Hogy Auschwitz-Birkenauban
hányan haltak meg, nem tudjuk pontosan, a „lágerlánchoz” tartozó kisebb táborokat
is számítva a legújabb becslések egy-másfél millióra teszik az áldozatok számát.
Tény, hogy1941 és 1945 között a magyar hatóságok közreműködésével több mint 400
ezer magyar zsidót deportáltak és öltek meg. Tény, hogy a gyilkosságokat az
országgyűlés által meghozott
zsidótörvények készítették elő, történelmünk örök szégyeneként. Tény, hogy
Auschwitz-Birkenauban több mint egymillió ember vesztette életét, s közülük
minden harmadik magyar volt!
Szerb Antal nem koncentrációs táborban, hanem munkatáborban halt meg. És nem német, hanem magyar kéztől. Kutatások derítették ki, hogy egy magyar nyilas keretlegény verte agyon puskatussal a legyengült szervezetű írót. Akkor annyira nem tudták ezt, hogy még a család gyászjelentése is úgy jelent meg: „Felesége és szülei értesítik azokat, akik ismerték és szerették, hogy Szerb Antal Balf-fürdőn, munkatáborban 1945 január 27-én, 43 éves korában végelgyengülésben meghalt.” Vagy nem írhatták, hogy gyilkosság áldozata lett?
Szerb Antalt én hatvan évvel ezelőtt olvastam először. Tizenhat éves voltam, amikor a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban magyartanárunk kölcsönadta egy vakációra A világirodalom történetét, és annál boldogabb vakációm talán azóta sem volt. Addig ilyet sosem olvastam. Faltam lázas szenvedéllyel, megbabonázva, listát készítettem az írókról, költőkről, akiket feltétlenül el kell majd olvasnom. (Úgy hallom, listakészítéssel ma is foglalkoznak egyesek, más célból.) Verne Gyulán, Mark Twainen, de még Jókai Móron, Mikszáth Kálmánon pallérozott kis műveltségemmel sem mindent értettem, de azt felfogtam, hogy itt egy más gondolkodás és más nyelvezet működik. Az a szellemi gyorskalória, intellektuális gyönyör meghatározóvá vált irodalmi tájékozódásomban. Nem sokkal később jöttek a felejthetetlen – több nyelvre lefordított – Szerb Antal-regények (Utas és holdvilág, A Pendragon-legenda, A királyné nyaklánca stb.), majd az esszék (Gondolatok a könyvtárban!), cikkek (A varázsló eltöri pálcáját!), A magyar irodalom története, a híres előszó Fónagy Iván monumentális 1943-as művéhez (A mágia és a titkos tudományok története), kihagyatlanul minden, ami tőle a kezembe akadt. Erdélyben egy kamasz, aki egyéves sem volt, amikor szeretett szerzőjét megölték, rabjává vált szellemének.
Sokáig nem tudtam, hogy halt meg Szerb Antal. Azt sem, hogy ki akarták és ki tudták volna szabadítani a munkatáborból – de ő teljesíthetetlen feltételt szabott: csak akkor menekül, ha kimentik a táborból két sorstársát, jó barátját, Sárközi Györgyöt és Halász Gábort is. Tudtam, hogy kikeresztelkedett zsidó családban született, de azt már csak később, hogy (1907-ben) nem más egyházi nagyság tartotta keresztvíz alá, mint Prohászka Ottokár, a nyíltan antiszemita katolikus pap, a numerus clausus-törvények magyarországi beiktatásának vezéregyénisége, akinek beszédéből később a nyilasok a „faji önvédelem” kifejezést vették. Felesleges azon gondolkodni, hogy ez a politikus lelkiatya – „a magyar keresztényszocializmus legjelentősebb képviselője, a magyar egyháztörténet egyik legismertebb alakja, egyben a 20. századi magyar történelem egyik legvitatottabb személyisége” – tett-e volna valamit zseniális keresztfiáért, ha nem halt volna meg 1927-ben.
A népirtást, emberölést nem lehet jóvátenni. De legalább tanulnánk a történelemből, hogy ne ismétlődjék meg nemünknek az a lealacsonyodása! Olvasom az évfordulós megemlékezések eseménykrónikából a címet: Szerb Antal halála az emberi gonoszság egyik legerősebb megnyilvánulása volt. És a másikat, ami nem a szörnyű múltra, hanem a szörnyű lehetőségre utal: A demokráciát, a szabadságot és a civilizációt fenyegeti az antiszemitizmus, és egyre nagyobb a baj. Hogy juthattunk ide – akkor és most?
Utóirat a műveltség elviselhetetlenségéről
Örkény István: In memoriam dr. K. H. G. M
– Hölderlin ist ihnen unbekannt? – kérdezte dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.
– Ki volt az? – kérdezte a német őr.
– Aki a Hyperion-t írta – magyarázta dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. – A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?
– Kik ezek? – kérdezte az őr.
– Költők – mondta dr. K. H. G. – Schiller nevét sem ismeri?
– De ismerem – mondta a német őr. – És Rilkét?– Őt is – mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte dr. K. H. G.-t.