A legutóbbi részhez hasonlóan ma is a közmondások kerülnek nagyító alá. Szövegük csak viszonylagosan kötött, sok változattal találkozhatunk a mindennapokban. Ott vannak például a nagyvárosi argóban és az ifjúsági nyelvben használt meghökkentő, tréfás célzattal kiforgatott közösségi intelmek, amelyekben közmondásfoszlányok rejtőztek el. Most a Nyelvművelő szótárban található példák közül sorolnék fel néhányat: „Ki korán kel, álmos.” „Aki másnak vermet ás, az sírásó.” „A jó bornak is kell cégér.”
Bár némelyiket már fél évszázada vagy még régebben használják folyamatosan, arra figyelnünk kell, hogy csak igen szűk körben érdemes vagy szabad élnünk velük – állítják a nyelvészek. Egyébként most magam előtt látom az egyik ismerősöm két-három évvel ezelőtti Facebook-bejegyzését, amelyben ezt kérdezte: „Korán keltem, hol az arany?” Először csak bámultam a képernyőt, aztán rájöttem, hogy valójában mire célzott.
És hogyan hangzanak eredetiben a nemrég felsorolt közmondások? „Ki korán kel, aranyat lel.” „Aki másnak vermet ás, maga esik bele.” „A jó bornak nem kell cégér.” Utóbbi közmondásra öt évvel ezelőtt egy reklámokról szóló cikkben is hivatkoztak ezzel a szöveggel: „A jó bornak nem kell cégér – tartja a közmondás. Így lehetett ez a régi céhjelvényes időkben, amikor feltehetően ez említett szlogen született. A mai fejlett világban, amikor egy-egy termék már születése pillanatában majdhogynem elavultnak számít, piaci sikerre szinte kizárólag olyan áru számíthat, amelyet jól reklámoznak.” Érdekes megközelítés, és kénytelen vagyok beismerni, hogy van benne igazság.
A közmondások mellett ott vannak még a szólások, amelyek ugyancsak beépültek a mindennapjainkba. Aki szeretné megtudni az eredetüket, érdemes fellapoznia O. Nagy Gábor Mi fán terem? című könyvét, amelynek minden egyes oldala meglepetést tartogat.
Én például arra voltam kíváncsi, hogy honnan ered a csütörtököt mond szólásunk. „Amíg meggyőzőbb, valószínűbb magyarázatát nem adja a nyelvtudomány e szólásunkban előforduló csütörtök szónak, azt kell mondanunk, hogy a szólás tréfás hangutánzás, mely egy feltehetőleg eredetibb és kétségtelenül hangutánzó jellegű csöttöt (csettet) vet, csöttöt (csettet) mond formából keletkezett” – olvasható az említett könyv 111. oldalán. A csett, csött hangutánzó szóval a puska vagy pisztoly závárzatának használatakor hallható csattanást jelölik.