Én tizenéves kölyök voltam, addig nem hallottam ezt a nevet. Amikor megjelent az előadó, elhúztam a számat: „ez a kövér mackó fogja itt nekünk produkálni magát” – kérdeztem apámtól, aki viszont leintett, hogy hallgassak. Idegenkedésem egy szempontból volt érthető, én addig csak olyan énekeseket hallottam, mint Poór Péter, Szécsi Pál, Bródy János, vagy Kóbor János, akik valóságos szex-szimbólumok voltak Gregorhoz képest. Hangulatomat tovább rontotta, amikor megtudtam, hogy Gregor nem könnyűzenét fog énekelni, hanem egy opera-áriát. „Mit, operát, ahol csak kiabálnak? – kérdeztem méltatlankodva, de aztán felhagytam a tiltakozással, mert a magyar televízió műsorának alternatívája a román tévé programja lett volna, amit viszont akkor még nem nagyon értettem és nem is nagyon érdekelt. Fanyalgásom addig tartott, amíg „a kövér mackó” énekelni kezdett. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy más dimenzióba kerültem. Mindaz a zene, amit addig hallgattam olcsónak, banálisnak tűnt és minden addigi előadás színtelennek. Gregor József hatalmas orgánuma, amely színt és erőt adott basszusának, csodálatosan kiegyenlített éneklése, mély átélése, kiváló karakterformálása egyszerűen lenyűgözött. Ettől a pillanattól kezdve alig vártam, hogy valahol meghalljam ezt a kiváló művészt. Utóbb kiderült, hogy nemcsak a színpadon remek ember. A vele készült interjúkból egy barátságos, joviális, jó humorú és nem utolsó sorban nagyszerű hobbiszakácsot ismerhettem meg, aki sohasem rejtette véka alá a véleményét.
Ez utóbbi jellemvonásából gondjai is akadtak. Bár simán bejutott a Budapesten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolába és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára is, mindkét intézmény eltanácsolta, mert nyíltan véleményt mondott az akkori rendszerről. 1964-ben egy sikeres próbaéneklés után a szegedi színház opera tagozatának tagja lett. Itt Vaszy Viktor karmester irányítása alá került. A kiváló dirigens szigorú, de emberséges tanárnak bizonyult és a két zenész között életre szóló barátság szövődött. Gregor többször is elmondta, hogy mindent amit tud, Vaszynak köszönheti. 1976-tól a budapesti Operaház állandó vendégművésze, 1987-ig a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese, 1987-1989 között a győri Kisfaludy Színház tagja, ezután a szegedi operatársulat igazgatója volt. 1991-ben a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja lett. Pályafutása első felében külföldön nem is vendégszerepelt, mert elmondása szerint már Hegyeshalomnál honvágya volt. A nyolcvanas évek végétől – engedve az egyre szaporodó felkéréseknek – a világ legnagyobb operaházaiban lépett színpadra. Énekelt a milánói Scalában, a Houstoni Nagy Operában és a New York-i Metropolitanben, ahol 1994-1995-ben a többi közt Mozart Figaro házasságában, Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbethjében és Donizetti Szerelmi bájitalában aratott sikert. Az oregoni Portland Operában 2002-ig rendszeresen vendégszerepelt.
Gregor olyan művész volt, aki valósággal belebújt az általa megformált szereplő bőrébe. Egy alkalommal így vallott erről: „Amikor új szerepet tanulok, először mindig a karakter egészét próbálom megragadni. Azt kutatom, hogy meg tudnék-e barátkozni vele, ha az életben találkoznánk. Csak olyan figurát tudok életre kelteni, akiről úgy hiszem, a barátommá tudnám fogadni. (Egy feladatra azt mondták nekem: életed nagy szerepe lesz! Visszaadtam, mert nem tudtam azonosulni a lelketlen durvasággal.)”
Nagy örömömre szolgál, hogy a közszolgálati rádió zenei csatornája, a Radio România Muzical rövidesen egy külön műsorral fog megemlékezni Gregor Józsefről.