Az Európai Unió bővítését, valamint a balkáni infrastruktúra fejlesztést és energetikai projektek megvalósítását támogató közös nyilatkozatot fogadtak el Románia, Bulgária, Görögország és Szerbia vezetői pénteken Bukarestben.
A Viorica Dancila román, Alekszisz Ciprasz görög és Bojko Boriszov bolgár kormányfő, illetve Aleksandar Vucic szerb államfő által aláírt dokumentum szerint az unió bővítését a csatlakozni óhajtó országok felkészültségének függvényében, a jogállamiság, a magántulajdon védelme és a kisebbségi jogok érvényesítése elvét szem előtt tartva kell folytatni. A csúcstalálkozón részt vevő uniós országok vezetői a reformok folytatására biztatták és támogatásukról biztosították Szerbiát, valamint üdvözölték a görög-macedón névvita lezárását, amely megnyitja az utat Észak-Macedónia uniós csatlakozása előtt is. A „balkáni négyek” folytatni akarják erőfeszítéseiket a transzeurópai közlekedési hálózat délkelet-európai kibővítése érdekében, és kiemelt fontosságú, a térség gázellátását változatosabbá tevő projektként munkálkodnak földgázhálózataik összekötésén, az észak-déli földgázfolyosó megépítésén és üzembe helyezésén.