Erdogan hadai vasárnap egy hete ?diadalmasan? behatoltak Afrinba, Szíria többségében kurdok által lakott autonóm területének (fő)városába. A bevonulást megelőzően a napokig bombázták és intenzív tüzérségi tűz alatt tartották a várost. Tették mindezt egy idegen állam, Szíria területén, ?biztonsági okokra? hivatkozva.
Az Erdoganra jellemző cinizmussal ? ?Olajág?-nak keresztelt hadjárat ötödik hetében, azaz március 15-én Erdogan úgy vélte, hogy az ostrom már másnap véget érhet. És bár a hadvezetés a sikert inkább május elejét tartotta valószínűbbnek, a csapatok vasárnapra mégis valóban több negyedet elfoglaltak. A gyors siker oka az volt, hogy a kurdok a túlerő elől visszavonultak, hogy gerillaharcra rendezkedjenek be. Kétszázezer polgári lakos elmenekült. Erdogan türkmén és szír segédcsapatai ezerötszáz kurd harcost megöltek. Négyszáz törökpárti szír lázadó is életét vesztette. Meg nem erősített ENSZ-források szerint a hódítók szabályos mészárlást rendeztek.
Erdogan számára ugyanis a város bevétele nem az utolsó lépés. Rendteremtő stratégiájának ez csupán a kezdete. Az ő célja a kurdok módszeres és végérvényes megsemmisítése. Demográfiai aspektusban is. A város bevétele után ? Erdogan titkot sem csinált belőle ? a kurdok elűzése, majd a terület Szíria (nem-kurd) tartományaiból származó menekültekkel és a törökök segédcsapataiként harcoló türkménekkel való betelepítése következik. A bevonulást követően a szultán csak Afrinba ötszázezer törökországi szír menekültet szándékszik áttelepíteni. A törökországi menekülttáborok fennmaradó hárommillió lakosának is hasonló szerepet szán ? más, kurdok által lakott településeken?
A kurd YPG nevezetű katonai szervezet, az úgynevezett pesmergák az amerikaiak leghűségesebb és legeredményesebb szövetségesei voltak az Iszlám Állam megsemmisítésében. Az amerikaiak légitámadásait jobbára a kurd szárazföldi csapatok vitték sikerre. Az Afrin körüli kurdok kiképzésében a német hadsereg (a Bundesver) tisztjei is részt vettek.
Az Iszlám Állam fölött aratott győzelmet követően a kurd autonóm terület lakossága Afrin központtal kikiáltotta függetlenségét. De mert a közel negyven millió kurd négy államban oszlik szét, a függetlenséget egyetlen szomszédja sem ismerte el. A nemzetközi közösségről nem is beszélve. Irak és Törökország is katonai invázióval fenyegetett. És mindkettő be is váltotta fenyegetéseit. Az irakiak a kulcsfontosságú olajlelőhelyekről űzték el őket, a törökök pedig a pesmergákat a terrorista szervezetként nyilvántartott törökországi Kurd Munkáspárt szövetségeinek nyilvánítva a teljes YPG által ellenőrzött terület megtisztítását tervbe vették. Ennek volt első lépése Afrin elfoglalása.
Csakhogy a másik célba vett város, Manbidzs körül amerikai katonák is állomásoznak. Szám szerint kétezren. A frontvonalak a város közelében húzódnak. Az összecsapások egyelőre szórványosak. A front áll, de a harcok bármelyik pillanatban kirobbanhatnak. Ez esetben NATO-katonák fognak NATO-katonákra lőni. S hogy mindennek a fele se tréfa, azt a harcias nyilatkozatok hangneme világosan jelzi. Miután Erdogan azt üzente, hogy Törökország nem lesz tekintettel az amerikaikra, Paul Funk, amerikai tábornok sem adta alább: ?Amerika keményen visszavág, hogy megvédje önmagát?. Erdogan sem ismer pardont, erre az esetre is kemény ellencsapást ígér. Az amerikaiaknak ? állítja ? még amúgy sem volt részük igazi oszmán arculcsapásban (az eredeti kifejezés a középkori török hódító hadseregek katonáinak az ellenfelet harcképtelenné tevő ökölcsapására utal.) Hogy mindez puszta szájhősködésnek tűnik? Lehet. De ? hogy úgy mondjam ? kissé különös. Tényleg valószínűbb, hogy az amerikaiak fogják cserben hagyni haszontalanná vált szövetségeseiket, és nem a törökök vonulnak vissza.
