Az első világháborús megemlékezések már lecsengtek, de a napokban kezembe került egy olyan könyv, amelyről föltétlenül szeretnék beszámolni a Bukaresti Rádió hallgatóinak. Mindenekelőtt azért, mert mélységesen emberi, és teljesen másképpen láttatja az első nagy világégést, mint ahogyan azt az iskolában tanítják, illetve ahogyan a történészek és hatörténészek írnak-beszélnek a birodalmi összeomlásokról, a katonai arcvonalak alakulásáról.
A kötet román nyelvű, Scrisori de pe front, Levelek a frontról a címe, a bukaresti parasztmúzeum támogatásával jelent meg, és szerzőjének-szerkesztőjének, Mirela Floriannak több éves gyűjtőmunkája nyomán az első világháborús arcvonalakról hazaküldött leveleket, illetve naplókat és tábori lelkészi feljegyzéseket tartalmaz a mai Románia területéről.
Ami azt is jelenti, a könyvben szép számmal sorakoznak fel nem csupán a román hadsereg, hanem az osztrák-magyar, császári és királyi hadtestekben szolgálók levelei is. Magyarul, németül, románul, ahogyan éppen írták, a magyar leveleket pedig a bukaresti magyar adás szerkesztője, a kiváló írónő, Márton Evelin tolmácsolta román nyelvre.
Roppant érdekes már a levelek feladóinak a megoszlása is. Akár tetszik nekünk, akár nem – írja Mirela Florian – el kell ismernünk, hogy a román hadsereg nagyobbik része olyan parasztokból állt, akik alig ismerték a betűvetést, vagy egyáltalán nem tudtak írni-olvasni. Ez magyarázza a fellelhető román levelek kis számát, mivel elsősorban a tanítók, a papok, a kereskedők, a mesteremberek, a kistisztviselők és a kocsmárosok írtak haza, de ők csak a töredékét jelentették a hadköteles férfiaknak. Viszont – teszi hozzá – a tisztek és altisztek közül meglepően sokan vezetettek naplót.
Az osztrák-magyar hadseregből hazaküldött levelek száma úgyszintén jóval nagyobb, annak bizonyítékaként – hangsúlyozza a szerző – hogy Erdélyben más volt az oktatás. Kolozsváron, ahol az osztrák-magyar hadicenzúra egyik központja működött, a leveleknek olyan mennyisége maradt fent a birodalom minden népétől és nemzetiségétől, hogy itt, ilyen tekintetben, a hazai Országos Levéltár az egyik leggazdagabb gyűjteménnyel rendelkezik.
A könyv valamennyi levelet eredeti formájában és átírva is közli, sőt még azokat a tábori levelezőlapokat is, amelyeket a monarchia minden nyelvén, előregyártott szöveggel nyomtak a katonák kezébe. „Egészséges vagyok és jól érzem magam. Ich bin gesund und es geht mit gut. Sunt sănătos şi îmi merge bine. Sono sano e sto bene.” Egy másik előregyártott levelezőlapon, akárcsak a mai kérdőíveken, már a válaszokat is előre kodifikálták: „könnyen megsebesült”, „megsebesült”, „súlyosan megsebesült”, „beteg”, „súlyos beteg”, a küldőnek csak éppen alá kellett húznia a kiválasztott kifejezést.
De persze, mindezek csak a kúriózumok. Az igazán megrázó ebben a mikrotörténelmi dokumentumkötetben az a mód, ahogyan a katonák a családhoz, az ottthon maradottakhoz fordultak, ahogyan a hétköznapok, a mindennapi élet apró-cseprő dolgairól írnak, ahogyan az égvilágon semmiféle különbség nincsen, függetlenül a viselt egyenruhától, a kisemberek szemléletmódja között.
Így a dokumentumkötet már önmagában fontos érv az embert és saját kis világát elpusztító háborúk ellen. Közvetve is megtanít arra, hogy kerüljük a ránk erőszakolható ideológiai szélsőségeket, a nacionalizmust, a sovinizmust, az egymás ellen gerjesztett félelmeket, hogy maradjunk azon az úton, amely immár háromnegyed évszázada jól-rosszul, de lehetővé tette a békét, és elhozta számunkra azt az Európát, amelyet ilyen tekintetben is meg kell őriznünk és erősítenünk.