Kedves hallgatóim, ugyancsak érdekes képzőművészeti kiállítást nyitottam meg a tegnap este a marosvásárhelyi Bernády Házban. Csíkszeredából hozták el a Free Camp Nemzetközi Alkotótábor közel másfél évtizedének keresztmetszetét. Több tucatnyi alkotó több mint száz alkotását és olyan fotódokumentumokat, amelyek megpróbálják megállítani az időt, bemutatva azokat a performanszokat és a kortárs művészetben egyre divatosabbá váló installációkat, amelyek együtt jártak egy-egy táborzáró kiállítással.
És ha már a Bernády-házban jártunk, természetesen nem felejtettem el emlékeztetni: amennyiben nem jön létre 1908-ban, Bernády György polgármestersége idején, a Városi Zeneiskola, ha nem alapítják meg 1932-ben a képzőművészetek népszerűsítését, a jövendőbeli festők és szobrászok felkészítését célzó Szabad Rajziskolát, akkor a második világháború után, 1949-től, aligha létezhetne a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum, amely mind a mai napig az erdélyi képzőművészek nemzedékeit indította útjára. Ezt az utat járta be az ugyanitt középiskolát, majd Kolozsváron főiskolát végző Botár László képzőművész és formatervező is, aki a Hargita Megyei Tanács és a Hargita Megyei Kulturális Központ támogatásával szervezte meg ezt az Erdélyben egyedi tábort, amely 2005-ben indult és az évek során több tucatnyi európai, amerikai és ázsiai országból hívott meg jól ismert képzőművészeket, hogy néhány héten át ne csupán együtt alkossanak, hanem jobban megismerjék egymást. A kötetlen témavilág, a magukkal hozott kulturális identitás, a művészeti megközelítések sokszínűsége pedig voltaképpen nem tett mást, mint megmutatta az alkotás, az emberi szellem lehetőségeit egy olyan közegben és egy olyan terepen, amelyet jónéhányan csupán a székely szimbólumok, mások pedig az ide importált nemzeti giccsek felvonultatására tartanak megfelelőnek. A táborokban majd mindvégig jelen voltak a műkritikusok is, hogy ne csupán a végeredményt lássák, hanem az alkotás folyamatát is végigkövessék, és hadd álljon itt néhány, az évek során elhangzott mondatuk ?A hellyel szembeni nyitottság átminősíti az univerzális tartalmakat, színnel, karakterrel, arccal ruházza fel azokat. Kiváló ingerként vagy formai lehetőségként működik mindenféle megfogalmazásban, vizuális beszédmódban, de nem egyenként, külön, hanem nyitottan, az átjárhatóság számos variációjával? ? állapította meg az indulás évében Túros Eszter művészettörténész. Idősebb pályatársa, Vécsi Nagy Zoltán pedig később azt is hozzáfűzte, hogy ? ehhez a jótékony gerjesztéshez járulnak hozzá, ma már a hétköznapi életben szinte luxusnak számító, sokszor éjszakába nyúló beszélgetések, de az is, hogy itt teljesen ismeretlen kollégák munkamódszereinek alkotásközbeni megfigyelésére is lehetőség adódik? A budapesti Dr. Feledy Balázs szerint ? Az élet minden területén csak szabadságban lehet élni. A művésztelep ezt a szabadságot képviseli, résztvevői a hely levegője által inspiráltan a művészet kortársi atmoszféráját árasztják.? A bukaresti dr. Radu George Serafim, a bukaresti Parlament Brâncuşi termében megrendezett Országos Képzőművészeti Szalonok egyik megalapítója pedig nem véletlenül vette észre, hogy ez a tábor nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy ezután ?Csíkszeredát ne csupán a nagy hideg és hatalmas havak, ne csak a jégkorong, hanem a romániai kultúra térképén is végérvényesen elhelyezzék.? ? Tíz páratlan, utolérhetetlen nap ? lelkesedett a táborról a bukaresti közszolgálati rádió kulturális csatornájának riportere, a maga is műkritikus dr. Roxana Păsculescu. ? Bécstől Bukarestig, Prágától Miami Beachig, Torontótól Göteborgig, Drezdától Sepsiszentgyörgyig, Tokiótól és Taiwantól Rómáig olyan művészek gyűltek itt össze, akik a bármiféle, korlátoktól mentes alkotás szabadságában találták meg az egymás közötti és a közönséggel való kommunikáció legkülönbözőbb és leghatékonyabb formáit.? Én pedig azzal azzal zártam megnyitó szövegemet, hogy soha ne feledjük: az ember a maga sokarcúságában, a maga sokszínűségében járulhat hozzá leginkább az egyetemes kultúra gyarapításához. Anélkül természetesen, hogy elveszítené önmagát vagy sajátosságait. Vannak idők, amikor a világra nyitottság szükségességét feledik vagy önös érdekekből lekicsinylik. De a történelem arra tanít, hogy ezek az idők mindig elmúlnak.