Ceaușescu alatt divat volt a román elsőbbség hangsúlyozása, melynek talán csak románul volt neve, s az is ironikus, a protocronism. Ezt az– akkortájt mániákussá fokozódó – törekvést már a román értelmiségiek egy jelentős része is nevetségesnek találta – s már amennyire a kor körülményei között lehetett – igyekezett is nevetségessé tenni. A rendszerváltás nyomán az irónia legitimáltatott, aztán lassacskán meg is feledkeztünk róla.
Egy valóban világra szóló román teljesítmény emlegetésével azonban – akkortájt – nem találkoztam. Pedig minden protokronista argumentációnak ezzel kellett volna kezdődnie. Most is csak a Google jóvoltából szereztem tudomást róla. A Google ugyanis egy – Doodle néven futó – rövid angol nyelvű videóklippben tudósított a 131 évvel ezelőtt született Elisa Leonida Zamfirescu életútjáról. Ő volt ugyanis a világ egyik legelső mérnökasszonya. S épp most szombaton, amikor ezt a szöveget írom, van a születésnapja. Hosszú ideig a világ úgy is hitte (egyes román forrásokban ma is így szerepel), hogy ő volt a legeslegelső. Később azonban kiderült, hogy az ír Alice Terry hat évvel megelőzte őt. Ez azonban semmit nem csökkent Elisa érdemeiből.
Apja, Atanasia Leonida hivatásos katonatiszt volt. Anyja, Matilda Gill egy francia születésű mérnök lányaként került Romániába. Elisa testvére is mérnök volt. Családi okokból is szinte szükségszerű volt tehát, hogy ez a fiatal lány már az 1900-as évek elején úgy vélhette, hogy a felvilágosodás eszméinek beteljesedését ígérő XX. században immár semmi sem lehetetlen. A líceumi tanulmányok után a Bukaresti Politechnikai Intézet Híd- és Útépítő szakán jelentkezett felvételire, kérését azonban nemi hovatartozására való hivatkozással mégiscsak elutasították. (Ennek a mentalitásnak a nyomai, mint a nemrégen lezajlott népszavazás ötlete is jelezte, ma sem halt ki maradéktalanul.) A kudarc azonban nem ábrándította ki.
Ha nem sikerül idehaza – döntötte el –, a németeknél próbálkozik. (Ez sem lehetett merőben véletlen.) 1909-ben a charlottenburgi Királyi Technikai főiskolán (a mai berlini Technische Universtitäten) jelentkezett a gépészmérnöki szakra. Ott sem fogadták éppen tárt karokkal. Az egyetem dékánja azt javasolta, hogy inkább a templomban, a gyerekek körül vagy a konyhában keresse boldogulását.
De Elisa itt sem adta fel. Ragaszkodott ahhoz a jogához, hogy műszaki egyetemet végezhessen, s ezt a jogot már a meglehetősen konzervatív császári Németországban sem lehetett megtagadni. 1912-ben diplomázott, hogy aztán visszatérjen szülőföldjére. A Román Geológiai Intézet munkatársaként helyezkedett el. Az I. világháború alatt Mărășești-nél, ahol éppen a német és a román hadsereg ütközött meg egymással, vöröskeresztes nővérként ismerkedik meg és házasodik össze a vegyész Constantin Zamfirescuval, a neves román prózaíró Duiliu Zamfirescu testvérével. A háború után visszatér a szakmájához és a Geológiai Intézetbe, ahol laborfőnökként, az ország altalajkincseinek kiaknázásában játszik jelentős szerepet. Könyvei és tanulmányai ma is hasznos olvasmányoknak számítanak. Az intézeti munka mellett líceumokban és egyetemeken is tanított. (A fizikához ugyanúgy értett, mint az ásványtanhoz.) A Professzornők Nemzetközi Szervezete is tagjává választotta.
1963-ban 75 évesen nyugdíjazták, 1973-ban halt meg. Húsz évvel később (sic!) 1993-ban Bukarest I-es szektorában utcát neveztek el róla. S a sikeres mérnöknők számára róla elnevezett díjat is alapítottak. Szobra a szocialista és fasiszta diktatúra egynémely „kiválóságától” eltérően ma sincs. Rokonszenves arcképét azonban egy – két világháború közt készült fényképfelvétel alapján – bárki megnézheti az interneten.
Pedig ő valóban érdemelne szobrot. Olyasmit tett, ami a későbbiekben a velünk, férfiakkal együtt élő nők számára egy új világot nyitott meg, és szakterületén is maradandóbbat alkotott, mint például Antonescu tábornok vagy Constantin Daicoviciu akadémikus, akiknek szobrai ma is állnak.
Szombati számában a Die Welt című német lap is emléket állított neki, megállapítva, hogy Elisa Leonida Zamfirescunak is fontos szerepe van abban, hogy a német mérnöki főiskolákon a 2017-2018-as tanévben ma már 37 százalékra rúg a női hallgatók száma, és hogy a nőknek a gyereknevelésen és a család összetartásán túl már a modern technika szakterületein is meghatározó szerepük lehet.
Illő tehát, hogy mi, magyarok (a román állampolgári közösség tagjaiként és kisebbségi magyarokként is) megemlékezzünk róla. A lehetőségnek, melyet az elsők egyikeként megnyitott, ma már a mi honfitársnőink is haszonélvezői lehetnek.
Jónéhány szakterületen (már vagy még, azt a következő évek fogják eldönteni) magyarul is.