Ma az idegen szavak kerülnek nagyító alá. Egy-egy közülük annyira gyökeret vert a nyelvünkben, hogy úgy érezzük, mintha ősidők óta a magyar szókincshez tartozott volna. Mégis honnan vettünk át idegen szavakat? Egyebek között a török, a latin, a német, illetve a szláv nyelvekből.
Néhányat magyarosítottunk, például magyar kiejtés szerint vetettük papírra vagy írtuk be a számítógépbe az ímélt. Néha viszont magyarítottunk, vagyis az idegen szót, kifejezést magyarral helyettesítettük. Így lett a már említett e-mailből drótposta, esetleg elektronikus levél.
Előfordulhat, hogy az idegen szó és magyar megfelelője között jelentésbeli, hangulati vagy stilisztikai különbség van; ilyenkor az idegen szavak használata nem hibáztatható. Például nem ugyanazt jelenti a szemtelen, a pimasz és a pökhendi, mint az arrogáns, sőt a tilalom és a polinéz eredetű tabu között is van egy árnyalatnyi eltérés. Utóbbira rákerestem az etimológiai szótárban, és kiderült, hogy a tabu valójában „kultikus tilalom Polinézia természeti népeinél ‹dolgok vagy személyek érintésére, bizonyos szavak kiejtésére”. A tabutéma kifejezéssel pedig olyasvalamire utalunk, amiről nem szabad nyilvánosan beszélni.
A tudományok, főként a legújabb tudományágak szókincsében is számos idegen elemet találunk. „Ha magát a tudásanyagot is idegenből kapjuk, ez érthető is, célszerű is, hiszen a nemzetközi megértést szolgálja. Be kell azonban ismernünk, hogy azonos tudományon belül vagy közeli tudományágakban is többértelmű egy-egy idegen szó” – olvasható a Nyelvművelő kéziszótárban. Példaként megemlíteném a szimbólum, a reprezentál, a realizmus, illetve a transzcendens szavakat, amelyeknek legtöbb esetben megtalálhatjuk a félreérthetetlen magyar megfelelőjét.
„Itthon dolgozó és magyar közönségnek író kutatónak kevés joga van ahhoz, hogy idegenszerű új szakszavakat alkosson, még ha számít is az idegen nyelvre való fordításra. Itthon beszéljen és írjon magyarul!” – idézek újra a nyelvművelő szótárból.
A szakemberek elítélik a fölösleges idegen szavak használatát az ismeretterjesztő művekben, tankönyvekben, egyetemi és főiskolai jegyzetekben, azonban nem helytelenítik, ha egy szépírónál találkoznak velük. Egy-egy idegen szó használatakor feltétlenül mérlegelni kell, hogy kihez és miről beszélünk, írunk. Ha nagyobb körrel szeretnénk megosztani a gondolatainkat – akár szóban, akár írásban –, törekedjünk a közérthetőségre.