A múlt hét elején Budapesten a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek azokat a törvényjavaslatokat, amelyek alapvetően megváltoztatnák a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek működését, finanszírozását. Közben már kiderült, hogy az azoknak szánt összegek ki is kerültek az MTA költségvetési keretéből.
Tehát ez is bevégeztetett… Az Akadémia vezetőinek, dolgozóinak, a magyar és a nemzetközi tudóstársadalom ezreinek tiltakozása ellenére a kormány elveszi az Akadémiától nagyhírű intézeteit. Az átszervezés lényege, hogy azok hálózata átkerül az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) adminisztratív hatáskörébe. A kiszervezés szeptember elsejével történne.
Az indoklás egyszerű:
ahogyan a Fidesz közleményében olvasható, olyan kutatások, találmányok,
szabadalmak kellenek, „amelyek kézzelfoghatóan
szolgálják a magyar gazdaságot és társadalmat. Ehhez a jelenlegi nem
hatékony intézményrendszert és finanszírozást meg kell változtatni.” Az
elvárást az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye hasonlóan fogalmazza meg: „Minden kutatásra
fordított állami támogatásnak kézzelfoghatóan meg kell térülnie a magyar
gazdaság, a magyar társadalom számára”.
Az Akadémia értetlenül áll kutatóintézeteinek elcsatolása előtt: “Semmilyen tartalmi érv nem hangzott el arra vonatkozólag, hogy miért kellene a kutatóhálózatot elcsatolni, miért kényszerülnének a kutatók elhagyni a tudományos kutatás terén évszázados hagyományokkal rendelkező, nemzetközi és hazai tiszteletet bíró, évtizedek óta politikától független Akadémiát. Ezzel szemben számos nyomós érv szól az Akadémia köztestületének és kutatóhálózatának együtt tartása mellett. Bár a köztestület jelenleg sem vesz részt a kutatóhálózat közvetlen irányításában, a több évtizedes együttműködés során számos szinergia alakult ki a nemzetközi kapcsolatok, a tudomány népszerűsítése, a kutatások minőségbiztosítása, országos projektek szervezése terén, sőt válsághelyzetek kezelésében is (mint pl. a vörösiszap-katasztrófa). Az új törvény ezeket a szinergiákat szétszakítaná. Az elcsatolás igen sok jogi és szervezeti problémát vet fel, a kutatási szerződések érvényességétől kezdve az ingatlanok használatáig.” Az elnök egy nemzetközi sajtóértekezleten a napokban még kategorikusabban fogalmazott: „Fenyegetést jelentenek az akadémiai szabadságra és a kutatói autonómiára nézve a kormány javaslatai, amelyek a tudományos intézményrendszer átalakítására, köztük a kutatóhálózat Magyar Tudományos Akadémiáról (MTA) való leválasztását célozzák.” Lovász László arról is beszélt, az MTA álláspontja szerint rendkívül aggályos, hogy a javaslatban nincs biztosíték a kutatóintézetek alapfinanszírozására, és nincs törvényi biztosíték a kutatóhálózat képviseletére sem az ELKH-t vezető testületben. Emellett javaslat sérti az MTA tulajdongyakorlási jogait is.
Régóta követem a vitát, a tiltakozáshullámot, az egyeztetési próbálkozásokat (meg sem hökkentett, hogy Orbán Viktor nem kegyeskedett fogadni ez ügyben az MTA világhírű tudós elnökét, Lovász Lászlót, mondván, hogy teljesen megbízik a végrehajtó miniszterében) – és egyre nyilvánvalóbb számomra, hogy a magyarázatot, a jogfosztás indokát nem lehet megragadni ilyen emelkedett, elvi érvekben és ellenérvekben.
