1990 legelején Domokos Gézával a Herastrau parkban a Scinteia Házból a székház felé sétáltunk, győzködött, hívott az RMDSZ-be. Engem már 1989 koratavaszától megszabadított magától a kommunista párt, a forradalom szerencsés pártonkívüliként ért. Ha akartam volna, talán tényleg lehettem volna politikus (romántudás anyanyelvi szinten, valóság- és Bukarest-ismeret, benőtt fejelágy stb.) – egy-két gyűlésen való részvétel után azonban leléptem, ha az RMDSZ-ből ki akkor még nem is.
Furcsa dolog ez, sajtós múltam önmagában elég lett volna hozzá, hogy ne kelljen különösebben indokolnom, miért „nem lépek bele” abba, amitől addig annyira viszolyogtam, mégsem volt könnyű dolgom; elsősorban már nem ugyanannak ígérkezett a lehetőség, az RMDSZ nem olyan párt (volt), mint a többi, nemzeti közösségünk ügyeinek, érdekeinek védelmében síkraszállni elfogadható krédó és indok lett volna; másodsorban – hihető vagy sem – nem tartottam illőnek, hogy „elvemmel” kérkedjek, s mások esetleg rosszul érezzék magukat, ha sajtósként, lelkészként, orvosként politikai szerepet vállalnak, hátat fordítva becsületes szakmájuknak.
2000-ben Sütő András mondta (kart karba öltve sétáltunk a Kultúrházból valahova menet Marosvásárhely főterén), hogy ő szólt a fiúknak, a parlamentben lenne a helyem (romántudás stb.), ha akarták volna… De akkor már végképp késő volt, maradtam az elvemnél, hogy a szerkesztő, az újságíró ne menjen politikusnak, s ha megteszi, akkor – keményen ítéltem – „áruló”.
2010 táján jöttem rá, hogy az „elvem” nem kis mértékben kényelmesség, gyávaság, egyfajta kognitív disszonancia eredménye (is) volt, a félszé, nevezzük jóindulatúan önbizalomhiánynak, hogy a legfontosabb képességek az aktív politizáláshoz mégsincsenek meg bennem; meg hát nem nagyon sok példáját láttam annak, hogy betűvetők sikerrel ültek volna át az íróasztal mellől a parlament padjaiba vagy a miniszteri bársonyszékekbe – nálunk egy nagyon fontos kivétellel: Markó Bélát a múlt század utolsó és századunk első évtizede legjelentősebb magyar politikusának tartom. Igaz, ő nem úgy volt újságíró, mint én meg a többiek, akikről beszélek, még a főszerkesztőségénél is fontosabb volt számunkra, és gondolom számára is, hogy jelentős költő.
Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy a héten az európai parlamenti választásokra készülő Romániában a legfontosabb három román politikai alakulat – a „szociáldemokraták” (már amennyire azok, szóval a PSD), a „liberálisok” (voltaképpen névbitorlók, szóval a PNL) és az RMDSZ (érdekképviseleti szervezet) – listáján is nagyon előkelő helyen sajtósok szerepelnek: két tévés és egy volt rádiós.
Kezdjem az RMDSZ-lista másodikjával, Vincze Loránttal, aki Bukarestben írott sajtósként is, rádiósként is kollégám volt. Érdekes, az ő esetében sem éreztem árulásnak a sajtó elhagyását, valahogy rá volt írva, hogy sajtómenedzseri képességeit, nyelvtudását, munkabírását, megbízhatóságát az RMDSZ nem nélkülözheti. Meg a tudatosságát sem, amellyel önmagát, karrierjét fokozatosan – úgy tudom, különösebb kompromisszumok nélkül – fel tudta építeni. Az RMDSZ helyzetéből adódó nehézségeket természetesen ő sem kerülheti el, a közösségi érdek (sok) mindent felülír, de minden jel szerint megvan benne a lelkiismereti konfliktusok legyőzésének képessége is. Erre nagy szüksége lesz, tekintve az RMDSZ belső vívódásait, külső kötöttségeit (Európai Néppárt, Fidesz-KDNP, hazai politikai viszonyok). Mindenesetre Winkler Gyula mellé Vincze Loránt szerintem a legjobb, ha nem az egyedüli megfelelő választás volt. A lista bejutó helyére különben nem egyből a sajtóból került, hanem a mesterség lépcsőfokait bejárva. Róluk, a VW „népautóról” lesz időnk külön is beszélni.
Hírneves tévés személyiségeket emelt ki az Európai Parlament számára, nem kis meglepetést keltve, a fő romániai kormánypárt és a fő ellenzéki párt, vagyis a baloldal és a jobboldal is.
Gondolom, a romániai magyaroknak ismerősebben cseng Rares Bogdan (Realitatea TV), a PNL jelöltjének a neve – amúgy nagyon is rosszul csenghet, hiszen egy megátalkodott nacionalistáról van szó, és elég megalázó lehet a PNL fajsúlyos politikusai számára, hogy a „semmiből” egy láthatatlan kéz ezt a piperkőc #rezist propagandistát egyenesen a lista első helyére helyezte, jelezve ezzel az RMDSZ-t gyalázni nem szűnő néppárti testvér választási stratégiájának, diskurzusának lényegét is. (Amúgy a hirtelen felkenések nem idegenek ettől a gyülevész társaságtól, emlékezetes, ahogyan a jelenlegi államelnököt – na, vajon ki? – egy reggel a PNL tagjává, délben elnökévé, estére államelnök-jelöltjévé emelte…) E párt urainak furcsa fogalmuk lehet a liberalizmus fogalmáról, Rares Bogan pedig azt a viccet juttatja eszünkbe, hogy akármit akarnak előállítani egy volt fegyvergyárban, ahol a termelést „civilizálták”, gépkocsit, biciklit – nekik mindig tank sikerül.
A PSD-lista második helyezett jelöltje, Carmen Avram (Antena3) szintén sérelmi-hazafias szólamokkal mutatkozott be, ámde őt ellenzéki riválisától nem csupán a két tévé színvonalának, nézettségének, hatásának, mozgósító potenciáljának nagyságrendbeli különbsége különbözteti meg, hanem a hölgy szakmai és szellemi fölénye is: Carmen Avramot a világ legfontosabb szakmai fórumain agyondíjazott megrázó tényfeltáró riportjainak köszönhetően a legfontosabb nemzetközi tekintélyű tévések között tartják számon.
Meglátjuk, hogy egy olyan korban, amikor az internetes, fészbukos manipuláció láthatatlan szándékok és érdekek nyomán olyan szintre jutott, hogy láttán George Orwell elpirulna szegényes fantáziája miatt, jelent-e valamit, hogy volt véleményformáló újságírók viszik a prímet a pártok választási kampányában.