Ma az idegen nyelvekből átvett közszavak magyaros írásmódjáról lesz szó. Ezek egy idő után annyira meghonosodhatnak, hogy feledésbe merül, valójában honnan is erednek. Az idegen szavakat attól függően írjuk magyaros vagy az eredeti írásmód szerint, hogy mennyire épültek be a magyar nyelvbe.
Amikor latin betűs írású nyelvekből átvett, közkeletűvé vált köznyelvi és szaknyelvi idegen szavakkal találkozunk, általában magyarosan írjuk, ami azt jelenti, hogy a szokásos kiejtésüket a magyar hangjelölés szabályai szerint tükröztetjük. Tehát a digitális, a diktafon, a dzsúsz, a fájl, a kapucsínó, a kóla, a lézer, a menedzser, illetve a televízió szavakat magyar kiejtés szerint írjuk le.
Felvetődhet a kérdés, hogy mi történik a jacht, a mechanika, a mechanikus, a monarchia, a technika és a technikus szavakkal. Írásban ch-val jelennek meg, az élő beszédben viszont h betűvel ejtjük ki őket, ellentétben a román nyelvvel, ahol az írott változat is h betűs.
És megérkeztem az x betűt tartalmazó idegen eredetű közszavakhoz. A ksz-nek ejtett x többnyire az írott változatban is megmarad. Gondolok itt egyebek mellett az expressz, a fix, az oxigén, a taxi és a textil szavakra, és csak néhány kivételes esetben jelenik meg helyette a ksz. Például a bokszol szóban.
Az egzakt, az egzotikus és az egzisztencia szavakban az x-et gz-nek írjuk át, a szövegmagyarázat, szentírás-magyarázat jelentésű exegézis és a nemzetségen vagy csoporton kívüli házasság kötelezettségét jelentő exogámia esetében azonban megmarad az x. Sőt a hexameter szót is az eredeti írásmód szerint vetjük papírra; ez amúgy nem más, mint a klasszikus eposzi költészet versmértéke, amely hat verslábból áll.
Ugyancsak fejtörést okoznak a qu betűegyüttest magukban foglaló közszavak, amelyeket kv betűkapcsolattal írunk. Gondolok itt az akvárium, az antikvárium, a kvartett és a kvint szavakra.
Képtelen vagyok kihagyni a nem latin betűs írású nyelvekből átvett és már meghonosodott szavakat. Ezeket a forrásnyelvre vonatkozó átírási szabályoktól függetlenül a magyar nyelv szerinti kiejtés alapján írjuk. Például gésa, karate, láma, mecset, minaret, pagoda, szamovár, tájfun, illetve tajga.
És mi van akkor, ha olyan idegen eredetű képzővel látunk el egy-egy szót, mint az -ikus, -ista, -itás, -izál és az -izmus. Néhány esetben a szótő belsejében lévő hosszú magánhangzó röviddel váltakozik. Így lesz a passzív szóból passzivitás, a periódusból periodikus, a reálisból realista, realizál és realizmus, a típusból tipikus, illetve tipizál, a szlávból szlavista és szlavisztika, a héroszból heroikus és heroizmus, a hipnózisból hipnotikus és hipnotizál, a szuverénből szuverenitás, az iróniából ironikus és ironizál, és még hosszasan lehetne folytatni a sort.
Egy-egy szó származékában viszont ? nem mindig következetesen ? megmarad a hosszú magánhangzó. Ilyen többek között az akadémia szóból származó akadémikus, akadémizmus és akadémista, valamint az esztéta szóból eredő esztétika, esztétikum és esztétikus.
Legközelebb az idegen eredetű tulajdonnevek magyaros írásmódjáról lesz szó. Megemlítem egyebek mellett a latin és a nem latin betűs írású nyelvekből átvett személyneveket és országneveket.