúlt 24 órában 11-en hunytak el, így a halálesetek száma 1380-ra emelkedett.
Continue ReadingSzenátus igen a mandátumok meghosszabbítására
A Szenátus első házként elfogadta a helyi önkormányzati képviselők mandátumának meghosszabbítására vonatkozó törvénytervezetet.
(tovább…) Continue ReadingNem eszik olyan forrón a kását
A brit kormány egyetértett az eredetileg tervezettnél kevésbé szigorú ellenőrzésbe az Európai Unió határán a Brexit átmeneti időszakának év végi lejárta után.
(tovább…) Continue ReadingA világjárvány nem ürügy a tavalyi gondokra
A koronavírus járvány nem szünteti meg a Románia elleni túlzott költségvetési hiány miatt indított európai eljárást, amit azért indított Brüsszel, mert a kormány 4,29 százalékos GDP-arányos deficitet jelentett a tavalyi évre.
(tovább…) Continue Reading