A hátsó sorban

Kedves hallgatóim, el kell árulnom, hogy az elmúlt szombaton, a Szövetségi Képviselő Tanácsa ülésének én voltam a leghűségesebb hallgatója. A magyarázat egyszerű. Az RMDSZ vezető testületének üléseiről az utóbbi időben csak különböző médiaszemelvényeket olvastam, láttam vagy hallottam és ez természetes is, hiszen az órákon át tartó gyűléseken elhangzottakat valamiképpen össze kell foglalni, még azzal a kockázattal is, hogy az újságírók vagy szerkesztőségek óhatatlanul az ott történtek egyik vagy másik arcát állítják élesebb fénybe. Én azonban kiváncsi voltam a beszédek stílusára, a használt szókészletre és érvrendszerekre, azokra a legfontosabb gondolatokra, amelyek köré adott felszólalások tömörültek, azért döntöttem úgy, hogy végigkövetem valamennyit a Csíki Mozi hátsó sorából. Persze, azt sem tagadom, hogy menetközben felsejlettek bennem azok a szövegek is, amelyeket a romániai rendszerváltás utáni másfél évtizedben volt alkalmam közvetlenül is meghallgatni és kiváncsi voltam, hogy Domokos Géza, Tőkés László, Szőcs Géza vagy éppen Tokay György, Szabó Károly, Frunda György és mások utódai hogyan bánnak a szavakkal, amikor nyilvános küzdőtéren kell lándzsát törniük a saját véleményük mellett. Markó Bélát azért nem említettem, mert ő ezen az SZKT-én is felszólalt, a maga logikus, ésszerű és elvszerű okfejtésével, amely mint mindig, az önálló és a különböző nézeteket befogadó erdélyi magyar politizálás körül forgott, elutasítva a szélsőségeket, a populista demagógiát, amely a legutóbbi népszavazáson is megnyilvánult. Jó érzés volt tudomásul venni, hogy az utóbbi hónapok hatalmas, a magyarországi médiát elárasztó migránsozása nem talált visszhangra az  ülésen, mindössze egy képviselőnő próbált rettegni Európa sorsáért, a többiek viszont félreérthetetlenül leszögezték, hogy Romániának az Unióban a helye és a romániai magyarságnak is csak ez biztosíthatja a jövőjét. Ami persze nem zárja ki, hogy az Unió maga bizonyos reformfolyamatokon menjen át, amelynek eredményeként a nyugati, illetve a közép- és kelet-európai országok értékrendje majd  jobban közelít egymáshoz. Ugyancsak rokonszenvesnek találtam azt a hangnemet, amely a román centenárium évében nem a múltról siránkozott, hanem a jelen és még inkább a jövő feladatait taglalta,  rámutatva, hogy a romániai magyarság csak versenyképesen tud lépést tartani a rohamosan változó világgal. Ám ennek a versenyképességnek ezernyi összetevője van, és ha jól emlékszem, a mikóújfalusi polgármester volt az, aki az elvi kérdéseket levitte a hétköznapok, a helyi közigazgatás és a mindennapi élet szintjére, mint ahogyan egy nappal az SZKT előtt ugyanígy tették azok a tanácskozások is, amelyek a földügyek időszerű vonatkozásait vagy éppen az oktatás kérdéseit tárgyalták. Nem tagadom, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén elhangzott néhány olyan hebehurgya hozzászólás is, amelyből csak nehezen lehetett kihámozni összefüggő gondolatokat, mint ahogyan jónéhányan az éppen divatos közhelyek sorozatáért sem mentek a szomszédba.  Mindent összevetve azonban meggyőződtem, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsa hatékonyan látja el feladatát és nem kétséges, hogy a jövő esztendő elején sorrakerülő kolozsvári RMDSZ kongresszus valamint az európarlamenti választások  még erősebbé teszik az érdekvédelmi szervezetet, amelynek kisebb kilengések, megtorpanások ide vagy külöböző mértékű kompromisszumok oda, de nincs alternatívája.