Donald Trump egyik legérdekesebb hobbija például a Twitterezés, vagyis hogy a hálón üzengeti véleményét a világ sorskérdéseiről, politikusairól, mulatságos rajzfilmek és kifestőkönyvek hőseiről vagy a számára nem létező klímaválságról. Ezek a bejegyzései, mint egyebek is, például a szexista megjegyzései, amelyek kiemelik érdekes személyiségvonásait, színes kommentárokat váltottak ki, az utóbbi időben azonban a tetszési indexük, hivatalos körökben legalábbis, mérséklődni látszik. William Barr igazságügyi miniszter legutóbb egyenesen azt nyilatkozta: „Ideje, hogy Trump abbahagyja a Twitterezést az igazságügyi minisztérium büntetőpereiről”, mivel ezek miatt „nem tudja biztosítani a bíróságok, az ügyészek és az egész minisztérium feddhetetlen munkáját”. Tehát nem kis szabálysértésről, voltaképpen az igazságszolgáltatás függetlenségéről van szó. (A pernek, amelybe az elnök beleszólt, mind a négy ügyésze beadta a lemondását – hiába, azért még a modern demokrácia hazájában vagyunk, bár…)
S ha már a személyiségjegyeknél tartunk, említsük meg a részletes leírást, amit a világ leghatalmasabb embere arról adott, hogyan festették feketére az USA és Mexikó határán az egyre hosszabb határzár-drótkerítést, hogy az a szokott kutya hőségben felforrósodva még jobban elriassza a potenciális határsértőket (és a vakmerőbbjét, miután felnyársalta, esetleg meg is sütheti). Ugyanebből az alkalomból az USA elnöke klímaszellemeskedett is még egyet, azt mondta, akkor hisz majd a klímaváltozásban, amikor a mexikói-amerikai határon havazni fog. No comment.
Az Európai Unió alapelveinek és szerződéseinek megsértésével, az uniós támogatások lenyúlásával és még sok mindennel Orbán Viktor és a Fidesz is számtalanszor megsértette az említett szabályt. Véleményem szerint az úgynevezett nemzeti konzultációk is álságosak szájbarágós, árnyalatlan, populista kérdéseikkel. Orbán minapi évértékelője után – amelyben megfogalmazta elemzését az ország állapotáról, lehetővé téve, hogy az ország is megfogalmazza véleményét az ő állapotáról – egy német lapban az a tanács jelent meg, hogy Orbánnak nem az igazságszolgáltatásról, hanem „az uniós pénzek abszurd eltékozlásáról kellene konzultációt indítania”, majd magyarázat következik: „… ezeknek a felméréseknek, amelyeket Orbán rendszeresen előhúz a kalapból, nincsenek jogi következményeik és kiértékelésükkor nem lehet átláthatóságról beszélni”. (Iohannistól tanulta volna Orbán, hogy a néppel kommentáltatja az igazságszolgáltatás ügyeit? Iohannistól tanulta volna Trump, hogy beletwitterezzen az igazságszolgáltatás ügyeibe? Nem hiszem, valószínűbb, hogy csupán egy srófra jár az agyuk. Járványként terjedő kor- és kórtünet…)
A magyar miniszterelnök politikai gondolkodásának kvintesszenciáját – még nem tudni, önfeledt szándékossággal, vagy pedig gátlástalan tudatossággal – évértékelőjében úgy fogalmazta meg: „liberális nincs is, a liberális nem más, mint diplomás kommunista”. Ami szó szerint megegyezik egy regényből készül film bűnöző hősének megfogalmazásával. (Ezt Balogh Gábor újságíró fedezte fel, a Magyar Hang politikai hetilap és portál szerint a mondat vélhetően Orbán egykori szövegírójától, a Corvinus Egyetem rektorától, Lánczi Andrástól, annak egy blogbejegyzéséből származik.) Vagy létezik, hogy ez a libsizés/komcsizás csak a szokott humorkodó tikk a politikai korrektség és az ellenzéki pártok kicsúfolásaként?
Idézek egy ellenzéki közleményből,
cáfolja meg, aki tudja: „Soha a demokratikus Magyarország történetében nem volt
olyan megosztott az ország, mint most.”
(…) Magyarország az elmúlt tíz évben a lemaradók, a vesztesek közé került.
Semmit nem ér az összeszerelő üzemként létező Magyarország gazdasági növekedése,
ha közben a közjó helyett a szűk politikai-gazdasági elitcsoportok érdekét
szolgálja a kormány. (…) Magyarország elveszítette barátait az európai népek közösségében,
a magyar kormányfő a tiszteletreméltó demokrata helyett a kínos bajkeverő kategóriájába
került.”
A román drusza, Ludovic Orban csúcsteljesítménye – ha egyáltalán az övé – a szükséges parlamenti többség megszer(ve)zése egymásnak ellentmondó ígéretekkel (itt büszkén jelenthetjük ki, hogy az RMDSZ nélkül nem bukott volna meg sem a Dancila-, sem az Orban-kormány!), és még inkább a részletekben összetákolt huszonöt sürgősségi rendelet, aminőből egy is elég volt, hogy a PSD-t miszlikre aprítsák (a híres harcea-parcea), letaszítsák a hatalomból.
(Itt zárójelben közbe kell vetnem valamit. Ha már a román miniszterelnököt – aki a nem csak a két fentebb említett két nemzetközi formátumú, labilis, de kétségtelenül nagyon tehetséges politikushoz, de még önmagához képest is egy szánalmas báb – a nevén neveztem, tisztelettel felhívom a figyelmét azoknak a sajtós kollégáknak, akik az államfő nevét J-vel, Johannisnak írják, ahogyan németül a családneve van, hogy akkor Orbán Lajos nevét is á-val, Orbánnak kellene írni, mivel az ő magyar apukáját így hívták. Ugyanakkor, hangsúlyozzuk, pillanatig sem kacérkodtunk a gondolattal, hogy névösszevonással Ludoviktort emlegessünk.)
