Királynői beszéd

Manapság sokan hajlamosak arra, hogy háborús metafórákat használjanak a világjárvány elleni küzdelem jellemzésére, noha ez esetben az egyik félnek nincsenek tábornokai és hadseregei, nem rendelkezik semmiféle stratégiával és taktikával, mindössze egyetlen olyan biológiai eszközre támaszkodik, amellyel be tud hatolni az emberi sejtekbe, és ahol lehetősége van rá, ott nem is szalasztja el az alkalmat. Ha viszont háborúról akarunk beszélni, akkor a sok-sok koronavírus statisztika, felfele ívelő vagy ellaposodó görbék, gyógyításról és gyógyulásról szóló hírek és álhírek között ne feledkezzünk meg arról, hogy hetvenöt esztendővel ezelőtt, hivatalosan, éppen a mai napon tették közzé, hogy véget ért a második világháború. Vagy – hogy a történelmi jegyzőkönyvek szerint egészen pontosak legyünk – Németország politikai-katonai vezetői 1945 május hetedikén Franciaországban írták alá az angol és amerikai hadsereg képviselői előtt a feltételek nélküli, teljes fegyverletételt, a kapitulációs szövegek kézjegyekkel való ellátását pedig másnap, Berlinben megismételték, ezúttal a szovjet parancsnokságon, a hivatalos ceremónia pedig néhány perccel átnyúlt május kilencedikére. A győzelem napját ezért ünneplik május 8-án Európa nyugati felében és egy nappal később a keleti részeken. A mai megemlékezésnek külön rangot ad, hogy este kilenc órától, a BBC valamennyi tévé- és rádió csatornáján a 94. életévét nemrég betöltő II. Erzsébet brit királynő üzenettel fordul a nemzetéhez és teszi ezt háromnegyed századdal később ugyanazon a napon és ugyanabban az időpontban, mint amikor édesapja, VI. György király, a rádión keresztül jelentette be a II. világháború befejezését. Egyébként 1939-ben ugyancsak az Albert hercegnek született György volt az, aki ezen a kommunikációs eszközön a széles nyilvánosság elé tárta a brit hadbalépést, méghozzá azzal a szöveggel és olyan előadásmódban, amely köré, tíz esztendővel ezelőtt, a remek Colin Firth-szel a főszerepben, olyan emlékezetes filmet kanyarítottak. A BBC ezt követően a jelenleg 103 éves Vera Lynnek azt a We’ll meet again, Újra találkozunk című dalát sugározza, amely a második világháborúban az angol katonák kedvence volt és egyértelműen most is a kijárási tilalomból oly nehezen kikászálódó szigetország lakóit buzdítja kitartásra. Egyébként a biztató szavak minden bizonnyal szombaton is gyakran elhangzanak, hiszen május 9.-e Európa Nap. Robert Schuman francia külügyminiszter 1950-ben ezen a napon tett javaslatot arra, hogy az első és második világháborúban egymás ellen harcoló nyugat-európai országok a szén- és acéltermelésüket vonják közös irányítás alá. Igy kezdődött az a lassan egész földrészünkre kiterjedő integráció, amely a maga sikereivel és balsikereivel egyetemben mégiscsak közelebb hozta egymáshoz a kontinens népeit, amelyeknek most, együtt és külön-külön újra nagy kihívással kell megküzdeniük. Igen, a vírus. A második világháború hat évig tartott, de a vírus elleni küzdelem nem háború, és a két legnehezebb hónapon már túl  vagyunk. Ezért kell biznunk abban, hogy nemsokára, kint az utcákon és a tereken, újra találkozunk és újra örülhetünk egymásnak. Az sem baj, ha egymástól csak két méterre, csak éppen érezzük és éljük át azt az élményt, hogy jó irányba tartunk, emberi jogaink eddigi beszűkítése nem volt hiábavaló.