Hogyan váltunk idegenné ? saját hazánkban, és saját erőnkből? Talán ez lenne a témája Vida Gábor regényének, melynek a címe: Ahol az ő lelke. Elég furcsa címe van ennek a regénynek ? de el kell olvasnunk figyelmesen, hogy rájöjjünk: miről is van szó?
Mert sok mindenről szó van. Például arról, hogy Erdély elvesztése már jóval az első világháború előtt kezdődött ? Trianon csak a betetőzése volt mindennek. Vida Gábor regényének hősei: Werner Sándor egykori honvédtiszt és fia, Lukács – aki elkezdte a jogot és a teológiát is Kolozsváron, még a békeidőben, de egyiket sem fejezte be ? szóval apa és fia már 1913-ban elindult szép hazánkból, hogy szerencsét próbáljon Amerikában, illetve Afrikában. És ugye, aki üresen hagyja a helyét, másoktól betöltve találja azt. Amikor hazatér, kiderül, hogy már nincs hazája?
Vida Gábor kiábrándítja a siránkozókat. Nyíltan megmondja: ?azért vesztettük el Erdélyt, mert nem volt rá szükségünk? És azért nem kaptuk vissza soha többé, mert úgy sem tudnánk mihez kezdeni vele?. Igen: ?Mi magyarok, így, többes szám első személyben?. Tehát nincs mit siránkoznunk. Tegyünk valami hasznosabbat! Vegyünk példát Mátyás királyról, akinek a lovas szobra ?rezzenéstelen túlélte ? és tennénk hozzá: túléli még ma is! ? a világ 180 fokban való elmozdulását?. Mert erőt és helytállást sugall, példáz és gyakorol – minden időben. Persze, lehet, ebben segítségére van az is, hogy e szoborért Fadrusz János Grand prix-et kapott Párizsban, még 1900-ban ? tehát jóval Trianon előtt, amit a magyarfalóknak is tekintetbe kell venniük. Nekik is nehéz? még ma is. Sajnálom őket, majd, ha időm lesz rá.
És már közeledünk a könyv címének megfejtéséhez: ?Ahol az idő lelke van ? mondat így folytatódik -, ott a haza? ? a hazája mindenkinek. Vagyis nemcsak étel, ital, birtok, hivatal, pénz és nő vagy férfi kell hozzá, hanem a hegyek, a fák, a házak, a szobor üzenetét felfogó lélek. A könyv hőse, Lukács, például gátlástalanuk kommunikált a románokkal is ? akárcsak korábban az afrikaiakkal, Ugandában. Mert nem uralkodni akart, hanem társakra lelni az adott térben. Számomra ez a könyv legnagyobb tanulsága.
Társakra kell lelnünk! ? és akkor jöhet Trianon vagy bármi -, senki sem árthat nekünk. Társakra kell lelnünk, akik a miénkhez hasonló kenyeret esznek, hasonló gondokkal küzdenek, és ugyanannak a tájnak a hívását hallják. A fosztogató katonák ? legyenek azok regátiak, oroszok, magyarok vagy bárkik, odébb állnak, ha megtömték a zsebüket, de az erdélyiek lelke itt marad, hazavár bennünket.
Jó, hogy ? öt év elteltével bár, de ? rátaláltam erre a könyvre.