Nem is hallottam róla, pedig maga a film több mint két éves, nemzetközi fesztiválon aratott sikert. Magyarországon azonban csupán a film egyik mellékszereplőjét díjazták. Merő véletlenségből akadtam rá a Cinemax 2-n. Címe: Az állampolgár.
Főszereplői – az idegenek iránt nem csak elfogulatlan, de (legalábbis kezdetben) önzetlen és segítőkész tanárnő kivételével – menekültek. A férfi főszereplő Wilson, aki egy meg nem nevezett afrikai országból került Magyarországra, még az úgynevezett menekültválság előtt, s ott állampolgárságért folyamodott. Szülőhazájáról csak annyit tudunk, hogy onnan háborús konfliktus elől menekült, és – amint azt indok gyanánt az állampolgársági vizsgabizottság tagjaival közli – onnan ők is elmenekültek volna. A másik, Shirin, az iráni menekült, bár formailag mellékszereplő, voltaképpen szintén főszerepet játszik. Ő már a menekültválság napjaiban kerül Magyarországra, de a menekülttáborból terhesen is megszökik. Wilsonnál talál menedéket, ahol gyerekét is megszüli. A lakásból ki sem teheti a lábát, mert (akárcsak Amerikában) azonnali kiutasítás várna rá. (Alig néhány replika és filmkocka jut neki, de mindnek súlya van.)
Wilson, akit állampolgársági kérelmének elbírálásáig egy nagyáruház biztonsági őreként alkalmaznak, a hivatali bürokrácia labirintusán próbál átvergődni. Egészen jól beszél már magyarul, környezete nem csak rokonszenvvel kezeli, de meg is becsüli, a cégnél neki ítélik az év legjobb dolgozója címet és az azzal járó két személyre szóló welness hétvégét. És az is van, akivel az ajándékot megoszthatja. No nem az egyébként szerfelett vonzó és fiatal anya, hanem egy korban is hozzá illő magyar tanárnő, Herczeg Mária, aki a nagyáruházi főnöknő kérésére segít Wilsonnak az állampolgári vizsgára való felkészülésben, s akivel egymásba szeretnek. A tanárnő Wilsonért férjét és családját is elhagyja, de csak első, meglehetősen fékeveszett szeretkezésük után ébred rá, hogy a lakás másik szobáját is lakják. Felsír a csecsemő. És az anya, azaz Shirin nyilván mindennek fültanúja volt …
Shirin számára, akinek odahaza az élete is veszélyben forogna, az egyetlen megoldást egy házasság jelentené. Wilson minden további nélkül vállalkozna is a névházasságra, de hiába sikerül a vizsga, melyen még a hét vezér nevét is kívülről fújja (kíváncsi vagyok, rajta kívül hány született magyar akadna, aki képes – ráadásul ötven éves kora táján – erre a teljesítményre), az állampolgárságra még várnia kell. Miután az iratok a bürokrácia aktahegyeit megmásszák, az okmányt az államelnöknek is alá kell írnia.
S egy este megjelenik a lakásban a rendőrség, Shirintől elveszik a gyereket, őt magát meg letartóztatják. Wilsonnak tehát haladéktalanul szüksége van az állampolgárságra, most már azért is, hogy Shirint megmenthesse. De az arctalan hivatal arcai csak a vállukat vonogatják. Nem rajtuk múlik. Végül Wilson megpróbál behatolni az elnöki palotába is, hogy magánál az államelnöknél járja ki a jóváhagyást. Természetesen feltartóztatják, de azt is közlik vele, hogy ha beengedhetnék sem járhatna sikerrel, az elnök úr állami látogatáson Mexikóban tartózkodik.
Wilson tehát kénytelen magyar barátját, az agglegény zöldségárust rávenni, hogy vegye feleségül Shirint (akit nem is látott még, de ennek ott és akkor semmi jelentősége.) Rohannak tehát a fogdába, de már hiába. Este van és reggel Shirin már gyerekestől az Iránba induló repülőgépen lesz. Elvégeztetett. A szó legtragikusabb értelmében…
A honosítási okirat valamivel később természetesen megérkezik.
S a végére az is kiderül, hogy a rendőrséget Mária értesítette, hiszen a szűk lakásban már nem bírta az összezártságot, mely ráadásul hosszantartónak is ígérkezett, hiszen a névházasság (legalábbis egy ideig) Shirin kiutasításának kockázata nélkül nem lepleződhet le. Pedig Mária már az új lakást is kiszemelte kettejük számára…
Ez a vallomás Wilson számára automatikusan (azaz se szó se kép) kapcsolatuk végét is jelenti. Az utolsó szekvenciákban a férfit az osztrák-magyar határon látjuk, amint – immár magyarként – elhagyja Magyarországot.
Mindez azonban pusztán a sztori. Az összefüggéseket, a motivációkat, azaz a háttértörténetet nekünk, nézőknek kell összeraknunk. Nekünk kell kérdéseket feltennünk és válaszokat fogalmaznunk, azaz mérlegelnünk és ítélkeznünk. Miért kellett Shirinnek a menekülttáborból megszöknie? Miért ne várhatta volna ki ügyének elbírálását, hiszen tudjuk, Magyarország is befogadott több mint 3 000 menekültet. A magyar állam hivatalosan csupán az illegális bevándorlást utasítja el. A filmből pedig kiderül, hogy Shirin valóságos menekült, hiszen Iránban a házasságtörés vagy a család beleegyezése nélkül folytatott szerelmi viszony is halálos ítélettel egyenértékű. Mitől retteghet hát Shirin? Nyilván attól, hogy az illegális migránsok tömkelegében, akik a legkülönbözőbb, s az esetek többségében igazolhatatlan és cáfolhatatlan hazugságokkal próbálják „menekültjogukat” indokolni, az ő történetét is „kitalációnak” fogják minősíteni. A migrációról mint jelenségről a filmben egyetlen szó sem esik. De a néző nem kerülheti meg az alapkérdést: hogyan lehet – ép emberi ésszel – a menekültügyet és a gazdasági bevándorlást egybemosni, és az így létrejött zűrzavart végül emberi jogként legalizálni?
Ennek a kérdésnek az eldöntetlensége magyarázhatja, hogy Vranik Rolland filmje elkerülhetetlen sikerei dacára sem vált világszenzációvá. Túlságosan igaz és túlságosan is tárgyilagos. Senkit nem tölthet el diadalérzettel, hogy lám, nekem volt, van, lesz igazam.
Vranik Rolland és színészei (a Wilsont alakító fekete férfi, dr. Cake-Baly amatőr, tényleges foglalkozása szerint villamosvezető!) nem érvelnek, pusztán bemutatnak. Márpedig a valóság – a maga ellentmondásos és kíméletlen bonyolultságában – manapság mindenki számára elviselhetetlen. Ha nem érv, akkor valójában semmi. Legfeljebb művészet…
De van arra még szüksége bárkinek is?