Romániának nem sikerült hatékonyan orvosolni a költségvetési kihágását. Az Európai Unió Tanácsa határozatot fogadott el, amelyben jelentős költségvetési korrekciót szorgalmaz Magyarországon is a strukturális hiány kiigazításának folytatása érdekében – közölte az uniós tanács. (tovább…)
Continue ReadingÁlláspontjaikat ismertették a Velencei Bizottságban
Az államelnöki hivatal, a parlament és az igazságügyi minisztérium képviselői is részt vett a Velencei Bizottság plenáris ülésén tegnap. (tovább…)
Continue ReadingZöld út az autópályáknak
A Romániában építeni tervezett összes autópályára kiadott minden engedélyt a környezetvédelmi minisztérium. Ezt Graţiela Gavrilescu tárcavezető mondta Resicabányán. (tovább…)
Continue ReadingTitkosszolgálati vezető halála
Meghalt 92 éves korában a rettegett dél-koreai hírszerzés, a Koreai Központi Hírszerző Ügynökség (KCIA) alapítója, aki később kétszer is volt az ország miniszterelnöke. (tovább…)
Continue ReadingVálasztanak a törökök
Előrehozott államfő- és parlamenti választást tartanak holnap Törökországban, és ezzel párhuzamosan az ország politikai rendszere elnökire változik, tehát a végrehajtó hatalom feje immár nem a kormány, hanem a köztársasági elnök lesz. (tovább…)
Continue ReadingNépszavazás kiírásáért tüntetnek Londonban
Több tízezer támogatóra számítanak a brit politikusok, legtöbben ellenzékiek, akik ma Londonban szerveznek tüntetést egy újabb népszavazás kiírása érdekében Nagy Britannia távozásáról az Európai Unióból, az első népszavazás második évfordulóján ? közli a DPA hírügynökség. (tovább…)
Continue ReadingRasszista nyilatkozata miatt repült a Netflix vezetője
Elbocsátották állásából a Netflix internetes videotéka kommunikációs vezetőjét, mert többször is használta a tabunak számító „nigger” kifejezést – jelentette a Holywood Reporter című amerikai filmes szaklap. (tovább…)
Continue ReadingRobbanás a miniszterelnök beszéde közben
Robbanás történt szombat délelőtt Abij Ahmed, az áprilisban hivatalba lépett etióp miniszterelnök nagygyűlésén Addisz-Abebában. (tovább…)
Continue ReadingElsőfokú árvízriasztás
Holnap reggel 10 óráig az ország 17 megyéjében elsőfokú árvízriasztás van érvényben. Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) előrejelzései szerint többek között a Visó, Iza, Túr, Lápos, Szamos, Aranyos, Kis-Küküllő, Nagy-Küküllő, Olt és Tatros folyó vízgyűjtő medencéjében áll fenn az áradás veszély. (tovább…)
Continue ReadingAz ellenzéki pártok Liviu Dragnea lemondását követelik
Hivatali visszaélésre való felbujtásért első fokon három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte tegnap a Legfelsőbb Bíróság Liviu Dragneát a Teleorman megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósággal kapcsolatos perben, és elrendelte korábbi felfüggesztett ítélete letöltését. (tovább…)
Continue ReadingA tüntetések folytatódnak
Tegnap este ismét tüntetők ezrei gyűltek össze a kormánypalota előtti téren és az ország más nagyvárosaiban, Dragnea és Dăncilă lemondását, az igazságszolgáltatási reform leállítását követleve. (tovább…)
Continue ReadingTörténelmi mélyponton a lej
Történelmi mélypontra süllyedt tegnap a lej az euróval szemben, az európai fizetőeszköz hivatalos árfolyamát a Román Nemzeti Bank 4 lej…
Continue Reading