Az ember óhatatlanul arra gondol – főleg miután tudatosult benne, hogy meg kell szoknia együtt élni a legveszélyesebb vírusokkal is, legfeljebb védettség alakul ki bennünk, de mindegyik fajtáját teljesen kiirtani nem lehet –, vajon hány emberi közösséget pusztított ki eddig a sok millió formát öltő láthatatlan kórokozó. Nehéz lépést tartani a rossz és a jó „fronthírekkel”, ugyanakkor szinte lehetetlen mással foglalkozni az újságírónak, mint ami a legfontosabb és a legidőszerűbb, szaknyelven: aminek legnagyobb a hírértéke. A COVID–19-cel.
Elsőként, itthonról, az jut eszembe róla, hogy az államelnök még a sürgősségi állapot kihirdetése előtt arra szólította fel a politikai osztályt, nyilván főleg az ellenzéket, hogy ne próbálja politikailag kihasználni a járványt. Mintha a Colectiv-tűzeset után ő – a manipulált tömeg segítségével a miniszterelnök leváltását kierőszakolva – nem használta volna ki a politikailag a helyzetet! Mintha nem akkor hangzott volna el az ünnepélyes, semmi máshoz nem hasonlítható hangsúllyal kibocsátott ünnepélyes ostobaság: „embereknek kellett meghalniuk” (hogy a miniszterelnök lemondjon)…
Már most nyilvánvaló, hogy ez a járvány az élet minden területén átírja a viszonyokat, a gyakorlatot, minél hosszabb a lefolyása, annál inkább, a gazdaságtól az oktatásig, a kultúrától a szórakoztatásig és a vásárlási szokásokig. Nagy kérdés, hogy milyen formák maradnak meg, milyenek tűnnek el. Olvasom például, hogy idén eltörlik (vagy csak elhalasztják?) az Eurovízió nemzetközi dalversenyét. Bevallom, én nyugodtan eltörölném teljesen. Iszonyodom a celebektől, még akkor is, ha államfők lesznek, az „influenszerek” bandájától. Persze a kétélű Facebook nélkül ezek sehol sem lennének, én meg nem bukok nagyon a fészbukra, de remélem, hogy – miután változatos kontaktuskultúrájuk ellenére mind szerencsésen átvészelték a járványt rajongóikkal egyetemben – az új világrendben a helyükre kerülnek.
Hanem az oktatásban az online-formák, a digitális távképzés bővítése, diverzifikációja, tökéletesedése mély kihatású oktatási reformhoz vezethet, különleges tekintettel a rendszer válságára, a tanszemélyzet békeidőben is krónikus hiányára. Ebben paradox módon a kisebb, központilag (figyelem, nem azt mondom, hogy autoriter módon) irányított országok számottevő haladást érhetnek el, persze az egész rendszer (tanrend, tantárgyak száma, felépítése, az ismeretek ellenőrzésének, az osztályozásnak/vizsgáztatásnak, a kapcsolattartásnak a módja stb.) gondos átalakításával.Öröm, hogy Magyarországon sok helyen már meg is kezdődött a tanítás ebben a rendszerben, és mintha Romániában is megmozdított valamit a járvány. Külön dicséretes, hogy intenzív politikai és válságkezelő tevékenysége közben (tudvalévő, hogy a kisebbségeket minden instabilitás, válság, megszorítás, korlátozás súlyosabban érinti, mint a többséget) az RMDSZ ezen a téren is átütő sikert ért el, a magyar diákoknak is indul távoktatás a romániai közszolgálati televízió országos és két regionális csatornáján.
Mindenesetre mind az illiberálisnak öntitulált magyar Orbán-kormányt, mind a liberálisnak öntitulált román Orban-kormányt alaposan próbára teszi a válságkezelés. Nem tudom, hogy nekünk itt melyiknek kell jobban drukkolnunk. Szerintem mindkettőnek, külön és együtt…
Utóirat
A végére hagytam a hírt, amely vásárhelyiként nagyon megnyugtatott: javul városunk fő kórházainak ellátottsága, hamarosan két olyan gépet is működésbe helyeznek Maros megyében, amellyel el lehet végezni a koronavírusteszteket. Üdvözlet minden túlélő sorstársamnak az ország legtisztább városából.