Szögezzem le gyorsan, sohasem volt nekem túl rokonszenves ez az ember, viszont miután a valósághamisító csalás után még csúfolkodtak is vele Traian Basescu hívei és csőcselékei, őszintén kívántam a visszatérését. De róla még lehet szó ebben a rovatban.
Ennyi elég is lesz kiindulásnak az e heti mondandómhoz, szintén a valósághamisításról, vele összefüggésben a gyűlöletkultuszról és intoleranciáról.
Hogy a jelentéktelenebb példával kezdjem, a hírhedt Bayer Zsolt – miután végzett a migránsokkal, továbbá a katolikus egyház- és államfővel, a pápával – visszatért gyűlöletének egy másik kedvenc tárgyához, a homofóbiához. Vagyis, hogy ő mennyire gyűlöli a homoszexuálisokat, a Pride-mozgalmat. (Mint ismeretes, a melegbüszkeség – ez angolul a gay pride – a szexuális kisebbségek: melegek, leszbikusok, biszekxuálisok, transzneműek identitáspolitikai mozgalma. Lényege, hogy a homoszexualitás nem „elfajzás”, a melegek azonos értékűek a heteroszexuálisokkal, hogy az azonos nemű párokat a különnemű párokkal azonos jogok kell hogy megillessék; illetve hogy a társadalmi elfogadáshoz és a jogegyenlőség eléréséhez szükség van rá, hogy a melegek és leszbikusok nyíltan vállalják szexuális irányultságukat. A mozgalom látványos megjelenése a világ számos pontján megrendezett büszkeségnapi felvonulás.)
Az „ötös számú vágóhíd”,
akarom mondani tagsági könyv tulajdonosának újabb mutatványában semmi meglepő
nincs, nem is említeném, de érdemes jelezni, hogy a rá való reagálások szerint
a gyűlöletkeltés mégsem fokozható a végtelenségig. Hozzászólók szerint minimum
pszichés zavart jelent bármilyen párokat elképzelni szexuális aktus közben.
Vagy lehet, hogy a ferdeszájú erre gerjed? Mindegy, alaposan megkapta a
„borzalmas műsorrészlet” után, különösen Sermer Ádámtól, aki felteszi a
kérdést, hogy amikor melegekről beszél Bayer, akkor miért kizárólag a meleg férfiak
jutnak eszébe. „Meleg férfiak csókjának látványával próbálja riogatni a
stúdióban ülő harcedzett Bayer-fanokat, hogy egy életre elvegye a kedvüket a
valódi jogegyenlőség gondolatától is. Eközben a közönség egy részét alkotó
férfiak a műsor végeztével hazamennek, és amíg az asszony a
konyhában főzi a vacsorát, gyorsan leellenőrzik, nem került-e fel
kedvenc weboldalukra valami új szaftos leszbi-pornó.”
Amennyire nem új fejlemény Bayer állandósult pszichotikus erkölcsi ámokfutása, annyira aggasztó a nemzeti identitáspolitikai folyamat, illetve annak felerősödése, amelynek egyik élharcosa a Horthy-rajongó, zsidózó Takaró Mihály irodalomtörténész, akire az Orbán-kormány azt a nemes feladatot bízta, hogy ”a 2020-ban bevezetendő Nemzeti alaptanterv (NAT) humán műveltségterületeket érintő részeiben jobban tükröződjék a hazafias szemlélet”.
A Nyugat folyóiratot amolyan „kis zsidó lapocskának” tartó szakértő, aki a munkájáért havi 1,123 millió forintot kap, s nézeteit a nagyközönség előtt, a tévében is hirdeti, a múlt héten Magyar kultúra tegnap, ma, holnap címmel tartott előadást a 28. Jókai Mór Nyári Egyetemen Komáromban. (Itt kell szerényen felhívnunk T. M. figyelmét, hogy a Nyugat nagy alakjai körül sem Ady, sem Babits vagy Kosztolányi, Szabó Lőrinc vagy, Móricz Zsigmond nem volt zsidó, mondjuk Tamási Áronról nem is beszélve.)
Takaró Mihály előadása pedig komor képet vetít előre a magyarországi irodalomoktatásról – és mindenképpen érdekes lenne megtudni erről az erdélyi irodalomtörténészek, egyetemi és középiskolai tanáraink véleményét. Mondjuk a mi tankönyveinket nem érinti annyira, de elég érdekes, hogy Takaró Mihály szerint például Esterházy Pétert nem kell tanítani, mert kultúraromboló… Előre látom, hogy a kortárs nagyságok közül viszont Bayer Zsolt bekerül a NAT-ba. (Hogy morbid éceszeket is adjak.)
Ja, és ne feledjem, doktor Kásler Miklós miniszter úrhoz hasonlóan, aki szerint a Tízparancsolat és az imádkozás sok betegséget megelőz és meggyógyít, Takaró Mihálynak is van ötlete egy hatalmas nemzeti gond „kezelésére”: Komáromban arra buzdított, hogy „mindenki tegye fel a kérdést magának, ő mit tett a magyarság megmaradásáért, hány gyereket szült, kivándoroltak-e a gyerekei, mert ha igen, akkor valamit elrontott a kedves szülő”. Itt most zavarban vagyok, mert a felszólításnak eleget tettem, és most pironkodva kell bevallanom, hogy egyetlen gyermeket sem szültem, a családom pedig kettészakadt, mert a gyermekeim kivándoroltak: Magyarországra, mert a Ceausescu rendszer Romániájában nem részesülhettek kellő orvosi ellátásban. De persze a nagy nemzeti összefüggésben lényegtelen. De az nem lényegtelen, hogy szívemhez nőtt, erőt adó szerzőim Radnóti Miklós, Szerb Antal, Karácsony Benő, Füst Milán, Karinthy Frigyes, Örkény István, Molnár Ferenc, Moldova György, Rejtő Jenő, Zelk Zoltán, Kertész Imre és a többiek, arról nem is beszélve, hogy pályámat mennyire befolyásolták Neumann János, Szilárd Leó, Wigner Jenő, Kármán Tódor, Bánki Dónát, Gábor Dénes, Klein György, Erdős Pál és még annyian.
Takaró Mihály nácibarát, lovagkeresztes misszionárius annak a múltfeldolgozó stratégiának a része, eszköze, amelynek célja a valóság gátlástalan meghamisítása. A restaurációs törekvésnek ezernyi jelét látjuk, a legborzasztóbbak a nyilvánosság, a médiatér és a tudományos kutatás „egyenirányúsítása”.
Nem tehetünk egyebet, a filoszemita Adyval, tulajdonképpen a lovával kérdezzük: Hát mi lesz ebből, tekintetes úr?