Mítosz és valóság

Csíkszeredában nemrég az első világháborús megemlékezések keretében a  Székely Hadosztály történetéről mutattak be könyvet. A háború végén összeálló katonai alakulatról mindmáig meglehetősen ellentmondásosak a feljegyzések, a történészek azt tűzték ki célul, hogy eredeti forrásmunkák alapján, a lehető legtárgyilagosabban térképezzék fel ennek a mikor elhallgatott, mikor az egekig magasztalt különítménynek a  sorsát, amelyet jelentős mértékben befolyásoltak a korabeli, a magyarországi tanácsköztársaság megalakulásával együtt járó kormányzati és társadalmi változások. A  rendezvénysorozat keretében, huszárkisérettel megkoszorúzták a Székely Hadosztály csíksomlyói emlékművét. A megemlékezésen csak nagyon kevés csíkszeredai tette  tiszteletét, ott voltak viszont a magyarországi hajdúnánásiak, akik azokban a vérzivataros években befogadták a csíki és gyergyói menekülteket. Az ünnepségen felszólaló huszáregyesületi elnök felrótta a csíksomlyói szerzeteseknek, hogy a megelőző szentmisén nem buzdították a híveket a részvételre és még csak nem is említették meg a Székely Hadosztály parancsnokának, Kratochvil  Károlynak a nevét, majd később a közösségi oldalukon egy blogot megosztva azt is megjegyezték, hogy ilyképpen a szerzetesek megtagadták saját népük múltját. Szóval a hagyományőrző huszárok kivonták a jelképes kardot és erre azért érdemes figyelni, mert nem az első eset, hogy jónéhányan kívülről szeretnének beavatkozni az egyház életébe, illetve megmondani, hogy a templomok falai között az atyák mikor, hogyan és mit cselekedjenek, noha ők teljesen más, mindenekelőtt vallásos összefüggésben látják a dolgokat. Az ilyenszerű nézeteltérések mögött egyértelműen az a mind nagyobb fokú kavarodás áll, amelyben nemzeti, történelmi, társadalmi, politikai, vallási  fogalmakkal zsonglőröznek egyesek és elmossák a közöttük levő határvonalakat. Mindez a hangosan kimondott értékmegőrző szándék ellenére voltaképpen éppen az értékek rombolásához, csonkításához vezet. Az, hogy milyen mértékben keveredik a történelmi valóság a mítoszteremtéssel, arra jó példa egy másik, ugyancsak a napokban megjelent, és úgyszintén székely vonatkozású könyv. A csillagösvény és göröngyös út című kötet az Erdélyi Múzeum Egyesület, tehát a tudomány égisze alatt jelent meg és két Hargita megyei történésznek, Hermann Gusztáv Mihálynak és Orbán Zsoltnak a rendszerezését tartalmazza mindarról, ahogyan a mítosz és a történelem kavarog a székelység tudatában. Közel ötszáz oldalas a kötet, amely számbaveszi a székelység múltképének a forrásait és  rámutat, hogy a mondák, a legendák, a szépirodalmi alkotások hogyan hatottak erre az eredettudatra, az oly gyakran már közhelyként emlegetett közösségi jellemzőkre és egyáltalán a székelységről kialakult közbeszédre. „ Minél mélyebb hullámvölgybe került a székelység lélekvesztője a „ népek harcának zajló tengerén”, annál inkább felértékelődött a mítoszokból táplálkozó hősi múlt, a világverő harcosoktól való közvetlen leszármazás hite és mindez a valós, nem kevésbé hősi  múlt róvására” – fogalmaznak zárszavukban a szerzők . Miközben egyetlen szóval sem mondják, hogy nincs szükség a mítoszokra, csupán – és ezt már én teszem hozzá – arra lenne szükség, hogy kezeljünk mindent a maga helyén. A monda, a legenda, a történelmi valóság békésen megfér egymás mellett, a lényeg az, hogy ne helyettesítsük egyiket a másikkal.