Talán hallottak róla Erdélyben is, hogy Budapesten újabb országos napilap múlt ki, a nyolcvanéves Magyar Nemzet. Másfél évvel a Népszabadság elhallgattatása után. Sokatmondó szavak voltak ezek: magyar nemzet, a nép szabadsága… lassan nem jelentenek semmit. Virulnak viszont az agyontámogatott Magyar Idők, a nácizmust idéző listák Figyelője és a kormányközeli médiának a magyar vidék tájékoztatásában kizárólagosságot élvező propagandacsatornái.
Közalkalmazottak, közszolgálatosok, szegény emberek milliói nem értik, miként lehet nem imádni a nemzetvezért, hogyan lehet kifogásolni azt, amit művel és amit képvisel. Nem értik ? ha meg elnézik, még furcsább ?, hogy az ország jövőjét megpecsételi a törvényesített korrupció, a közvagyon lenyúlása, az oktatás és az egészségügy lezüllesztése, az emberi jogok sorozatos megsértése, a hatalom összpontosítása és leválthatatlansága, a bűnbakképző uszítás, az esélyegyenlőtlenség, a kilátástalanság, az elvándorlás, a paranoia és a gyűlölet ? alig lehet megállni a felsorolásában mindannak, ami az állam szétveréséhez és morális immunrendszerének végzetes legyengüléséhez vezet.
Hogy Magyarország ide jutott, az nem kis részben épp ennek: a demokratikus nyilvánosság felszámolásának, a közmédia százszázalékos kormánymédiává, rábeszélőgéppé alacsonyításának, az újságíró-társadalom megfélemlítésének és felmorzsolásának az eredménye, ami miatt a sajtó képtelen ellátni a hatalom kontrolljának, a demokrácia házőrzőjének szerepét. Emlékeztetek, hogy a választási kampányban egy szó sem esett a kormány tevékenységéről és programjáról, ez mondjuk Romániában ? ahol amúgy nem túlhatalom, centrális tér van, mint Magyarországon, hanem inkább hatalmi űr ? elképzelhetetlen.
Erdélyben mindössze két-három szerkesztőség munkatársai mernek bírálólag írni a magyar kormányról, és őket is elárasztják a tiltakozó, mocskolódó kommentek. A többi lap, a többség ?tudja, hogy kell szavazzon?, és ahogyan a másfél milliárdos fideszes sajtótámogatás egyik kieszközölője bejelentette, nem egy, hanem több ?saját portáljuk? is lesz, ?vertikális is, horizontális is?. (Az eddigi lakájmédia mellett? Vagy fölött?)
Mindezek után, az erdélyi szavazók segítségével is elért újabb kétharmados parlamenti többség után, úgy gondolom, ideje abbahagynom ezt a mókát. Ezt a sajtósdit, ezt a véleményesdit mindarról, amit felsoroltam, bedőlve a sajtószabadság, a pluralizmus, a demokratikus alapjogok és hasonló avítt képzetek ideájának.
Nem azért kerülöm ezután a ?magyar témákat?, mert kényelmetlenné, egyre veszélyesebbé válnak, hanem ellenkezőleg: mert már nincsen a megvitatásukban semmi izgalom. Különben is elmondtam már elégszer mindazt, amit az előbb felsoroltam, úgyis egylére ment az egész háborgásom, már magam is untam. Unom az állandó harcot, konfliktust, fordul fel a gyomrom a kamukonzultációktól, felháborít a mélységes cinizmus, amellyel emberek millióit lehet gyengeelméjűnek tekinteni.
Ha közölni, közvetíteni nem érdemes, mert nincs rá ?kereslet? és nem is nagyon van hol ? akkor önbecsülés diktálta szellemi és erkölcsi higiéniai követelmény felhagyni az írás kényszercselekvésével, amely ebben a közegben eddig is gyakran karakter-öngyilkossággal ért fel.
Megosztással, küldeményekkel sem kísérletezem többé. Munkahelyi kötelezettségeimtől megszabadíttatván, intenzív érdeklődését és ismeretterjesztői hajlamát nem veszített, ráadásul idővel bőven rendelkező nyugdíjasként eddig a napi kutatásaim során felfedezett legjobb tartalmakat, érveléseket el-elküldtem barátoknak, ismerősöknek ? a visszajelzések fokozatos elmaradása is arra figyelmeztet, hogy abba kell hagyni. Túllőttem a célon, kellemetlenséget okoztam, bizonyára megsértettem kognitív komfortjukban embereket, talán még eszelősnek is tűnhettem.
Nem foglalkozom többé Magyarország politikájával, intézze, ahogy tudja hatalom és ellenzék. Eddig is megvoltak nélkülem. Maradok sajgó, viszonzatlan szeretetemmel, amelyben belső hazám továbbra is a szabadság tiszta eszménye, csodálatos nyelvünk, irodalmunk, kultúránk fényében tündököl, és semmi köze a jelen durva valóságához.
Megvan nélkülem, támogatásom, őszinte lojalitásom nélkül az RMDSZ is. Szavazatom nélkül nemkülönben ? még egy gonddal kevesebb.
Primum vivere, deinde philosophari. Talán még el lehet kezdeni egy értelmesebb életet.
De apropó, új élet… Nemrég megosztottam egy elemző cikket a Facebookon, mindenféle megjegyzés nélkül. Erre Székelyudvarhelyről (kedvenc kisvárosomban nemrég randalírozó migránsokként jelentettek fel külföldi ? nem gój! ? motorosokat, ezzel szemben Felállították a Férfi Felelősség Fáját) Tóth István Loránd azt üzente nekem: ?Dögölj meg vén fa..? Szívesen teszem közzé kívánságát, udvariasan mindössze annyit fűzve hozzá: ?Csak ön után, jóakaróm; de nem gondolja, hogy az utóbbi időben kicsit túl sok közöttünk a F…??