Különös előadást láthattam Bukarestben. A Nemzeti Színház A viharral készült az újévre. Három éve játsszák már a darabot ebben a felállításban ? és még mindig teltházzal. A nézőtéren foglalt volt minden szék. Csak a hivatalos páholyban kaptam helyet ? jó messze a színpadtól. Vajon minek köszönhető ez a teltház? Mert Shakespeare-nek nem lehet ellenállni? Mert a darabot színre vivő bolgár rendező, Alexander Morfov abból indul ki, hogy minden kor ? akárcsak minden kór! – a maga nyelvén beszél, és ezért a színre vivő minden jelenetet, és minden szereplőt, mai kellékekkel és mai ruhában szerepeltet; mai helyzetként, illetve mai emberként jelenít meg? Ezért is – és azért is.
A szereplők ? az előadás kezdetén ? maguk hozzák be a kellékeket, majd Ariel vezényletével verik a mellüket ? ritmikus bemelegítőt tartanak. Aztán Miranda ? Prospero leánya ? Ariel hátán ülve zongorázik. Mindenki felhasznál, amire csak lehet, mindent és mindenkit. Hát nem a mai világról van szó? Helyben vagyunk?
Megjelenik Prospero is ? Milánó hajdani hercege ? pipával a kezében. Államfőként nem foglalkozott országa gondjaival, másra bízta azt? Ennek issza most a levét. Lakatlan szigetre került, és még jó, hogy megúszta ennyivel. Sőt, még szerencsésnek is mondhatja magát: mert a sors ? ugyancsak hajótöröttként ? a szigetre hozta összes ellenségét ? akik így, együtt reá ? Prosperóra ? nézve már nem is olyan veszélyesek, mert egymás torkának ugranak, mihelyt csak tehetik. Vagy pedig mint az egyetlen őslakos ? a nem géta-dák, hanem valami indián, név szerint Caliban ? tolvajként könnyen lelepleződik. Egyébként – szó szerint és ténylegesen ? a szereplők, Ariel szellem-hada például, a darab szövegével törölgeti a padlót. Láttunk még ilyet, nem is olyan régen ? a cenzorok művelték ezt?
Az előadás egyik különleges pillanata, amikor Ariel ? Prospero szellem-szolgája ? mozgászenét vezényel. És bebizonyosodik, hogy a mozgás – önmagában véve! ? ugyancsak zene. Ezt már tudtuk, de most láthattuk is? Calibanról, az ősemberről, pedig kiderül, hogy költő! Ezt is a rendező olvasta ki belőle. Mert, ha Caliban a darabban ? Shakespeare-nek köszönhetően ? versben beszél, akkor verset is írhat, nemde? Megtanította rá az általa gyűlölt Prospero.
Az előadás egyben figyelmeztetés is: az államfői teendőket lenéző ? és elhanyagoló! ? értelmiségiek mindig vihart kavarhatnak. Aminek a következménye beláthatatlan. Mert mi történik akkor, ha nem ugranak egymás nyakának az államfői tisztséget örömmel vállaló, különben korrupt és tolvaj politikusok? Ez lenne a jövő zenéje? A vihar itt leselkedik, alig várja már, hogy kitörjön. Erről ennyit?