A múlt héten – pénteken, szeptember 13-án – elhunyt Konrád György, az európai értelmiségi körökben legismertebb, legnagyobb hatású kortárs magyar alkotó, a rendszerváltás egyik központi alakja. A volt ellenzéki, aki mondhatni életveszélyekkel teli gyermekkora óta „mély bizalmatlansággal tekintett az állam önkényére”.
Egymás után érik veszteségek a magyar kultúrát, szellemi életet; nemrég távozott az élők sorából Ungvári Tamás, Heller Ágnes, ifj. Rajk László. És most Konrád György: a Kossuth- és Herder-díjas író, esszéista, szociológus, aki az írók „világszervezetének”, a Nemzetközi Pen Clubnak elnöke, majd alelnöke volt, utóbb a Berlin-Brandenburgi Művészeti Akadémia elnöke, a Nemzetközi PEN Club irodalmi békedíjasa. A német nyelv volt a második hazája, nem meglepő, ahogyan halálakor a német művészeti és politikai élet, megemlékezett róla. Zárójelben: az sem meglepő, ahogyan magyar hazája…
Frank-Walter Steinmeier államfő kiemelte, hogy „az elhunyt egészen különleges módon volt annak az évszázadnak az egyik szemtanúja, amelyben az európaiak olyan rettenetes tapasztalatokat szereztek”, az özvegynek küldött részvétüzenetben pedig rámutatott, hogy „az író bátran síkraszállt Magyarországon a demokratizálódásért, illetve a földrész megosztottságának békés feloldását szorgalmazta, és ezzel nagy szolgálatot tett a németeknek” – idézi a Süddeutsche Zeitung.
A Neue Zürcher Zeitung nekrológja hosszan méltatja Konrád alkotói munkásságát, kiemelve, milyen elszántsággal szállt szembe annak idején a szocialista rendszerrel, amiért azután sokáig nem publikálhatott, majd felajánlották neki, hogy elhagyhatja az országot. Konrád nem élt az ajánlattal, inkább a belső száműzetést választotta.
A Die Welt konzervatív lap szerint Konrád György „nagy európai és valóságos intézmény volt. (…) Azért lett ellenzéki a Kádár-rendszer idején, mert nem akarta hagyni, hogy megfosszák a szabad ítéletalkotás jogától. Mindig is felemelte a hangját, ha azt látta, hogy valahol veszélyben van a demokrácia és az emberi jog. (…) A rendszerváltás után is megmaradt polgárnak, erkölcsi tekintélynek, aki rámutatott a társadalom érzékeny pontjaira. Lelkesen támogatta az európai egyesülést. Bíráló megszólalásai alig tudtak lépést tartani a fejleményekkel Magyarországon, ahol az erősen jobboldali Orbán Viktor tekintélyelvű módszerekkel és populista retorikával kormányoz. Ám mint tavaly egy interjúban kifejtette. hisz abban, hogy a végén az EU sokkal nagyobb hatást fejt ki a magyarokra, mint egyes diktátorok. (…) Karl-Markus Gauß osztrák író egyszer félig tréfásan azt mondta, hogy Konrád lehetne az Európai Egyesült Államok elnöke, ha volna olyan.”
Büszke vagyok rá, hogy 1990 után bukaresti lapunk, A Hét Konrád Györgynek több írását is közölte, nyilvánvalóan régi barátságuknak is köszönhetően Gálfalvi Zsolt főszerkesztővel. (Mindketten 1933-ban születtek.) A főszerkesztőnk nyolcvanadik születésnapjára megjelent emlékkötetben pedig együtt szerepelhettem A városalapító szerzőjével …
Konrád György hatalmas életművet hagyott hátra. Viszonyítási alapot a felelősségteljes és lelkiismeretes kiállás számára. Ez fontosabb, mint a jelenlegi kurzus enyhén szólva „közönye”.
Eltávozott még egy őrszellemünk – lassan őrszellemek nélkül maradunk. Pedig volna mit őrizni, egyre több az őrizni való.