Időutazás

A kedves hallgató, akinek a kezében még nem járt az a friss könyv, amelyről ma beszélni szeretnék, képzeljen el két párhuzamos oldalt. Az egyiken azt írja: Vitorla-Ének, Fiatal költők antológiája. A verseket válogatta és a bevezetőt írta Lászlóffy Aladár. Ifjúsági Könyvkiadó Bukarest, 1967. A szemben levő oldalon pedig majdhogynem ugyanaz a szöveg: Vitorla-Ének. Fiatal költők antológiája. A kötetet szerkesztette, előszóval ellátta, a szövegeket válogatta és a jegyzeteket írta Cseke Gábor. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár 2017. De ezen az oldalon van még egy szó és egy időtartam, amely csakhamar fényt derít a rejtélyre: Újratöltve. 1967-2017. Voltaképpen tehát Cseke Gábornak támadt az a remek ötlete, hogy fél évszázad teltén felmérje, hogyan is alakult annak a huszonnyolc erdélyi magyar költőnek a sorsa, akik 1967-ben, fiatalon, az irodalom ajtóján kopogtatva, egy versgyűjtemény laza egységében robbantak be a hazai magyar művelődési köztudatba. Cseke Gábor voltaképpen nem tesz mást, mint újraközli az 1967-ban már megjelent verseket, és nem is akárhogyan, hanem az akkori rövid életrajzi adatokkal, majd rövidebb-hosszabb szövegekben foglalja össze a szerzők további életpályáját, egészen a mai napig, illetve addig az időpontig, ameddig megadatott számukra a földi lét. Ezt követően pedig újabb versek következnek a későbbi termésből, többen közülük olyan sorok, amelyeket ma már klasszikusként adnak elő különböző iskolai vagy más ünnepségeken. Huszonnyolcan indultak akkor és nyolcan már nincsenek közöttünk, de nem csupán mementóként érdekes számunkra ez az időutazás, mert Cseke Gábor arra is gondolt, hogy különböző korabeli vagy későbbi tanulmányok segítségével felvázolja azt a kort, amikor az eredeti antológia megjelent, amikor az Igaz Szó, az Utunk, a Művelődés, az Előre, az Ifjúmunkás lapjain vagy hétvégi mellékleteiben zajlott az irodalmi élet. És amikor az akkor induló fiatalok úgy érezték, hogy túl vannak már az elődeik szocialista-realista kényszerein és képesek nem csak formához kötött, hanem akár szabadversekben is megfogalmazni mindazt, amit a világról és saját társadalmukról gondolnak, még akkor is, ha a cenzúra ki-kitörölt nem csak egész verseket, hanem szakaszokat, sorokat vagy éppenséggel olyan szavakat, amelyek kicserélése alaposan megtörte a lírai ritmusokat. Ennek ellenére azonban a Vitorla-ének 1967-ben új kezdetet jelentett, amint az irodalomtörténészek ma már egyértelműen fogalmaznak, a második Forrás-nemzedék kezdetét, és ez szerencsésen egybeesett azzal az elkövetkező néhány esztendővel, amikor Románia is nyitott a világ felé, illetve különböző megfontolásokból ugyan, de létre lehetett hozni a hazai magyarságnak azt az intézményrendszerét ? könyvkiadók, magyar televízió majd később a magyar nyelvű megyei sajtó ? amelyekre azóta is hivatkozunk. Balla Zsófia, Farkas Árpád, Kenéz Ferenc, Király László, Magyari Lajos, Molnos Lajos, Mózes Huba, Vásárhelyi Géza ? íme néhány név az antológiában együtt indulók közül, de aki kiváncsi a huszadik század második felének erdélyi magyar költészetére, az minden bizonnyal végigtanulmányozza majd mind a huszonnyolc életsorsot, a korabeli és azóta született versekkel egyetemben. Az újratöltött Vitorla-Ének műfaját nehéz meghatározni. Maradjunk abban, hogy voltaképpen egy olyan, kimondottan olvasmányos irodalomtörténeti munka, amely Cseke Gábor kitartása, következetessége, adatkezelési precizítása nélkül aligha születhetett volna meg. És így marad meg fontos támpontjaként az erdélyi és általában a magyar irodalomnak.