Május végén európai parlamenti választások lesznek, év végén pedig Romániában államelnök-választás. Az Unió is, országunk is jó ideje kampánylázban ég. Mint mindig – vagy mint soha eddig? – felfokozott indulatok, acsarkodás, betartások kísérik. Romániában az államelnök példátlan módon szabotálja újraválasztási kampányában a kormányt, annak munkáját. Nem nevez ki minisztereket, törvényeket halaszt, nem kommunikál senkivel.
Eddig nem kevesebb mint ötvennyolc esetben emelt alkotmányossági kifogást törvények ellen. (Ion Iliescu tíz év alatt kétszer, Emil Constantinescu egy mandátum alatt egyetlen egyszer tette ezt.) Most a költségvetési törvény kihirdetésének elodázásával – miután óvását az Alkotmánybíróság elutasította, Iohannis visszaküldte a parlamentnek a tervezetet – hatalmas veszteséget okoz különösen az önkormányzatoknak, polgármesteri hivataloknak, megakadályozza a megemelt gyermeknevelési pótlék folyósítását március elsejétől, árt a gazdaságnak (például – idegen érdekek szolgálatában? – növeli a nemzetközi kölcsönök árát), nem indulhatnak el fontos projektek, befektetések stb. Fő támasza nem annyira az ellenzék, mint inkább a szekus propagandasajtó meg annak naiv vagy érdekelt visszhangozói, nem kevésbé az Európai Unió egyes tagállamainak, pártjainak, diplomatáinak, hivatalnokainak és sajtójának a támogatása a sötét háttérből.
Úgyszintén példátlan, hogy milyen kampányeszközhöz folyamodott
az RMDSZ is egy meggondolatlan gesztussal: mintha orbáni ihletésű plakátja – amely erdélyi magyar, értelmiségi és nem csak értelmiségi körökben éles vitákat váltott ki – először veti be a gyűlöletkeltést. Az inkriminált fotó és felirata ugyan válaszként született meg egy nem kevésbé ocsmány támadás ellen, de – így az említett értelmiségiek – mi, erdélyi magyarok azért mégsem süllyedhetünk ilyen alacsony szintre…
Milyen szintre is? Hát olyanra, amelyet újabban már/még az egyébként eszközeiben nem túl kényes Európai Néppárt sem tűr meg a magyar kormány részéről.
Mint ismeretes, már a hírhedt Sargentini- (sógoros tagolásban Sar-gentini) jelentést is legtöbben néppártiak, tehát a Fidesszel meg a KDNP-vel ugyanabból a poltikai jó családból származó képviselők szavazták meg az Európai Parlamenten. A magyarországi gyűlöletkampány azóta sem lanyhult, sőt a sorozatos intések ellenére mintegy dacreakcióvá fokozódott, miközben a Néppárt tovább dorgálta Orbánékat, kilátásba helyezve a kizárást a soraiból. Legutóbb a főbiztosítékot az verte ki, hogy a magyarországi óriásplakátokon Soros arca és neve mellett megjelent az Európai Bizottság elökéé, Jean-Claude Junckeré is.
Erre Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője és csúcsjelöltje a Bild című német lapnak adott interjújában, tehát tulajdonképpen a választók széles tömegeihez szólóan ultimátumot intézett a magyar kormányhoz. Három feltétel azonnali teljesítését kérte a Fidesz EPP-tagságának megtartásához:
Orbán Viktor miniszterelnök:
– azonnal és végérvényesen állítsa le kormánya Brüsszel elleni kampányát;
– kérjen bocsánatot Európai Néppárt tagpártjaitól;
– biztosítsa a Közép-európai Egyetem (CEU) Budapesten maradását.
Weber hangsúlyozta, hogy a kereszténydemokrácia értékei „nem képezhetik alku tárgyát” és hogy „a demokratikus elvek és a politikai stílus döntő fontosságú kérdéseiről van szó”. Két napra rá visszatért, megállapítva, hogy „a Fidesz nem tanúsít kompromisszumkészséget”.
Namármost, Orbán Viktorról sok minden elképzelhető, de az, hogy bárkitől is a politikában nyilvánosan bocsánatot kérjen, vajmi nehezen. Ezért fogalmaztam úgy, hogy ultimátumról van szó, és vagy az a helyzet, hogy előre tudják mindkét oldalon, hogy a néppárti szavazáson végül mégsem nem megy át a weberi szigorkodás, vagy az, hogy Orbán már egy más konstrukcióban gondolkodik, és a megoldást szélsőjobboldali, Európa-ellenes, az Uniót belülről „megreformálni” készülő szövetségesekben keresi.
Mindenképpen jól nézünk ki, de az RMDSZ és az erdélyi magyarság különösképpen a lehető legfurcsább helyzetbe kerül. A szélsőjobbal (nota bene kisebbségellenes, homogén nemzetállamban, illiberális jellegű hatalomgyakorlásban gondolkodó erőkkel) tartani és együtt menetelni körülbelül olyan, mint amikor egy giliszta arra a kérdésre, hogy merre-merre, a horogról büszként válaszolja: „Megyünk halászni”. Felette érdekes lenne a választások távlatában. A fentieken kívül és belül szavazóink jó része azzal a paradoxonnal néz szembe, hogy imádják Orbánt és gyűlölik Sorost, s közben talán még jobban gyűlölik Orbán román szövetségesét, Dragneát, aki viszont szintén gyűlöli Sorost.
Lehet, hogy legalább logikai szempontból normálisabb lenne az a világ, amelyben mindenki gyűlöl mindenkit? A keresztény értékek jegyében, nyilván…