Kedves hallgatóinknak valószínűleg nem kell bemutatnom, hiszen vélhetően jól ismerik Román Győzőt, az éles szemű, szókimondó, mindig jól dokumentált, mélyebb összefüggéseket is felfedő, jó tollú publicistát, az egykori Orient Expressz főszerkesztőjét, majd az Erdélyi Napló, az Új Magyar Szó, a Pulzus, újabban pedig a Székely Hírmondó publicistáját.
Román Győző ezúttal új oldaláról mutatkozott be, nevezetesen verseskötettel jelentkezett, amelyiknek már a címe is figyelemfelkeltő: Pokoli főpróba. Számomra ? be kell vallanom ? igencsak nagy meglepetést okozott, hogy a közéleti harcokban edződött újságíró képes a legérzékenyebb lélekrezdülések finom, kimunkált ábrázolására. S ez Román Győző verseinek első fontos jellemzője: a már-már megfoghatatlan, illékony hangulatok, pillanatok megragadása. Különösen áll ez a megállapítás a természet apró változásainak a megragadására. Olvassunk csak bele a Vénasszonyok nyara című versbe: ?Öleli az ősz a nyarat / úgy szorítja, majd megszakad. / Búcsúzóul. // És elvesz tőle minden kincset, / bár hagyhatna egy zöld tincset. / Mutatóul. // Kérleli ez halk zúgással, / hagyjon fel a nagy rablással. / Mindhiába. // Enyhe szellő, hatása nincs, / védekezne, ereje sincs. / Fáj keze, lába.?(eddig az idézet, de a vers természetesen folytatódik) A természet egyébként is központi helyet foglal el Román Győző költészetében. A költő jó ismerője a tájnak, fűnek, fának, virágoknak. Verseiben a természet olykor megszemélyesül, máskor pedig a társadalmi mondanivalót vetíti természeti képekbe. Jó példa erre az Eltakart nyomor című vers, amelyből szintén idézek egy rövid részletet. ?Fehér csillagok a fehér éjszakában / ömlenek, hullanak egyfolytában, /rázuhannak a piszkos, mocskos tájra / míg fehér huzatot nem raknak rája. // Csalárd csalás, szemfényvesztés az egész. / A szenny marad, csak hó alatt heverész. / Feldobja majd az első meleg napsütés / s nemcsak csúnya lesz, hanem bűzleni kész.? (eddig az idézet).
És itt érkeztünk el Román Győző verseinek második témájához, a társadalmi mondanivalóhoz. Szerzőnk nem tagadhatja meg a benne lévő publicistát, a történelmi vagy társadalmi igazságtalanságokra, a politikai simlikre, gátlástalan rablásra érzékeny újságírót, s ezekre a jelenségekre a költészet eszközeivel is reagál. Lássunk erre is egy példát: ?Rég volt, igaz se volt, / a fekete belepte az emlékezetet, / így arról sincs semmi, hogy hány besúgás az élet, / hányszor gurgulázott hazugságot, míg felfelé ment, / seggnyalásból miként doktorált, / ha kellett szőnyegnek is beállt, / meg mennyi summa jött mindezért, de, jaj, mennyi ment, / mert a mindennap nem díszmenet.? (részlet az Utolsó hallgatás című versből).
Harmadik ? és egyben talán a legfájdalmasabb ? témája Román Győző verseinek az élet summázása, az elmúlásra való felkészülés, megbékélés a világgal, a Teremtővel és önmagunkkal. Mély, megtapasztalt, mi több, megszenvedett sorok ezek, amelyekben a költő a természethez való bölcs alkalmazkodásban véli megtalálni az élet lényegét. Az örök körforgásban az ember végül felismeri tulajdon szerepét és végességét. De olykor a költő ? pimaszul ? még ebben is kételkedik, hiszen lehet, hogy mindez csak felszín, szemfényvesztés és az egésznek nincs semmi értelme.
?Üszkös feketében
Nem tudom mikor? / Nem tudom hogyan? /Borult nemzedékem / üszkös feketébe // Míg hajam gyolcsfehér lett? / S lábam reszketni, / tüdőm zihálni kezdett / a lét szapora lépteire? // Bő hetven év / és álmokat kergetve / lett a zöld remény komor sötété? / S táncolták át magukat / a pirospozsgás lányok / templomba siető /öregasszonyokká? / Csak ennyi volt? / Csak észrevétlenül pergő / színeváltozás volt az egész??
Román Győző verseskötetét, a Pokoli főpróbát közvetlenül a szerzőtől lehet megrendelni. Ennek legegyszerűbb módja, ha a legnépszerűbb közösségi oldalon, a facebook-on kapcsolatba lépnek vele.