Május 1.

Akiket érdekelnek a régi hazai fényképek, a világhálón rendszerint a Fortepan, vagy újabban az erdélyi fogantatású Azopan címeket keresik fel. De ezen kívül, a közösségi oldalakon, számos olyan csoportosulás létezik, amelyeknek tagjai rendszeresen tesznek közzé régi fotókat. Az elmúlt napokban több fénykép is megjelent Május elseje 1948-as csíkszeredai megünnepléséről, a felvételeket az az Andory Aladics Zoltán erdőmérnök és fotográfus készítette, aki gyakorlatilag majdhogynem végig élte a huszadik századot, minden történelmi fordulatával egyetemben. Az 1899-ben Fogarason született, egykori Babits Mihály tanítvány kordokumentumai azért roppant érdekesek, mert jól láthatók rajtuk nem csupán a korabeli épületek, amelyeket azóta lebontottak, hanem a naggyűlés és a városon áthaladó felvonulás részletei is. Erdély népei először ünneplik szabadon Május elsejét – ez áll azon a hatalmas, fenyőágakkal díszített kapun, amelyen a csíkszentkirályi fúvószenekar és a székelyruhába öltözött, vagy éppen a matrózgalléros fiatalok, majd az öltönyt, női kosztümöt, vagy ballonkabátot viselő felnőttek áthaladtak. Az egykori Városházán pedig ott az a kétnyelvű felirat, amely manapság olyan sok gondot okoz a feljelentőknek, azaz Primărie – Városháza. És az épületen ott látható még a hagyományos csíkszeredai városi címer is, alatta azonban már kifüggesztették Gheorghiu Dej pártfőtitkár fényképét. Jobbról-balról még két jelmondat, annak az országnak az  éltetéséről, amely magyarul akkor még így hangzott: Éljen A Román Népi Köztársaság!  A jelenlevők Éljen a Népi Demokrácia Frontja!, Éljen a munkásosztály, népünk vezető ereje!, Május elseje az elnyomott és szabad népek ünnepe! feliratú táblák mögött hallgatták az erkélyen megjelenő szónokokat és ezután alighanem ugyanaz történhetett, mint a rákövetkező több mint négy évtizedben: amint az ünnepség hivatalos része lezajlott, a táblákat gyorsan összeszedték és a népség elvonult majálisozni. A már akkor jól érzékelhető, és az évtizedek során mindvégig megmaradó politikai-ideológiai töltetek miatt a mai fiatalok közül nagyon sokan úgy gondolják, hogy Május elseje kizárólag kommunista ünnep. Nos, ez alapvető tévedés, hiszen az előzmények még a brit ipari forradalomig nyúlnak vissza. 1817-ben fogalmazták meg először a 10-16 órát is dolgozó munkások alapvető követelését, miszerint nyolc óra munka, nyolc óra pihenés és nyolc óra szórakozás. Nagy Feró és a Beatrice sok-sok esztendőt végigharsogó számának is ez a mondat az ihletforrása, de ami ennél jóval fontosabb:  1886 május elsején Chicagóban több mint 350 ezer munkás  vonult fel és követelte a nyolc órás munkaidőt. Három  évre rá a Párizsban megalakult II. Internacionálé határozta el, hogy a munka és munkásság nemzetközi ünnepének nyilvánítja ezt a napot, amelyet manapság is a világ majd minden országában megtartanak, annak ellenére, hogy a munkásosztály és a nemzetköziség fogalma is alaposan átalakult. Igen érdekes, hogy 1955-ben még a Vatikán is csatlakozott az ünnepnaphoz, igaz kissé sajátosabb felfogásban: XII. Piusz pápa Május elsejét Munkás Szent József emléknapjává nyilvánította. Nos, mifelénk a felvonulások már régóta elmaradtak, és az idén a vírus a hagyományos kirándulóhelyek szabadtéri tűzeit sem engedte fellobbanni. De – tegyük kezünket a szívünkre – a munka utáni vágyat nemhogy nem volt képes eloltani, hanem még erőteljesebbé tette.