„Ha netán kétkednétek a Mikulás létezésében, legyen eszetekben: akit szeretnek, az van!” – írta a Nagyszakállúról Zeke László író és jogász.
No, de ki is a Mikulás? „A gyermekek képzeletében élő hiedelem szerint december 6-án a jóknak ajándékot, a rosszaknak virgácsot hozó fehér szakállú, piros köntösű püspöksüveges öregember” – olvasható a Magyar értelmező kéziszótárban.
A meghatározás ellenére családonként változhat a Mikulás érkezésének az időpontja, nálunk, jó pár évvel ezelőtt december 5-én este hagyta ott a lépcsőn az ajándékokat… utólag persze kiderült, hogy a szomszédnéni volt a segédje. Az sem mellékes, hogy jóval nagyobb eséllyel kapnak ajándékot azok, akik fényesre pucolják ki a cipőjüket vagy a csizmájukat a Nagyszakállú érkezése előtt.
Bár a szokás történetéről számtalan legenda kering, a gyerekek megjutalmazása vagy a szegények megsegítése mindegyikben visszatér. A keresztény kultúrkörben Szent Miklóshoz, a keleti egyházak legtiszteltebb szentjéhez fűződik a hagyomány, aki a 3. században született a kis-ázsiai Patarában egy gazdag kereskedőcsalád sarjaként. Kisgyerek volt, amikor elveszítette a szüleit, utána érsek nagybátyja nevelte, aki megismertette a kereszténységgel. Később a papi hivatást választotta, és szüleitől örökölt vagyonából rendszeresen adakozott a rászorulóknak, sokan már éltében szentként tisztelték. Végül égi jelre ő lett Müra püspöke, az egyházi tisztséget pedig ötvenkét esztendeig töltötte be. Halála után szentté avatták.
Az egyik történet szerint három éven keresztül december 5-én, névnapja előestéjén egy-egy keszkenő aranyat dobott be a szomszédos ház ablakán, persze nem fedte fel a kilétét.
Tetteiről kereskedők meséltek, illetve vándorszínészek zengtek ódákat Európában, a 10. században, és innen már csak néhány lépés vezetett a ma ismert ajándékozáshoz. A magyar családoknál az Osztrák-Magyar Monarchia idején terjedt el a hagyomány.
Maga a Mikulás név szlovák eredetű, így Szlovákiában a Miklósokat.
Természetesen nem hagyhatom figyelmen kívül a modern mesét, miszerint a Mikulás valójában Lappföldön, az örök jég és hó birodalmában él, és decemberben, rénszarvasok által vontatott szánon a csillagok között igyekszik eljutni a gyerekekhez. Sokan Télapónak nevezik, 1847-ben, Moritz von Scwind német festő és meseillusztrátor fantáziája nyomán öltött testet egy barátságos, hosszú, fehér szakállas, piros ruhás, csuklyás, köpenyes, testes öregember személyében. Angolszász területen, főként az Egyesült Államokban Santa Claus néven emlegetik, és a köré szőtt legenda szerint az Északi-sark az otthona. Skandináviában hagyományosan Lappföldhöz kötik a lakhelyét, azon belül is egy Napapiirit nevű településhez, amelyet 1985 után Mikulás faluvá neveztek ki.
A mai rész vége felé közeledve fontosnak tartom megjegyezni, hogy a Mikulás-nap, illetve a Mikulás-jelmez összetételeket kötőjellel írjuk. Végül pedig felolvasnék egy vicces levelet, amely a napokban keringett a világhálón: „Kedves Télapó! Egész évben jó voltam… Illetve általában… Legalábbis néha, vagyis… Néhanapján… Ritkán… Na jó, hagyjuk, majd megveszem magamnak!”