A konténerek háztartási és műanyagszemetet, valamint veszélyes hulladékot tartalmaznak, amelyek sértik az importra vonatkozó szabályokat – tudatták indonéziai vámosok.
(tovább…) Continue ReadingMarţi, 30 iulie 2019
Politica lingvistică a Ucrainei încalcă drepturile minorităţilor şi introduce în lege elemente discriminatorii, a declarat Lamberto Zannier, înalt comisar pentru…
Continue ReadingNyakasság és megalkuvás között
A tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor idei zárórendezvényén Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédét megelőzően Tőkés László is felszólalt. A tábor hagyományaihoz híven és a maga szókimondó stílusában. Minden, amit a romániai magyarság helyzetéről és a 89′ utáni román kormányok nemzetépítő törekvéseiről elmondott, kétségtelen igazság. Az is tény, hogy az utóbbi években, a szociáldemokraták elbizonytalanodásával párhuzamosan a Domokos Géza által életre hívott, majd Markó Béla által tökélyre vitt politikai alkuk esélyei még jelentékenyen romlottak is. Csakhogy az igazság puszta kimondása önmagában még nem jelenti annak elfogadtatását is. Márpedig igazságainkat a román és a nemzetközi közvéleménnyel is el kell fogadtatnunk.
Continue ReadingBeismerő vallomást tett a caracal-i gyilkos
Minősített emberölésre terjesztette ki a Gheorghe Dincă ellen folyó büntetőjogi eljárást a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság.
(tovább…) Continue ReadingA kormány is vétkes a caracal-i tragédiában
Klaus Iohannis arra szólította fel a Szociáldemokrata Párt (PSD) és Liberálisok és Demokraták Szövetsége alkotta többséget, hogy vonják vissza az igazságszolgáltatás működését és a büntető-törvénykönyveket módosító, utóbbi két évben meghozott jogszabályokat.
(tovább…) Continue ReadingVizsgálódik az Igazságszolgáltatási Felügyelet
Hivatalból kivizsgálásba kezdett az Igazságszolgáltatási Felügyelet a caracali esetben foganatosított ügyészségi eljárás szabályosságával kapcsolatban. Az intézmény ugyanakkor azt is kivizsgálja,…
Continue ReadingLemondott az STS igazgatója
A mai nap folyamán lemondott tisztségéről a Speciális Távközlési Szolgálat (STS) igazgatója, Ionel-Sorinel Vasilca.
(tovább…) Continue ReadingTüntetések a hatóságok döntésképtelensége miatt
Szombat este több ezren, vasárnap néhány százan tüntettek a fővárosi Forradalom (Revoluţiei) téren, a belügyminisztérium székhelye előtt, köztük több feminista szervezet tagjai, bírálva azt a módot, ahogy a hatóságok eljártak a héten eltűnt 15 éves lány esetében.
(tovább…) Continue ReadingSúlyos büntetéseket vezetne be a miniszterelnök
Az életfogytiglani börtönbüntetés és a kémiai kasztrálás lehetőségéről is népszavazást írna ki Viorica Dăncilă olyan súlyos bűncselekmények büntetésére, mint a…
Continue ReadingMéra World Music 2019
Csütörtökön, augusztus elsején kezdődik a Méra World Music világzenei fesztivál, amely hétfő hajnalig várja látogatóit. A cifra Kalotaszeg szívében, a Kolozsvártól mindössze 13 kilométerre található Mérában újra felcsendül a népzene és világzene, a meghívott előadók Dél-Amerikától, Észak Európáig a világ minden tájáról érkeznek a Szarka-telekre, amely a szíve ennek a családias hangulatú, néhány ezer főt megmozgató fesztiválnak.
(tovább…) Continue ReadingKettős mércét alkalmaznak Ukrajnában
Az ukrán nyelvpolitika sérti a kisebbségi jogokat, és beemeli diszkrimináció elemeit – jelentette ki Lamberto Zannier, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa az Izvesztyija című orosz napilapnak adott interjúban.
(tovább…) Continue ReadingUtazási figyelmeztetés
A Görögországban tartózkodó vagy oda utazó román állampolgárokat figyelmezteti a román külügyminisztérium arra, hogy az ottani hatóságok szerint mától – a szél és a magas hőmérsékleti értékek miatt – magas a veszélye annak, hogy kigyulladjon a növényzet.
(tovább…) Continue Reading