Demokratikus boszorkánykonyhák

A minket is közvetlenül érintő német demokrácia kínban van.

Angela Merkel – hesseni kudarcot követő – visszalépése az utódlás kérdését akuttá tette. A kancellárasszony bejelentette lemondását a pártelnökségről, s mivel többszörösen kinyilvánította, hogy a győztes párt pártelnökének egyben kancellárnak is kell lennie, a helyébe lépő pártelnök szinte bizonyosan kancellár is lesz. Legalábbis a jelenlegi tényállás szerint. (tovább…)

Continue Reading

December elsejétől nő a minimálbér

December elsejétől nő a minimálbér – jelentette be tegnap este a munkaügyi miniszter. Lia Olguţa Vasilescu az Antena 3 televízió műsorában elmondta: bevezetik a diplomás minimálbért és több pénzt kapnak azok is, akiknek legalább 15 év tapasztalatuk van – ez ügyben a következő kormányülésen módosítják a munkatörvénykönyvet. (tovább…)

Continue Reading

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene – 5,2 százalékkal – az idei első kilenc hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte az országos statisztikai intézet. A növekedés főleg az élelmiszerek és a nem élelmiszerek értékesítésének köszönhető, amelyek 6,5, illetve 6,1 százalékkal bővültek. Az üzemanyag eladása 2 százalékkal nőtt. (tovább…)

Continue Reading

Halasztás Dragnea perében

December 3-ára halasztotta ma a legfelsőbb bíróság Liviu Dragnea perét – tájékoztat az Agerpres hírügynökség. A Szociáldemokrata Párt elnökének a Teleorman megyei gyermekjogvédelmi igazgatóság ügyében kell a legfelsőbb bíróság elé állnia, amelyben alapfokon 3 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték. (tovább…)

Continue Reading

Élelmiszerbank nyílt Kolozsváron

Kolozsváron nyílt meg Románia második élelmiszerbankja. Ennek célja az élelmiszerpazarlás megelőzése és a szegénység csökkentése. Az összegyűjtött élelmiszerek kolozsvári, szociális védelemmel foglalkozó civil szervezetekhez kerülnek, amelyek majd szétosztják azokat a rászorulóknak. Az élelmiszer összegyűjtését és beszolgáltatását önkéntes alapon valósítják meg. (tovább…)

Continue Reading

Sírokat gyaláztak meg Szatmárnémetiben

Ismeretlen tettesek több tucat sírt gyaláztak meg Szatmárnémeti római katolikus temetőjében, halottak napját követően. Az eddig példátlan rongálások során 51 sírkövet döntöttek ki – köztük magyar és román nemzetiségű, idős és gyermek elhunytak sírköveit -, számtalan nyugvóhelyen összetaposták a halottak napi koszorúkat, virágokat, mécseseket, valamint három sír fedele is komolyabban megsérült. (tovább…)

Continue Reading

Újabb büntetőintézkedések lépnek életbe mától Irán ellen

Irán meg fogja sérteni az amerikai szankciókat, és továbbra is fog kőolajat értékesíteni – jelentette ki ma egy közgazdász-konferencián Haszan Róháni iráni elnök. Az iszlám köztársaság elnöke annak kapcsán beszélt erről, hogy mától életbe lépnek az amerikai kormány Irán ellen elrendelt újabb – a pénzügyi és az energiaszektort érintő – büntetőintézkedései. A teljes körű végrehajtás alól Washington nyolc ország számára átmeneti mentességet ad. (tovább…)

Continue Reading