Nem a dísztornácon keresztül léptünk be az épületbe, hanem a néhai konyhán keresztül. A falak üresek voltak, a fal mellett példás rendben sorakoztak a cipők és a gumicsizmák, illetve különböző kéziszerszámok és szerszámgépek. Mint megtudtuk, a gróf maga végzi a javítási, karbantartási munkákat, hogy az épület ne omoljon rá. A konyha fűtött volt, éppen azelőtt fejezte be a fűtőtest felszerelését, ugyanis az épület korábbi gazdája, az Árkosi Kulturális Központ nemcsak a bútorokat költöztette ki kiköltözéskor, hanem fűtőtesteket, lámpatesteket, villanykapcsolókat és konnektorokat is leszerelt, sőt, helyenként még a falak faburkolatát is megbontották. Az emeleten a termekben a hideg honolt, fényt gyújtani csupán pár szobában lehetett, a már említett malőr miatt.
S közben mesélt a tulajdonos. Mesélt Dél-Afrikában töltött gyermekkoráról, angliai iskolai éveiről, a bentlakásos kollégiumról, az általa szervezett szafarikról és vadászatokról, no meg arról, hogy volt, amikor hivatásos vadászként kereste kenyerét. Beszélt a családjáról, s arról, hogy dédanyja fivérének, ifjabb Szentkereszty Béla bárónak az emlékezete miként él a családban, milyen emlékek maradtak fenn a családi legendáriumban Árkosról.
Szó esett a kastély viharos sorsáról is: eleinte udvarház volt, amelyet báró Szentkereszty Zsigmond és felesége, gróf Haller Anna 1870 táján épített át kastéllyá, a fiúk, id. báró Szentkereszty Béla adta meg az épületnek jelenlegi formáját. Az épületet és a birtokok fia, ifj. Szentkereszty Béla örökölte, ő azonban 1944-ben utódok nélkül elhunyt. Az uradalom id. Szentkereszty Béla testvére, Janka családjára szállt. Az államosításkor az épületet kifosztották, rendre árvaház, mezőgépészeti iskola, téesziroda, majd agronómusház működött benne. 1982-ben átvette a Román Kommunista Párt, s a Ceausecu-házaspár számára rendezték be vadászkastélynak, részben átalakítva a belső tereket, a diktátor-pár ízlése szerint rendezve be a termeket. Az épületben jártak, talán egyszer, de nem aludtak benne. A rendszerváltás után a művelődési minisztérium kötelékében működő, 1990-ben létrehozott Árkosi Kulturális Központnak adott otthont.
2015. április 1-jén, szerdán a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Háromszék napilap terjedelmes riportban adja hírül: Örököseihez kerül az árkosi Szentkereszty-kastély. Az írás a Végleges ítélet címet viseli. De mint annyi minden más, eredeti demokráciánkban ez az ítélet sem bizonyult véglegesnek, minap, 2019. november 25., hétfőn adták hírül a lapok, hírközlő portálok, hogy a galaci ítélőtábla másodfokon is jóváhagyta az Árkoson álló Szentkereszty-kastély visszaszolgáltatásának a felülvizsgálatát. Azaz a 2011-ben a Mikó Kollégium visszaállamosításával elindított folyamat elérte Árkost is, miközben több – főként erdőbirtokra vonatkozó – visszaszolgáltatási döntést vizsgáltak felül különböző indokokra hivatkozva, megsemmisítve azokat.
Az árkosi gróf várja, hogy az igazságszolgáltatás lassan őrölő malmai meghozzák az ítéletet. Közben bizakodó, terveket sző: a birokot mindenképpen a közösség szolgálatába kívánja állítani. S ezt azért akarja tenni, mert így nevelték. Ez mesélte el nekünk, amikor a hét végén felkereste a népes újságírócsapat.