Ludovic Orban sürgősségi rendeleteivel és a román társadalmat mérsékelt izgalomban tartó előrehozott választásokkal kapcsolatban két dologra kell kitérnünk.
A sürgősségi rendeletekre miért volt szükség? Lehet, hogy a cél a minél nagyobb összevisszaság, aminek köde elleplezi a kormány tagjainak gyászos hozzá nem értését, talán még inkább érdekeltségeit, lenyúlásait. Ma már a pörgő eseményekből senki nem ért semmit, és nagyon nehéz lenne megjósolni, hogy Renate Weber ombudsman elszánt jelzései és az alkotmánybíróság döntései nyomán mi marad meg és mi lesz a sürgősségi rendeletekkel és az előrehozott választásokkal, a parlamenti többséggel és Iohannis következő kormányaival, miniszterelnökeivel. Tudjuk, a sürgősségi rendeleteknek ravasz természete, hogy a Hivatalos Közlönyben történt közlésük és a parlamenti eltörlésük között is kifejtik hatásukat. Ebben áll a fő veszély. Ezért is tiltakozik mindenki ellenzékben ellenük (mint tette Iohannis is magából kikelve nem egyszer), hogy utána kormányra kerülve hatványozottan visszaéljen velük. A nagyközönség pedig, aki – ó, azok a lelkes tüntetések, amikor mindenki ellenálló volt! – felháborodott n számú sürgősségi kormányrendelet ellen, most meg se pisszen 10 n kormányrendelet után. Különösen a választási törvény módosítására vonatkozó jogszabály iszonytató a maga abszurd törvénytelenségében. Fő szerepe szerény véleményem szerint tovább növelni a választási csalás amúgy is fennálló lehetőségét, elfogadtatni bármilyen eredményt, ha nagyon kell, a kétharmados parlamenti többséget is. (Aki elhiszi, hogy évszázadunk választásai korrektek, befolyástól mentesek voltak, szerintem vagy naiv, vagy még rosszabb…)
Az előre hozott választásokra miért van szükség? Erre a kérdésre válaszul van egy lélegzetállító feltevés. A szálak messzire nyúlnak. Az amerikai republikánusok és demokraták elkeseredett csatája, a Trump elnök ukrajnai befolyásgyakorlása körüli vita kapcsán Rudy Giuliani amerikai jogász, üzletember és republikánus politikus, New York volt polgármestere, jó ideje Donald Trump ügyvédeinek egyike, egy pillanatban érdekes kijelentést tett: „Várjanak csak, amikor elérkezünk Romániához!” Mármint elérkeznek az azokhoz hasonló leleplezések, amilyenekkel Joe Biden volt amerikai demokrata alelnök fiának ukrajnai üzleteit, azok visszásságait felgöngyölítették. A Trump elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) kudarca után az elnök első lépésben leváltotta az USA Európai Unióhoz akkreditált nagykövetét, Gordon D. Sondlandet, aki ellene vallott az eljárás során; ennek Románia szempontjából annyi jelentősége van, hogy GDS támogatója volt Ana Birchallnak, a Dancila kormány amúgy is vitatott igazságügyi miniszterének.
Az ukrajnai szál bonyolult hátterét és politikai, valamint üzleti összefüggéseit Cornel Nistorescu, a Cotidianul (ma már csak) portál főszerkesztője elemzi múlt pénteki izgalmas vezércikkében, amelynek címe: Miért siet Iohannis az előre hozott választásokkal? Terjedelmi okokból nincs módunkban ismertetni teljes gondolatmenetét, az összes háttéreseményt, érjük be a következtetéseivel.
Ma a Trump kormányzat büntetni akar. Az amerikai Franklin Templeton Investments – amelynek Romániában és Magyarországon is van vagyon(alap)kezelő cége – Ukrajnában szorosan „együttműködött” Joe Biden fiával; Romániában Joe Biden gyakran megfordult, találkozásait Traian Basescu államelnökkel az a Mark Gitenstein nagykövet intézte, közvetítette, akinek a mandátumát a romániai Tulajdonalap (Fondul Proprietatea) vezetőtanácsában tavaly szeptemberben hosszabbították meg újabb három évvel. A volt bukaresti amerikai nagykövet szereplései, „mesés vagyonosodása” bizonyos körökben jó ideje szóbeszéd tárgya.
Cornel Nistorescu: „Egyre világosabb, hogy a Biden család üzleteivel kapcsolatban van egy iratcsomó Romániában. Ha az Egyesült Államokban sorra kerül az ukrajnainál explozívabb Románia-dosszié, az csak szeptemberben robbanhat, az elnökválasztás kezdetén. Ami egyben a romániai parlamenti választások kezdete is. Márpedig a Rudy Giuliani által említett botrány jelentősen csökkentené a mi liberálisaink, akárcsak államelnökünk esélyeit a választási győzelemre. Sőt a hatalmukat és létüket fenyegető százalékra csökkentené a felmérésekben. És ha az államelnök és a liberálisok sietségének célja az „én kormányom” felállításával, amit az előre hozott választások tennének lehetővé, pont az, hogy a hazai politikai csata dőljön el mielőtt a botrány az USA-ban kirobbanna?” Idézet zárva. Magunknak az ellenkezőjét kívánom.