Minap a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola és Szakmunkásképző ünnepén voltam. Az oktatási intézmény negyedszázada vette fel a Székely Károly nevet, s ez szolgáltatott alkalmat az ünnepre. Ami visszafogott, meghitt, családias volt. De ki volt Székely Károly? Nem messze Csíkszeredától, a Fiság menti Menaságújfaluban született 1862-ben, Csíksomlyón végezte a tanítóképzőt.
Két évig szülőfalujában tanított, majd 6 évet az erdővidéki Miklósváron, 5 évet a Nagyszeben közelében fekvő Felsőporumbákon. Ezt követte negyedszázados csíkszeredai tanítóskodása, majd az impériumváltás után repatriált, és Dunaföldváron fejezte be oktatói pályafutását. 40 éven át tanított, nevelt.
Csíkszeredai tartózkodása idején nemcsak az állami iskola igazgató-tanítói tisztségét töltötte be felelősséggel, hanem a századfordulón szerveződött csíkszeredai ipartestület titkári teendőit is ellátta – miközben közismereti tárgyakat tanított a helybeli iparos és kereskedő tanonciskolában, részt vállalva az akkori falu-város Csíkszereda polgárosodási folyamatában.
Ne feledjük, abban az időben költözött le a vármegyei adminisztráció Csíksomlyóról Csíkszeredába, akkoriban épültek a város mai arculatát meghatározó középületek, mint a Vármegyeháza, a törvényszék, a ma régi kórházként ismert közkórház vagy a ma Márton Áron nevét viselő gimnázium.
1884-ben jelent meg a XVII. törvénycikk, amely első szakaszában kimondta, hogy az ország területén „bármely nagykorú egyén, nemzetre való tekintet nélkül, szabadon űzhet ipart.” Ez a rendelkezés nyitott utat az iparosodásnak, s ez alapján szervezték meg az ipartestület intézményét, amelynek hatáskörébe tartozott a mesterek, segédek és tanoncok közti ügyek békés elintézése, a szegődtetés és felszabadítás, valamint az elsőfokú iparhatósággal való kapcsolattartás.
Még abban az évben megalakult a Csíkszeredai Ipartestület, ács-, asztalos-, bádogos-, cipész-, fényképész-, fodrász-, kályhás-, kárpitos-, kéményseprő-, kovács-, kőműves-, lakatos-, mészáros-, nyomdász-, órás-, pék-, szíjgyártó-, szűcs- és tímármesterek részvételével.
Az iskolát amúgy 1948-ban hozták létre a Gyimesközéplokon, a vasút számára képezett szakmunkásokat. 1978-ban az intézmény a gépipari minisztérium alárendeltségébe került, s az abban az esztendőben létesített csíkszeredai traktorgyárnak termelte a munkaerőt. 1982-ben az intézményt Csíkszeredába költöztették, a traktorgyár szomszédságában emelt új épületbe.
A rendszerváltásig gépgyártó-ipari szakmunkásokat képezett, de a megváltozott gazdasági környezetben lassan bebizonyosodott, hogy a kényszeriparosítással létrehozott nagyvállalatok nem életképesek, így az iskolának is az új körülményekhez kellett igazítania oktatási kínálatát. Így lett egyre színesebb, főként a különböző szolgáltatások felé nyitó a szakok kínálata. Közben mindvégig azon volt az iskola mindenkori vezetősége, hogy a helyi gazdasági élet meghatározó szereplőivel együttműködve határozza meg oktatási kínálatát, tervezze meg beiskolázási tervét, hogy keresett szakmákban kínáljanak képzési lehetőséget, ezzel esélyt biztosítva végzőseiknek a mielőbbi elhelyezkedésre.
A korábban említett ünnepség megható pillanata volt az iskola korábban végzett diákjainak felszólalása: valamennyien hálásak voltak az ott kapott ismeretekért, no meg azért, hogy azóta sem szakadt meg kapcsolatuk a tanintézménnyel. Ugyanis ma az általuk vezetett cégekben szakmai gyakorlatoznak a szakmunkástanulók, a szakközépiskolás diákok.
Végezetül jó volt látni a remekül felszerelt tanműhelyeket, s élményt jelentett beszélgetni a műhelyekben a gépeket, berendezéseket bemutató diákokkal. A fiatal szakikkal. Olyan fiatalokkal, akik nem melósok, hanem iparosok akarnak lenni.
Ezek szerint szerencsés volt a 25 évvel ezelőtti névválasztás, Székely Károly példája ragadósnak bizonyult.