Digitális kacsák

Ebben a nap mint nap ránkzuhanó információ áradatban egy olyan, roppant érdekes hírt találtam, amelyet a hazai médiában még viszont nem láttam, nem olvastam, nem hallottam, és amelyet éppen ezért föltétlenül szeretnék megosztani a bukaresti rádió hallgatóival. Nos, ha már sikerült felcsigáznom az érdeklődést, akkor el is mondom: az Egyesült Államokban az utóbbi hónapokban jól érezhetően és jól mérhetően elkezdett felfele ívelni a papíralapú sajtótermékek előfizetése. De nem minden esetben, hanem azokhoz a lapokhoz és folyóiratokhoz térnek vissza az olvasók, amelyek hagyományosak, amelyeknek úgymond hitelük van, és a statisztikák azt mutatják, hogy elsősorban az Y nemzedék, tehát az 1980-as, 1990-es években születettek azok, akik nem sajnálják a pénzt, hogy újra újságot vagy folyóiratot vegyenek a kezükbe, esetleg számítógépükön, táblagépükön, mobiltelefonjukon belelapozzanak az említett termékek elektronikus, azaz digitális változataiba, ugyancsak pénzért. Mi történt, vajon mi állította meg a hagyományos sajtónak azt a zuhanását, amelyet az utóbbi évtizedek már amolyan temetési menetként tartottak számon és a könyvekkel együtt próbáltak végleg kiírni az emberiség eszköztárából? Nos, a vizsgálatok azt mutatják, hogy a világháló és a közösségi oldalak korlátlan és demokratikusnak mondott, teljesen ingyenes, de persze reklámnövelő hátterű információszolgáltatása kezdett a visszajára fordulni, és a fiataloknak, a középkorúaknak elege lett azokból a hírekből, kommentárokból, megjegyzésekből, amelyeket bármiféle ellenőrzés nélkül, véletlenszerűen vagy nagyonis tudatosan, tömegbefolyásolási szándékkal bocsátanak útjára. Az Y. nemzedék, amelyik mobiltelefonnal a kezében fekszik le és kel fel, megelégelte az úgynevezett fake-news, magyarul az álhír áradatot és rájött arra, hogy a napi információ adagot mégiscsak csak olyan forrásokból érdemes válogatni, amelyeket újságírók és szakemberek ellenőriznek, amelyek éppen ezért hitelesek és komolyan vehetők. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az elkövetkező hónapokban nem találkozunk a lapos föld híveinek a láblógatásaival, vagy a rákgyógyító csodaszerek pénzes apostolainak és bármi mást ránk sózni próbáló szélhámosoknak az ajánlataival, netán éppen a világpolitikának azokkal a híreivel, amelyeket különböző megfontolásokból éppen az ilyen fake-news médiagyárakban állítanak elő és terjesztenek, de úgy tűnik, hogy a ?bárhonnan, bármit, bármikor, bármilyen módon? folyamat eljutott a maga törésvonalához, a korlátlan tartalomszolgáltatás pedig megtalálta a saját korlátait és egyre inkább utal arra, hogy információfogyasztóként használjuk jobban a saját fejünket. Az álhírek voltaképpen nem a huszonegyedik században indultak el, hiszen a ?hírlapi kacsa ? kifejezés már a tizenkilencedik században megszületett. Állítólag a korabeli német hatóságok a latin non testatum , azaz a nem ellenőrzött, nem kipróbált, nem bizonyított kifejezés két kezdőbetűjével, az n-el és a t-vel jelölték az ilyen közleményeket, amelyeket azután Entének olvastak egybe, ez pedig németül köztudottan kacsát jelent. Az amerikai fordulat talán felcsillantja a reményt: ha nem is szűnik meg, de a jövőben talán megritkul a digitális kacsák röpködése és újból hitelt érdemlő mesterség lehet az újságírás