Valamikor régen olvastam, hogy az egyik legszellemesebb könyvcímet egy, az egyháziaknak szánt, alapfokú számítógépkezelői ismereteket tartalmazó kiadvány viselte: A templom egere. Nem volt az olyan régen, csupán pár éve, de akkoriban hihetetlennek tűnt a hitélet és a számítógéphasználat összefüggése, csupán a plébániai adminisztráció, mint a nyilvántartások vezetése, a könyvelés terén, illetve a kapcsolattartás – levelezés, a közösségi médián való kommunikáció – terén tűnt kézzelfoghatónak a számítógép használata. Később már mosolyogtam azokon a híreken, amelyek arról számoltak be, hogy a világ egyik vagy másik táján működő lelkész a világháló nyújtotta lehetőségeket kihasználva gyóntat, hihetetlennek tartva, hogy virtuálisan is lehet elintézni olyan dolgokat, amelyek személyes kapcsolat nélkül elképzelhetetlennek, lehetetlennek tűnnek.
S az is eszembe jutott minap, hogy egy nagyon kedves ismerősünk, jó nevű médiaszakember kifejtette egy szakmai rendezvényünkön, hogy az újságíró szakma radikális változások előtt áll, a technika kínálta lehetőségeknek köszönhetően nagyon felgyorsult az információ továbbítása, egy helyszíni tudósítás elkészítéséhez nincs már szükség jegyzetelő vagy a riportermagnóját használó újságíróra, nincs szükség a drága masináját kattintgató fotoriporterre, és nincs szükség külön szakemberre, aki az online-felületre feltöltse az anyagot, ugyanis az újság író jól képzett szakemberként kérdez, választ kap kérdéseire, az elhangzottakat rögzíti, ha kell telefonjával fényképet, netán videofelvételt készít, s még jóformán le sem járt a rendezvény, laptopján már megírta a tudósítását, fel is töltötte médiaintézménye online-felületére, a szöveg mellé fotót, esetenként hanganyagot és mozgóképet töltött fel, s máris megtudhatja az olvasó, hogy mi történt, szinte egyidőben a rádióhallgatókkal és a televíziónézőkkel.
Mikor mindezt előrevetítette barátunk, hihetetlennek tűnt. Egyrészt szerkesztőségeinknek a hazai magyar média alulfinanszírozásából fakadó hiányos műszaki felszereltsége miatt, másrészt mert akkor még élesen elkülönült az írott sajtó az elektronikustól. Aztán az online felületek térhódítása gyökeresen megváltoztatta a médiafogyasztási szokásokat: az írott szöveget gyorsabban eljuttatta az olvasóhoz, mint a napilapok, de gyorsabbnak bizonyult olykor, mint a rádiók vagy televíziók is, ráadásul paradox módon az elektronikus médiának éppen a valósidejűsége szűnt meg, a fogyasztók a saját maguk által keresett tartalmakat nézik, hallgatják, nem azt, amit kínálnak nekik.
Aztán ránk köszöntött ez a koronavírus-mizéria. Lévén, hogy a terepező újságíró sok személlyel találkozik – azaz nagy mértékben kitett a fertőzés lehetőségének – első körben lapunknál, a Hargita Népe napilapnál kiszerveztük a szerkesztőségi munkát, azaz nem közösségben, hanem ki-ki otthona magányában készíti anyagait, dolgozza fel fényképfelvételeit, tördeli be az újságoldalakat, korrektúrázik, szerkeszt, küldi nyomdába a kész terméket vagy tölti fel az online felületre az anyagokat. A hivatalok egy része is a virtuális térben tartja a kapcsolatot a média képviselőivel, így a személyes kontaktusokkal járó fertőzésveszély kockázata is csökken, de megmarad a sajtótájékoztatók biztosította interaktivitás lehetősége. Az már csak az újságírón, annak felkészültségén múlik, hogy tud-e élni ezzel a lehetőséggel.
Azóta a templomozás is a virtuális térbe költözött. Noha már rég használják az egyháziak a technika kínálta lehetőségeket, csak azt említsem példaként, hogy Erdély legidősebb ferences szerzetese, a 93 esztendős csíksomlyói József atya az internetezés hajnala óta, legalább két évtizede honlapot szerkeszt és blogot vezet. A emailben közvetített körlevelek, a facebook nyújtotta kapcsolattartási lehetőségek kihasználása sem ritka, sőt, az idősek, betegek, távolban lévők eddig is élhettek az online szentmise vagy istentiszteletek hallgatásának lehetőségével. De általánossá, szinte egyedüli lehetőséggé a járvány okozta bezártság tette azt – mint bebizonyosodott a nagyhéten.
Tehát a technikai lehetőségek adottak, s okos használatuk révén nem állt meg az élet. A templom egere a népi bölcsességben a szegénység szinonimája, a szellemes szerző emelte a haladás kifejezőjévé. Meg hát tudjuk azt is, hogy a szász földön, vagy az azzal határos székelyföldi települések erődtemplomaiban van a falu éléskamrája. Ott pedig nem szegény a templom egere…