Angela Merkelre nehéz idők járnak. Megnyerte ugyan a választást, de mind súlyosabb nehézségekkel kell szembesülnie. Ő, a sajtó kegyeltje (sőt ma már egyes párttársai szerint is diktátora) naponta kénytelen kíméletlen kritikával szembesülni. Főként a németnél függetlenebb svájci sajtó (a Neue Zürcher Zeitung és a Basler Zeitung) fogalmaz meg súlyos vádakat, de az osztrák és a német lapok is mind sűrűbben fordulnak egykori kegyeltjük ellen.
Az okok szétágazók. A brexit minden jel szerint az amúgy is gyengélkedő európai gazdaságot ugyanúgy meg fogja viselni, mint az angolokat, a görög helyzet sem javul, az olasz tovább romlik. A nagy francia partner gyengélkedése sem mérséklődik. S most itt van még a katalán válság is, mely az európai elitet rettenetesen kínos helyzetbe hozza.
Nyilvánvaló ugyanis, hogy nem csak a spanyol államfő, Mariano Rajoy követett el ? formailag jogszerű, de a demokrácia alapelvei szerint érthetetlen ? hibát akkor, amikor az alkotmányra hivatkozva betiltotta, sőt megpróbálta rendőrterrorral meg is akadályozni a függetlenségi népszavazást, de maga Angela Merkel és nyomában az európai bürokraták is Rajoy mögött sorakoztak fel. Hasonló népszavazásokra ugyanis Kanadában és Angliában volt már példa. És egyik sem vezetett kiváláshoz. Az egyetlen ellenpélda Koszovó, melyet a demokrácia védegylete, a NATO erőltetett ki.
Spanyolországban is nyilvánvaló volt, hogy a katalánok többsége elutasította volna a függetlenséget. Főként ha a szavazás a kormányzat jóváhagyásával, a demokrácia szabályai szerint, tisztességes viták és kampányrendezvények és nem utolsó sorban spanyol engedmények nyomán zajlik. Ennek éppen az ellenkezője történt. Úgy járult a szavazók több mint negyven százaléka az urnák elé, hogy ezt a tartományba vezérelt spanyol rendőrök demokráciákban megengedhetetlen agresszivitással próbálták megakadályozni, sőt már a választásokat megelőzően egymást érték a házkutatások, elkobzások, tilalmak, sőt letartóztatások is.
Nem véletlen, hogy Rajoyt még a német Tages Anzeiger is Erdoganhoz, a német diktátorhoz hasonlította. Az európai politikai elit azonban gyakorlatilag néma maradt.
Úgy tűnik, a demokráciájára oly rátarti Európa demokráciából manapság mind siralmasabbra vizsgázik.
S ezt nem csak én mondom. Marcus Somm, a rangos svájci világlap a Basler Zeitung újságírója is úgy vélekedik, hogy ?titokban minden politikus tisztában van vele, hogy Rajoy brutalitása nem vezethet célra. Tényleg komolyan hinné, hogy a katalánok kiterjesztett autonómia iránti vágya pusztán az alkotmánysértés miatti félelemből egyszerűen elpárolog? Barcelonában senki nem a félelemtől remeg. Ki is félne Rajoytól, a szakállas hivatalnoktól, aki inkább egy frusztrált, nyugdíjazásra váró elemi iskolai tanítónak látszik, semmint a tettek emberének. Így vezetnek a vesztesek, mielőtt mindent elveszítenének.?
Somm azonban a Tages Anzeiger hasonlatát mégis elutasítja, hiszen ? mint véli ? ?Rajoytól mégiscsak távol áll Erdogan kegyetlensége. A török hatalom évtizedek óta törvénytelen háborút folytat kurd népessége ellen, gyilkolnak, pusztítanak, kínoznak, visszaéléseket követnek el. A spanyolok hosszú, vérszomjas történetük során bebizonyították, hogy az efféléhez ők is ragyogóan értenek. Közben azonban eltelt némi idő.
Belőlük már hiányzik az, ami a törökökben még megvan: a rutin. Rajoy? a spanyol múltra (még a kisebbségeiket szintén sakkban tartó európai államokkal a háta mögött ? B.B.) sem építhet. A népszavazás ügyében is veszítenie kellett, mindent megtett ugyanis azért, hogy az utolsó katalánt is meggyőzze róla: Spanyolországban egy idegen, ellenséges kormányzat uralkodik.?
Somm inkább Angela Merkelt hasonlítja Rajoyhoz. S nem minden alap nélkül. Hiszen Angela Merkelnek a görög pénzügyi válság, a Brexit és egyebek esetében ugyanúgy meg volt a lehetősége arra, hogy tárgyalásokkal, kölcsönös engedményekkel találjon megoldást a válsághelyzetekre. Angela Merkel azonban a görög adósság egy részének elengedését ugyanúgy elutasította, mint a migránsválság angolok által javasolt megoldását.
Angela Merkel, akárcsak Mariano Rajoy a törvényeken lovagolva ragaszkodott álláspontjához, s szinte minden vonatkozásban romokat hagyott maga után.
Somm érvelése cáfolhatatlan. A demokrácia ugyanis nem kőbe vésett törvények mindenek fölött való tisztelete. Bizonyos értelemben éppen ellenkezőleg. A demokrácia arra való, hogy a törvényeket a konkrét helyzetekhez igazítsa, az elavult és a társadalmi rendszer rendeltetésszerű működését akadályozó törvényeket ugyanis nem csak meg lehet, de meg is kell változtatni. Hiszen ? ismét csak bizonyos értelemben ? Hitler és Sztálin diktatúrái is ?jogállamok? voltak. Abban különböztek a demokráciáktól, hogy az utóbbiak a jogot fokozatosan megtisztították (lásd pusztán az amerikai néger-kérdést!) a múltból örökölt jogtalanságoktól.
Somm és társai azt róják fel Angela Merkelnek, hogy ennek épp az ellenkezőjét tette. ?Amikor egymillió bevándorlót anélkül engedett át a határokon, hogy ezt a döntést kabinetjével, az EU-val vagy bárki mással megbeszélte volna, rövid úton levegőbe röpítette a Schengeni és a Dublini Egyezményeket ? olyan következményekkel, melyekből Európa nehezen fog felgyógyulni. Mindezt bánni fogja. De felelősséget soha nem vállal érte? Rövidre fogva: Brüsszelben Rajoy és Merkel szelleme uralkodik, de az európai főváros korántsem az erő és a kifinomultság jogszerű paragrafusain, inkább a gyengeségeken és a tanácstalanságokon trónol.?
Tiszta beszéd.