Hanem miben keressük? Hát a politikai és anyagi érdekben, nyilván. Az Európai Bizottság tervei szerint a következő évekre hatalmas összegeket szánnak a tudományos kutatás támogatására. Maga a kormány is az eddiginél több pénzzel készül támogatni a jövőben a tudományos kutatást. Hát lehet azt hagyni, hogy ne a regnáló hatalom határozza meg, mit kell kutatni s kikhez jussanak ezek a pénzek? Hogy a támogatást, a szerződéseket – ugye milyen jólesően jut eszünkbe, már csak kiejtve is ezt szót, a csodálatos közbeszerzési törvény és Mészáros Lőrinc neve – ne azok kapják, akiket ő tart arra érdemesnek?
Lovász László többször hangsúlyozta az alapkutatások fontosságát, sajátosságait. Az innovációs tárca követelménye, hogy „minden kutatásnak kézzelfoghatóan” – vagyis konkrétan és gyorsan, kiszámítható időben – meg kell térülnie: zavaró korlátoltságra vall. Hogyan térülnek meg „kézzelfoghatóan” elméleti kutatások, kik és hogyan szabják meg a témákat és számolják ki a megtérülést? Egyetlen példát említek. Erdélyi tudós matematikus barátunk, az Erdőszentgyörgyön született Némethi András, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetének főkutatója, az MTA levelező tagja tiszteletére május végén – abból az alkalomból, hogy betöltötte a hatvan évet – Budapesten nagyszabású konferenciát szerveztek, a világ minden tájáról összesereglett tudósokkal: a topológia, az algebrai geometria, legfőképpen a szingularitáselmélet legjelesebb művelőinek részvételével. Az emberi gondolkodás, a tudomány olyan mélységeiről van szó, amelyek sosem látott tág perspektívákat nyitnak a világ megismeréséhez. Mi lesz az ilyen kutatókkal és munkásságukkal, miután Palkovicsék, illetve a menedzsereik, könyvelőik megállapítják, hogy nem hoznak kézzelfogható hasznot? Hogyan állapítják meg a filozófiai, csillagászati, jogtudományi, zenetudományi, történettudományi kutatások, általában a humán tudományok hasznát? A kézzelfoghatót!
A tudomány természetéhez tartozik, hogy nem mindig tudható előre, mit találunk, s hogy amit találunk, az mikor lesz „hasznosítható”. A tudománytörténet tele van felfedezésekkel, amelyeknek gyakorlati felhasználására – újabb további fáradságos alapkutatások nyomán – évek, évtizedek múlva került sor. Hogy úgy mondjuk, azok másképp hasznosulnak. Palkovics miniszter úrtól nem kapna támogatást sem Rényi Alfréd, sem Erdős Pál, de mondjuk James Clerk Maxwell skót matematikus-fizikus sem (aki összefoglaló egyenletrendszerbe írta le az elektromosság és a mágnesesség törvényeit, ezerféle fontos alkalmazás alapját), tovább menve sem Einstein, sem Heisenberg, hogy például a nyelvészekről ne is beszéljünk.
Mindaz, ami Magyarországon történik, a Népszabadság beszüntetésétől az MTA kifosztásáig, már nem egyszerűen voluntarizmus a konzervatív, „illiberális” hatalom részéről. Hanem merénylet a nemzet erkölcsi és szellemi értékei ellen. Quo usque tandem?
Ui. A politikai ellenzék a pártállami túlhatalommal szemben korlátozottan rendelkezik eszközökkel. Reményre ad okot viszont egy új értelmiségi csoport, amely a liberális, konzervatív, illetve jobb- és baloldal identitású szereplők közötti párbeszédet szorgalmazza. „Ma szinte nincs normális magyar közélet. A középszer és a még lejjebb egyre hangosabb, és tort ül a megtévesztett milliók felett. A végletesen lebutított közbeszéd minden honfitársunk számára megalázó. (…) A magyar társadalom, benne az értelmiség nagy része apatikusan hallgat, talán még a gondolkodástól is tart. Valamikor meg fogják kérdezni, hogy hol voltunk és miért nem szóltunk.” – mondta Pálinkás József atomfizikus, az MTA előző elnöke. A csoporton „egyszerre nemzeti és nyugatias orientációt akar, ezt az igényt pedig valamilyen formában megjelenítenék a politikai közbeszédben”.