Jöjjön a könyv!

Decemberben Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Szatmárnémetiben és természetesen otthonában, Nagyváradon, idei utolsó előadásait tartotta a Szacsvay Akadémia. Manapság kissé sok az akadémia, mondhatni igazi akadémia-infláció van, ezért a legjobb, ha az intézményt annak nevezzük, amit céljai alapján jelent. Amolyan erdélyi népfőiskola, amely arra törekszik, hogy komoly szakemberek vigyék el a hallgatósághoz a valóban hiteles információkat. Januártól decemberig az erdélyi magyarság legutóbbi száz esztendejéről hangzottak el különböző előadások kezdve a Trianon előtti évektől a két világháború közötti időszakon át egészen a napjainkig, nem hagyva ki természetesen az 1940-44 közötti rövid hatalomváltást, majd a szocializmus éveit sem. Azt hiszem, talán egy kivételével, valamennyi előadást végighallgattam és nyugodtan elmondhatom: a jelenkori történelemmel foglalkozó rengeteg össze-vissza beszéd, locsogás és írás után, végre olyan szövegeket lehetett figyelemmel követni, amelyek valóban betartották a tudományosság valamennyi mércéjét és értékét. A fiatal vagy középkorú, jórészt a felsőoktatásban tevékenykedő erdélyi történészek és társadalomkutatók saját tudományáguk fogalomrendszerével, alaposan áttanulmányozott forrásmunkák alapján írták le mindazt, ami velünk, ami erdélyi magyar közösségünkkel történt. Hitelesen, tárgyilagosan, még akkor sem részrehajlóan, ha olyan tévedésekről kellett beszámolni, amelynek okozói között ott voltunk mi magunk is. Magam is meggyőződtem: a közönség minden tagjának nem mindig tetszett ez a könyörtelen szembenézés az igazsággal, minden bizonnyal jónéhányan csak most döbbentek rá, hogy még a jelenkor történelme sem mindig kizárólag fekete és fehér, hanem árnyalatokban ugyancsak gazdag és bizony az elhibázott politikai és más döntések következményeit nem lehet egész egyszerűen meg nem történtnek tekinteni. Az előadás-sorozat különösképpen a két világháború közötti időszakból olyan ismereteket hozott a felszínre, amelyekkel csak nagyon kevesen voltak tisztában, hisz ezeknek az évtizedeknek a krónikáját az iskolában egész egyszerűen nem tanították. Mint ahogyan a hallgatóság fültanúja lehetett annak is, hogy a történészek hogyan próbálják korszakolni az erdélyi magyarság és vezető képviselőinek szempontjából a második világháború utáni éveket, vagy miként keresik annak lehetőségét, hogy különösképpen a legújabb kori politikai életünket olyan modellekbe foglalják, amelyek külföldi összehasonlításban is megállják a helyüket, lehetővé így, hogy máshol, nemzetközi szinten is megértsék mindazt, ami velünk, illetve romániai vagy éppen magyarországi kapcsolatainkkal történik. Úgy emlékszem, az év elején, az előadássorozat indításánál, a szervezők igéretet tettek arra, hogy az elhangzott tanulmányok, kellő átfogalmazás után, külön kötetben is megjelennek. És azt hiszem, hogy igen-igen nagy szükség lenne rá, hiszen a szó elszáll, az írás meg, többszörösen újraolvashatóan, megmarad. Az akadémia névadójának, Szacsvay Imre mártír-jegyzőnek egyébként egyetlen mondat áll a nagyváradi, körösparti emlékszobrán: „Csak egy tollvonás volt a bűne”, mivel kézjegyével ő látta el az 1848-as forradalom Függetlenségi Nyilatkozatát. Tehát a leírt szavaknak meg van a maguk történelmi szerepe. Ezért a remek előadássorozat után várjuk az erre épülő könyvet.