A határon túli magyarok is igénybe vehetik a szabadfelhasználású Diákhitel 1-et – közölte ma a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a Kossuth rádió egyik műsorában.
Magyar Péter azt mondta, több mint húszezer magyar diák tanul erdélyi egyetemen, viszont csak pár tucat veszi igénybe a hitelt. Az igényléshez magyarra fordított hallgatói jogviszony és magyar bankszámla szükséges – ismertette. Emlékeztetett, az 1,99 százalékos kamatú Diákhitel 1 keretében havi maximum hetvenezer forintot lehet igényelni, egy félévben legfeljebb öt hónapra. A képzési díjakra felvehető Diákhitel 2 kamatmentes, ezzel az önköltséges képzésben résztvevő hallgatók húsz százaléka él.
Mindkét hitel igényléséhez érvényes hallgatói jogviszony szükséges, visszafizetését a diploma megszerzése után négy hónappal kell elkezdeni, de bármikor ingyenesen előtörleszthetők – mondta.