A legmegdöbbentőbb mégis az, hogy a franciák kivételével sem az amerikaiak, sem az európaiak nem tiltakoztak. A korábban a pesmergákat kiképző németek is több mint egy hetet haboztak annak ellenére is, hogy a Zöldek és Baloldal (a Linke) képviselői többször is állásfoglalásra szólították fel a kormányzatot. Angela Merkelnek is jó mély lélegzetet kellett vennie, hogy megszólalhasson. Bundestagbeli tiltakozását ekkor is azzal kezdte, hogy a törökök ?jogos biztonsági érdekeit? emlegette. Ezek ellenére vélte úgy, hogy ?elfogadhatatlan az, ami Afrinban zajlik, ahol ezer és ezer polgári személyt üldöznek, akik csak a halál vagy a menekülés közt választhatnak.?
Az SPD elnöknője, Nahles már keményebb szavakkal bélyegezte meg NATO-szövetségeseit. Kétségbe vonta, hogy jogos volna az az indoklás, melyet az ankarai kormányzat az országnak a pesmergák általi esetleges fenyegetettségére alapozott. ?Ezt a nemzetközi joggal ellentétes magatartást ? fejtette ki az SPD nevében ? mi emiatt elfogadhatatlannak tartjuk.? A legkeményebben azonban Ulle Jelpke, a Linke politikusnője fogalmazott, aki a kormányzatot az Erdogan-rezsimmel való kollaborációval vádolta. Végül Volker Kauder, a CDU frakcióvezetője tette rá a pontot az i-re: ?A NATO-Tanácsnak kell az üggyel foglalkoznia. ? állította ? A NATO szövetségi rendszer is, és mi, NATO-tagok nem nézhetjük szótlanul, hogy egy tagtársunk az emberi jogokat lábbal tiporja.?
Arról persze semmi hír, hogy a NATO ? legalábbis hivatalosan ? tényleg foglalkozna az üggyel. Ez nem már csak azért is botrányos, mert Putyin Ukrajnai akciói, melyeknek valóban van némi ?alapjuk?, hiszen a Krím egy ukrán származású szovjet diktátor önkényes döntése alapján került Ukrajnához, a Kelet-Ukrajnai tartományokban pedig Oroszország a kisebbségi jogok (főként a kisebbségi nyelvhasználat) durva korlátozása miatt segíti az orosz kisebbséget, hanem azért is, mert Törökország vonatkozásában a kettős mérce ellen joggal tiltakozó Magyarország is kettős mércét alkalmaz. Egyrészt az ukrajnai magyarság jogainak azonos jellegű sérelme ellenére is vállalja az Oroszország elleni NATO-szankciókat, de a törökök jóval durvább jogsértései ellen maga sem tiltakozik. Még a közszolgálati TV is semmitmondó hírben számol be Afrin elestéről. Merthogy a kormányzat egyrészt az ellenzék proorosz vádjait nem vállalhatja, másrészt mert Törökország ? az úgynevezett illiberális demokrácia híveként ? Magyarország egyfajta elvi szövetségese.
Pedig a magyar illiberális demokrácia nem is hasonlítható a törökhöz. Erdogan Törökországa a szó legteljesebb értelmében diktatúra. Magyarország ? azon túlmenően, hogy a szó tulajdonképpeni értelmében ? Orbán Viktor kétes értékű nyilatkozatai ellenére ? még csak nem is igazán illiberális, diktatúrának semmiképpen nem nevezhető.
De egyebek közt épp a kisebbségi jogokat lábbal tipró törökökkel való hallgatólagos ?egyetértés? révén évek óta hajlamos ezt a látszatot kelteni.
Mellesleg a határon túli magyarság rovására is. Sajnos!