Ennél furább nagyhét ritkán köszöntött ránk: üres templomokban tartott szertartáshoz csatlakozhattunk a virtuális térben, s a vallásos és népi hiedelmekben egyaránt hívők nagy dilemmát kellett feloldjanak, ugyanis a barkát – vagy ahogy a székelyföldön mondják: a pimpót – csak megszentelve szabadott bevinni a házba, mert akkor nem lesz kiscsibe, de más bajt is hozhat a házra. S most már szentelésnek számít-e a virtuális templomi szertartáson való részvétel, vagy a valóságban is kell érintse a szentelt víz? Szerintem a dilemmát a rendkívüli helyzet feloldotta s a virtuális részvételt a valóságos részvétellel tette egyenlővé.
Az már dr. Balázs Lajos néprajzkutatótól tudom, hogy „A népszokások csak ritkán szuverén események, hisz mindig integrálódtak a vallásos ünnepek rítussoraiba, szerkezetébe. És ez fordítva is igaz: az egyetemes vallási ünnepek sokszor a népszokások szövetében ritualizálódnak”. Véleménye szerint a vallási ünnepek és a népszokások kölcsönös ritualizálásának legszebb példája a húsvéti határkerülés. „A szent és a profán, a szent és világi vágy, eszmeiség, érdek folytonos összefonódását, szimbiózisát látom ünnepeinkben – jegyezte meg. – Az egyházi ünnepek és a népszokásokban testet öltött népi vallásosság kölcsönösen viszik egymást, valósítják meg – sajátosan a magyarság, kiváltképpen a székely-magyarság lelki életében – az ünnep eszmeiségét. Ez pedig nem más, mint örökös visszatérés a kezdetekhez” – hangsúlyozta a néprajzkutató.
De honnan az ünnep, az ünneplés iránti igényünk? Mi táplálja azt? S honagyn változtak ünnepeink, ünneplési szokásaink? A választ Albert Ildikó klinikai pszkicshológustól kaptam meg. Mint mondta, az átalakulások ezúttal is nyugatról keletre hatottak. „Felelős a korszellem, amely a keresztény gondolkodás kiszorulását is magában hordozza, annak ellenére, hogy hivatkoznak rá, ha szükségük van erre; a sokat emlegetett rohanás, az atomizált, egyéniesített, a pénzre és a megvásárolhatóságra épülő értékeket propagáló társadalom, a hagyományokat nem csak megkérdőjelező, de gyakran egyenesen rossznak minősítő mainstream, és a mindezeket állandóan reklámozó média. És nyilván mindazok, akik ennek bedőlnek” – azonosította a változásért felelősöket a szakember.
Arra is kíváncsi voltam, hogy mi az ünnep szerepe az ember lelki életében, illetve hogyan változik ez az igény az előbb vázolt átalakulások fényében? „Meggyőződésem, hogy az ünnepre és az ünneplésre, azaz a rendkívüli pillanatokra, a szeretetteljes, tartalmas és nyugalmas együttlétre, amely feltöltődéssel jár, mindannyiunknak szükségünk van – szögezte le. – Az már egy másik kérdés, hogy ezt talán egyre kevésbé vagy egyre kevesebben vagyunk képesek megvalósítani” – fűzte hozzá.
A pszichológus szerint maga az ünnep, ünneplés fogalma is alakulófélben van, „vagy talán már át is alakult és csak kevesen használjuk a régi, ha úgy tetszik, az eredeti értelmében”. Véleménye szerint az ünnep bensőségességét gyakran a külsőségek csillogása helyettesíti. „Mert az egészet aláfesti, elkíséri egy feladatbomba – meggyűlt munkahelyi feladatok, az otthoni plusz feladatok, a megszokottnál nagyobb költségek és az egész megszervezésének szinte teljesíthetetlen feladata – okozta stressz” – figyelmeztet a szakember.
De még nem drámai a helyzet, nyugtat meg. „Fontos, hogy bármilyen jelentősek is ezek a változások, nem halt ki az igény arra, hogy ünnepeljünk” – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy az ünnepekhez kötődő rítusok is fontosak, „hisz strukturálják az időt és viselkedési módozatokat írnak elő, néha olyan helyzetekben, olyan körülmények között is, mikor másként nagyon nehéz lenne az illető helyzettel megbirkózni”.
Ezek szerint talán még jól is jön, hogy legnagyobb keresztény ünnepünk a vész idején köszönt ránk: segít abban, hogy – még ha a virtuális térben is éljük meg szokásainkat – átvészeljük ezt a nehéz helyzetet.